Nem ért nagy meglepetés, amikor a - már a címével is sokat sejtető -, The Expendables 2 Videogame képében a megszokottnál is ergyább adaptáció érkezett.
Ugyanis az a helyzet, hogy a mozifilm mellé, kötelező módon készült egy játék is - ha már az első rész ekkora ziccert kihagyott -, ami gondosnak, vagy tehetségesnek, vagy egyáltalán bármi pozitívnak nem mondható kezekbe került, hogy további zöld hasúakat csikarjanak ki a film kedvelőiből.
A játék nem áll másból, mint, hogy izometrikus nézetből rohangálunk, mint a mérgezett egér, és szórjuk a forró ólmot mindenre, ami csak él és mozog. Ehhez a filmes alapcsapat négy tagja - Barney, Gunnar, Yin, Caesar (hol van Lee Christmas?!) -, közül választhatunk egy karaktert, melyekhez a színészektől kölcsönözték fizimiskájukat, ám a szinkront már csak Lundgren és Crews vállalta, bár én a helyükben alaposabban megfontoltam volna ezt. Valószínűleg ezért nem fellelhető Statham karaktere.
A játék nem áll másból, mint, hogy izometrikus nézetből rohangálunk, mint a mérgezett egér, és szórjuk a forró ólmot mindenre, ami csak él és mozog. Ehhez a filmes alapcsapat négy tagja - Barney, Gunnar, Yin, Caesar (hol van Lee Christmas?!) -, közül választhatunk egy karaktert, melyekhez a színészektől kölcsönözték fizimiskájukat, ám a szinkront már csak Lundgren és Crews vállalta, bár én a helyükben alaposabban megfontoltam volna ezt. Valószínűleg ezért nem fellelhető Statham karaktere.
Sokat nem is oszt, vagy szoroz az, hogy hőseink külleme a színészekére hajaz, mivel egyfelől a középszer alatt mozog a csúnyácska prezentáció, másfelől pedig különösebb történet nem lett a játék mellé csatolva, hanem egyszerűen a négy fejezet, öt-öt pályája közül kiválasztunk egyet, majd online barátainkkal vagy gépi társakkal belevetjük magunkat az ezrével özönlő ellenfelek irtásába, melyek kizárólag a komoly túlerőre kívánják harcmodorukat építeni, mivel a funkciójuk a rohan, megáll és lő lehetőségek között ki is merül. Azért néha használnak semmit sem érő fedezékeket is.
Mertem remélni, hogy valami csekély hangulati elem visszaköszön az akciófilmekből, de kár volt ily csekély illúziót is táplálni a még iparos munkának sem nevezhető játékkal szemben. Kizárólag a zenei aláfestés képes pár pillanat erejéig némi színt csempészni a roppant monoton és egysíkú tömegmészárlásba, persze amíg rá nem ununk erre is. A négy eltérő karakter, személyenként két különböző fegyverrel bír, a dobókéstől kezdve a mesterlövészpuskáig (ennek mondjuk nem tudom mi értelme, ha nincs is sniperkedés) bezárólag, melyek közül egyértelműen Caesar az aduász a shotgun és gránátvető kombinációval. Ha tehetségesnek bizonyulunk a pusztításban, akkor feltölthetünk egy különleges képességhez tartozó métert, amit aktiválva, emberünk egy közelharci kivégzéssel bánik el aktuális ellenfelével.
Minden egyes pálya végeztével tapasztalati pontokat zsebelhetünk be a teljesítményünk alapján, amit három skill (életerő, futás, tűzerő) fejlesztésére, vagy két lőfegyverének tuningolására költhetünk, hogy az amúgy sem sok kihívást tartogató játék, még könnyebbé váljon. 5 óra alatt végig is lehet szaladni az egész banzájon, minél több játékos verődik össze, annál hamarabb, hogy végezetül már csak a tizenkét challenge maradjon hátra, a maguk pár perces mivoltukkal toldva meg a cseppet sem emlékezetes pillanatokat. Ez utóbbi játékmód, amúgy a kampány pályákból lettek kiollózva, és nem állnak másból, mint egy adott célpont megsemmisítése minél hamarabb, vagy egy adott pályaszakasz teljesítése időre.
Az egyedüli dolog, amit értékelni tudtam a játékban, az a fejezetenként egy darab rail shooter pálya, amikor adott járművön utazva kell valamely tömegpusztító fegyvert igénybe venni az ellenfelek móresre tanításához.
Ezek a pályák remekül példázzák, hogy mégiscsak jobb lett volna eleve ennek eltervezni a játékot, hisz élvezetesebbek, mint a teljes Rambo:The Video Game, de korántsem elegendőek ahhoz, hogy egy fikarcnyit is változtassanak a roppant unalmas játék megítélésén, amit csak tetéz az irányítási nehézség, a pontatlan célzás és sebzési rendszer.
Ezek a pályák remekül példázzák, hogy mégiscsak jobb lett volna eleve ennek eltervezni a játékot, hisz élvezetesebbek, mint a teljes Rambo:The Video Game, de korántsem elegendőek ahhoz, hogy egy fikarcnyit is változtassanak a roppant unalmas játék megítélésén, amit csak tetéz az irányítási nehézség, a pontatlan célzás és sebzési rendszer.
Nehéz bármire is értékelni ezt a játékot. Az az igazság, hogy már maga a koncepció is röhejesen hat, már az elgondolás státuszában tisztában voltak vele a fejlesztők, hogy gagyit csinálnak és meddő kísérlet az egész. Ha bárkinek ajánlani tudnám, akkor az egy kis gyerek lenne, aki ezredjére is szájtátva nézi a Feláldozhatók bármely részét, és kevés videojátékos élménnyel rendelkezik.
Ennek a játéknak a müzlis dobozokban lenne a helye. Felár nélkül.
3 pont
Műfaj: izometrikus nézetű akció
Megjelenés: 2012. (PC, Xbox 360, PlayStation 3)
Fejlesztő: ZootFly
Kiadó: Ubisoft
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése