Ellentámadás - Gears of War 2 teszt

A felperzselt Sera bolygó utolsó városa összegyűjti minden megmaradt emberi és hadászati erőforrását, hogy elsöprő támadást indítson a sáskák fészke ellen.

A másfél évtizede húzódó háború soha nem látott eseménye következett el. Ezúttal az emberiség indít támadást a sáskák földalatti fészkei ellen, hogy annak a legmélyén megbúvó királynővel végezzenek és pontot tegyenek a fajok között dúló ádáz küzdelem végére. 



Már a játék kezdeti lendülete is előrevetíti, hogy teljesen más megközelítésre kell számítanunk, mint az első rész esetében, hisz ezúttal nem csak a történet nyert el több figyelmet - hallgatva a játékosi kritikáknak és nyomásnak -, hanem minden, amit korábban láttunk vagy elpusztítottunk, több és nagyobb méretekben bukkan fel, monumentális csatákká duzzasztva a korábbi tűzharcokat.

A sáskák közkatonái jóval szélesebb palettán mozognak, újabb egységeket vetve be a küzdelembe, tovább fokozva azt olyan speciális lényekkel, mint a Kantus, mely nevéből adódóan folytonosan harcra buzdító igékkel szórja szövetségeseit, amellett, hogy a földre kerülteket képes nagy távolságból is feltámasztani. A Bloodmountok felbukkanása - melyek hátasként szolgálnak a fegyveres sáskáknak -, alaposan felrázza a korábbi állócsaták fedezékharcát és rohamaikkal folytonos mozgásra késztetik a játékost, és ugyanez vonatkozik a mozgó aknaként szolgáló Tickerekre, melyek a célpontot követik, majd közelébe érve robbannak. Más taktikát követel a Butcher, ami nevéből adódóan egy óriási bárddal igyekszik ellenfeléhez közel férkőzni, úgy ahogy a pajzzsal és buzogánnyal felszerelkezett Mauler is, de Boomer ellenfelünk is megkapta párját a Grinder személyében, aki szintén robosztus méreteit kiaknázva tör előre és darálja le a koalíciós erőket egy minigunnal.

A korábbiakban csupán mutatóban szereplő szörnyeteg, a Brumak, immár tömegesen fordul elő a játék során, főként a járműves, tankos részeken, ahol alapos ágyútűz alá kell vetni őket, hogy padlót fogjanak, de ugyanez a helyzet a Corpserekkel és Reaverekkel, mely utóbbiak csupán egymagukban vagy kis számba vonultak fel az első epizódban, ezúttal viszont több alkalommal is meg fog gyűlni a bajunk velük, hogy lőszerkészleteinket nem kímélve gyűrjük le őket, a seregnyi sáska katona mellett.

A számtalan új ellenfél bevezetése teljesen átfordítja a játék tűzharcait, más megközelítéseket és taktikákat követelve meg a siker érdekében, mely összessége egy nagyon pörgős és adrenalin dús játékmenetet eredményez, ügyesen egyensúlyozott ellenfél elosztással, a mesterien felépített helyszíneken. Persze az új taktikázási lehetőségek, az irányításban is komoly változás után kiáltottak. Nem csak a kamera lett hátrébb helyezve karakterünk háta mögött, hanem sokkal mozgékonyabbá és könnyebben irányíthatóvá váltak, minek következtében egy árkádos érzetet képes biztosítani, remekül simulva a pörgős játékmenetbe.

Az arzenál sem csekély frissítésen esett át, ami csak tovább fokozza az amúgy sem szerény változatosságát a játéknak. A sáskáktól zsákmányolt lángszórót, minigunt, aknavetőt vagy pajzsot, könnyedén ellenük fordíthatjuk, amint eltanultuk annak forgatását, így a megfelelő taktikai megmozdulásokkal, könnyedén meglephetjük ellenfeleinket egy elkobzott gránátvetőből kiszórt szőnyegbombázással, ami még a gigászi Brumacot és térdre kényszeríti.

Az Epic szakértelme az akciójátékok terén, abban is remekül tükröződik, hogy a korábbi kissé egysíkú pályatervek, alapos átdolgozáson estek át, igen változatos és több alkalommal kiszélesedett térrel rendelkező helyszíneket vonultatva fel, amiket remekül passzítottak a jelentősen megváltozott hadviseléshez. Annak ellenére, hogy a játék nagy része a földalatti sáska városokban játszódik, küllemben is a szájtátós szintet sikerült megütniük a részletekbe menően gyönyörű faragványokkal díszített járatokkal, pillérekkel és sáska épületekkel, melyek különleges, másvilági hangulatot árasztanak magukból, teljes mértékben elhitetve a játékossal, hogy egy másik civilizáció birodalmába tévedtek. Sajnálatos módon az emberi építészetről ez már kevésbé mondható el, a rajtuk uralkodó szürkeség végett, mely valahogy furcsa színtelenséget és árnyalatnélküliséget kölcsönöz annak a fakó környezetnek, melyek az első rész borongós helyszíneitől jelentősen eltérnek, abszolút nem rendelkezvén a korábban tapasztalt hangulattal.

A monumentális kampány mellett, helyet kapott egy túlélő játékmód is, ahol a hullámokban érkező ellenfelek ledarálásból nyerhetünk ki pontszámot, majd ezt a menedékhelyül kijelölt területünk védelmére költhetjük, hogy szögesdrótokkal, barikádokkal, vagy figyelemelterelő eszközökkel nehezítsük az ostromlók dolgát. Roppant élvezetes, ám annál nehezebb dolgunk lesz ezen ütközetek során, ahol nem csak az egyre erősebb rohamokkal érkező sáskák ellen, hanem időközönként bossokkal is fel kell vennünk a kesztyűt, akár másik három játékos társaságában. Itt remekül alkalmazható a játék egy másik újdonsága, a nyílt terepen igen hasznos szolgálatot tevő túszejtés, amikor a földre került ellenfelünket használhatjuk élő pajzsként.

A többjátékos szegmensre szintén vonatkozik, hogy igyekeztek azt felpörgetni, minek köszönhetően fokozott tempóban eshet egymásnak tíz ember, két csapatra osztva, immár megadva annak lehetőségét, hogy a hiányzó társakat és ellenfeleket nagyon jó értelemmel megáldott botokkal kipótolva. A három új játékmód közül a Guardian - nevéből is fakadóan - a vezért kell védelmezni, különben annak bukásának következményeképpen, a csapatba tartozó játékosok elveszítik újjászületésüket. A Wingman öt csapatra osztja fel a játékosokat és csupán kivégzéssel lehet eltenni ellenfelünket láb alól, amíg a kedvenc újdonságom, a Submission, az előző kettőnél sokkal taktikusabb élményt garantál, ugyanis itt a pályán található MI-t kell elfogni, majd területünkre hurcolni, hogy pontot szerezzünk, magyarán egy zászlólopásos játékról van szó, ahol a céltárgy egy túszra lett cserélve.

Annak ellenére, hogy a tíz pálya remek felépítéssel rendelkezik, ízléstől függően, hamar meglesznek a személyes kedvencek, mert komoly design és a nyújtott taktikai lehetőségek terén mutatkozó különbségek vannak. Összességében nem teljesen vagyok kibékülve a játék ezen részével, azt például nem értem miért nincs normális teamdeathmatch, csupán korlátozott, azaz egy darab élettel bíró mód van, valamint egy Free for All lehetőség sem ártott volna. Továbbra is a területfoglalásos Annex emelkedik ki torony magasan a játékmódok közül, melyhez párosul immár a Submission, némi előrelépést mutatva a játéknak ez a része is, viszont külön kiemelendő manapság, hogy pozitív módon lehetőség van osztott képernyős játékra minden játékmód esetében, legyen az kampány vagy multi.

Afelett viszont teljes értetlenséggel állok, hogy a multi részhez sikeresen kovácsoltak egy értelmes MI-t, viszont, ha a kampányt többed magunkkal szeretnénk végigjátszani, akkor már komoly értelmi gondokba ütközhetünk gépi társaink körében, hisz számtalanszor maradnak le, tűnnek el, vagy éppen követnek el öngyilkos akciókat - mely hibák érdekes módon, az egyjátékos módban nem bukkannak fel -, de legalább már hajlandóak a földre került játékosokat feltámasztani. Ami sokakat fog bosszantani, az a néhány alkalommal bekorlátozott mozgástér, amikor is többed magunkkal kell osztozni falatnyi területen egy-egy harci jármű vagy bárka fedélzetén. Nehezebb szinteken ez kimondottan idegőrlővé képes válni a sarokba szorítottság és korlátozások végett, mely szituációkból csupán a játékos reflexei nyújthatnak menekülést.

Kisebb negatívumoknak sikerült becsúsznia a játékba, de ezektől bővel el lehet tekinteni az élmény szempontjából, melyet főként a számtalan új ellenfélnek, fegyvernek, ügyesen megtervezett és változatos helyszíneknek, valamint az ezekből következő számtalan új lehetőségnek köszönhet. Remekül ragadja meg és sugározza hangulatát egy elkeseredett faj végső küzdelmének, mely ellentámadást indít egy eddig fel nem derített területre. A sáska birodalom zárt kapuit döngető koalíciós erők egy olyan világba csöppennek, ahonnan látszólag nem lesz visszatérés, ahogy egyre mélyebbre haladnak a sáskák kiválóan kidolgozott világába.



A történet sokkal komolyabb és egyben komorabb hangvitele, számtalan új ismeretet tár a játékos elé, hogy még inkább magába szippantsa ez a földalatti háború, ám ez olyannyira érdekes tud lenni, hogy többet is elviselne belőle az ember. Vitathatatlan, hogy az előző rész nulla sztorijához képest, ez szintén hatalmas előrelépés, de a játék közben jelentkező rengeteg párbeszéd roppant zavaró tud lenni, amikor már sokadjára kerül az ember elé, akadályozva ezzel az előrehaladást, viszont az angolra kevésbé fogékonyak is megkapják a lehetőséget a világ megismerésére, hisz magyar nyelvű menüvel és felirattal érkezett a játék hazánkba.

A Gears of War második része óriási előrelépést tett minden tekintetben. Van ahol kevesebbet - mint a történet -, de összességében, mintha egy teljesen új játékkal állnák szemben, melyhez képest az első epizód, csupán demó verziónak tűnik.

9 pont

Kapcsolódó olvasmányok:
Invázió - Gears of War teszt 
Új remény - Gears of War 3 teszt 
Ítélet nap - Gears of War: Judgement teszt
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Aspho-mezők 
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Jacinto romjai
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - A koalíció vége
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Üllő kapu 

Műfaj: külső nézetes akció

Megjelenés: 2008. (Xbox 360)

Fejlesztő: Epic Games

Kiadó: Microsoft Studios

Zerko