A texasi láncfűrészes mészárlás (1974) / The Texas Chainsaw Massacre
Lassan már egy emberöltő ideje, hogy megszületett a horrorfilmek kultfiguráinak legbrutálisabb alakja, Leatherface, honosítása szerint Bőrpofa, és az őt körbevevő pszichopata Sawyer család története, ami Tobe Hooper amatőr filmes fejéből pattant ki, a szintén filmes pályán kezdő Kim Henkel közreműködésével, egy roppant alacsony, 60.000 dollárra rúgó költségvetési kerettel (amit csak a filmre fordítottak, marketing nélkül) ugorva neki a forgatásnak. Főképpen George A. Romero úttörő és tabu döntögető horror munkásságának volt köszönhető (Élőhalottak éjszakája - 1968), hogy a kezdő filmesek belevágtak a narrációval hitelesebbé tett és valósnak feltüntetett brutális sztori leforgatásába, melynek főszereplője a későbbi epizódokban említés szintjén visszatérő Sally Hardesty és rokkant fivére, akik barátaikkal közösen tévednek Texas útjain a kannibál klán területére, majd küzdenek túlélésükért a vesszőfutás során, de túlélőből csupán egy lehet (és szerintem közel 47 év elteltével ez már nem spoiler), bevezetve ezzel azt a horrorfilmes befejezést, ami a későbbiekben más filmek (Alien, Péntek 13 stb.) átvettek, azaz a talpra esett, szívós és elpusztíthatatlan női túlélő karakterét.
Tobe Hooper egy akkoriban roppant sokkoló és nyers brutalitással rendelkező filmet rakott össze, melynek díszleteihez is igazi, de majom csontokat használtak a Sawyer ház kidekorálásakor, mára a film ezen tartalma megkopott a műfaj évtizedes durvulásának köszönhetően, mégis formabontó és eredeti mivoltát szigorúan őrzi, feszültség tartalma viszont csorbult, aminek ellenére is egy a mai napig ajánlott mű a horror kedvelőinek, főképp az időtálló kameraállások, vágások és hangulat végett, valami körbeírhatatlan gonosz légkörrel helyezve testközelbe az eleven szörnyeket.
Igazi filmtörténeti klasszikus minden tekintetben, tovább szűkítve a kört a horrorfilmekre, számos újítással és merész húzással rendelkezett megjelenésekor, elég csak az évtizedek alatt magát kultikus karakterré kinövő Bőrpofát megnézni, aki áldozatai arcát lenyúzva készít magának maszkot, ábrázatát örökösen elfedve, ami nem is kerül felfedésre a későbbi epizódokban sem, beteges késztetéseit csupán sejthetjük az ekkor még visszafogott infantilizmussal küzdő, a klánon uralkodó bátyjának magát alávető rémről, karakterén nagyot lendítve, hogy egy szokatlan, de brutális eszközt, a láncfűrészt nyomták a kezébe.
Hooper zsenialitása leginkább a titkos ajtó hirtelen felnyílásának jelenetében csillan meg, ahogy Leatherface meglepetésszerűen elragadja áldozatát és a húskampóra akasztja, ezzel az egy jelenettel zsigeri félelmet ébresztve a nézőben, hogy lényegében többet már ne is kelljen mutatnia a rettegés szavatolásához, annál többet a vacsorára összegyűlt családból, ami ekkor még négy tagból, Bőrpofából és két bátyjából, valamint a mumifikálódott nagypapából állt, hosszasan elidőzve elmeállapotuk demonstrálásánál, a későbbiekhez képest visszafogottságával átütően ábrázolva a tébolyt, ami a klánon uralkodik, Bőrpofát ezen a téren is kiemelve a vacsora jelenetnél személyiségzavarával, kissé röhejessé is téve egyben, hogy nővé sminkeli magát, de ekkor még inkább hat félelmetesen a kiszámíthatatlan szörnyeteg.
A filmről volt már korábban egy minden részletre kiterjedő írásom, ha bővebben is érdekelne a film születésének és a történet eredetének körülményei.
Költségvetés: 80.000-140.000 dollár
Bevétel: 30,9 millió dollár
A texasi láncfűrészes mészárlás 2 - Halálbarlang (1986) / The Texas Chainsaw Massacre Part 2
Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie, mire a már klasszikussá avanzsálódott horror folytatást kaphatott, és ebben a formában nem is kellett volna megszületnie. Tobe Hooper a filmjének mozikba juttatása során elveszítette a jogokat, így nem kizárt, hogy a stúdió ellen bosszúból készítette olyanra a második részt, amilyen lett, Gunnar Hansen Bőrpofa szerepét már nem is vállalta a felkínált bagó összeg végett, nagy eséllyel Hooper gázsija sem az egeket verdeste, így csak fokozhatta benne a vágyat, hogy kinyírja klasszikusát, és ha övé nem, hát másé se legyen, ami valahol érthető, ugyanakkor szimplán az is lehet, hogy Hooperben csupán az első rész története szunnyadt, minden más már katasztrófát szülő erőltetés volt.
Mert a második rész műfajtól függetlenül a filmtörténelem lehető legrosszabb alkotása, amit már a kezdeti percekben is felmérhetünk, bár ekkor még reménykedik a néző, hogy valami botlás történt, de Dennis Hooper felbukkanása után rá kell döbbenjen, hogy az első percekben valóban el is terült a film a csetlésben, és egy túlfokozott véralkohol szintű egyénhez hasonlóan nem képes feltápászkodni, pusztán négykézláb kúszik-mászik és vergődik, rosszabbnál rosszabb jelenetekkel borzolva a kedélyeket.
Mint történet olyat már ne keressünk, Dennis Hooper hisz egyedül a felszívódott kannibál klán legendájában, akik ismét felbukkanva szedik áldozataikat, így a nyomukba ered, a felderítésben pedig egy rádiós lesz a segítségére, akinek élő adásában zajlott le az egyik támadás. Ettől a ponttól már végképp elszabadul a pokol, minden szereplőről kiderül, hogy őrült, Dennis Hooper Bibliai szövegeket mantrázva kutatja fel a vidámpark alá rejtőzött klánt, fél órán keresztül őrült tekintettel, kivételesen bénán fűrészelve a boltozatot tartó gerendákat, melyek a szent szavak hatása alatt sem akarnak összedőlni, a rádiós Stretch bolond módjára rohangászik fel alá és üvölt, mint a fába szorult féreg, a klán elmebetegsége pedig már paródiába hajlik, olyan szinten túltolták az ábrázolását.
Az egésznek olyan hatása van, mintha forgatókönyv nélkül pörögtek volna a kamerák, a szöveget pedig a röhejes mondataival, mintha 5-10 éves korosztálybeliek szótagolták volna össze - viccet félretéve, mintha egy óvodás fakultatív program eredménye lenne -, lényegében fel alá rohangászik mindenki, üvölt és sikít, ami a csövön kifér, miközben az egész sztorinak se füle, se farka, kényelmetlenül elcsépelt és tartalmatlan jelenetekkel összekötve, amit a magyar szinkron emel igazán a csúcsra. Bőrpofa pedig kirúzsozva flangál a film nagy részében, végérvényesen egy önparódiába hajló, de inkább az emberben sírhatnékot támasztó filmmé válva, így a megtekintésétől óva intek mindenkit, sőt egyenesen tiltanám, a már ezer fölé rúgó, minden műfajt lefedő filmes listámmal jelentem ki, hogy a valaha létezett legrosszabb… film, aminek a befektetett pénzt azért sikerült visszatermelni a gyanútlan nézőknek köszönhetően, de kedvüket szegte a folytatástól. A bukás mértéke pedig az első rész bevételi mutatóival összevetve érhető igazán tetten.
Költségvetés: 4,5 millió dollár
Bevétel: 8 millió dollár
Bőrpofa - A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik III. (1990) / Leatherface - The Texas Chainsaw Massacre III.
Miután Tobe Hooper tönkre vágta a második résszel azt, amit az elsővel felépített és kivezette a nézőket a mozitermekből, nyugdíjazásra kényszerült, így rendezői helyét átvette Jeff Burr, aki David J. Schow forgatókönyvét vitte vászonra, megteremtve ezzel a véleményem szerint a legjobb epizódot a négy régi rész közül.
A Sally Hardestyre és rokkant fivérére hivatkozó narráció maradt a szokott mezsgyén, ezzel jelentősen fokozva a film rettegés faktorát, egy valós történetként festve le az új eseményeket, és ekkortájt még messze nem létezett internet - sem a magyar HBO-s premier idején -, hogy az ember utánanézzen, valóban létezett-e ilyesfajta sorozatgyilkosság. Az áldozati felállás, mondhatni vette az első részt, csak csökkentett létszámmal, egy testvérpár autóval szelné át Texast, majd útközben Bennybe futnak, aki a hétvégi túlélő házából indult hazafelé, de ekkorra már megtörtént a tőrbeejtés és javában zajlik a körmönfont vadászat a friss húsért, amiben sikerült újdonságot feldobnia az írónak azzal, hogy a klán a civilizált élet peremére húzódott és egy benzinkútról, tervszerűen csalják csapdába az áldozataikat.
A három túlélőből arra következtetne az ember, hogy főképp a menekülésre és túlélésre szorítkoznak a horror elemek, de erre már a kezdő képsorok rácáfolnak, amikor Leatherface, metál aláfestésre, a főcímmel összevágva sújtja fejbe áldozatát és nekiáll a minden korábbi sminkes munkát leköröző technikával varrogatni új álarcát, miközben az egyik elszökött áldozat ezt kémleli, a későbbiekben ő lesz a negyedik szereplő, aki becsatlakozik a vesszőfutásba, ami bővelkedik a nyers brutalitásban, nem csak a széria korábbi epizódjait messze felülmúlva, hanem a horror kínálat palettáján is az élvonalba pozicionálva.
Schow lesöpört minden előzményt és lényegében rebootolta a famíliát, legyintve egyet a második rész elmegyógyintézeti, inkább bolond, mint elmebeteg karaktereire és a kirúzsozva sertepertérő Bőrpofára, utóbbi esetében kizárólag szellemi fogyatékosságát tartotta meg, de egy megtermett, brutális szörnyeteget faragva belőle, akinek a maszkmestereknek köszönhetően puszta megjelenése elegendő a félelemmel teli hangulat megteremtéséhez. A család élén a tolószékes, gégerákos nő állt, Bőrpofa mellett további két fiát vezényelve, akadt egy ismeretlen eredetű kislány, és egy segítőjük is, aki a benzinkutat vitte és a fennmaradt testrészeket tüntette el a környező mocsárban. És persze elengedhetetlenül a mumifikálódott nagypapa.
A már ismert történet kisebb csavargatása, Bőrpofa alapos átszabása, egy új klán megjelenítése és a kőkemény horror hangulat megcélzása, a legjobb epizóddá tette a négy régi közül, amit bátran lehet ajánlani a mai napig, akár nem horror kedvelőknek is, ha valami különleges borzongásra vágynának, csupán a kiadott verzióra kell alaposan odafigyelni, mert az első szinkronos változat mind minőségében, mind szövegezésben sokkalta gyengébb, mint a valamivel később elkészült HBO-s szinkron, ahol minden tekintetben odafigyeltek a színvonalra, amíg előbbi nem csak a színészi játék terén, de a szöveg fordításban is hanyag munka, jelentősen csorbítva a film élményét. Az HBO-s verziónál viszont be kell nyelni a cenzúra által ollózott jelenetet, amikor a kislány egy automatika segítségével végez az egyik áldozattal Viggo Mortensen asszisztálásával. A film egyébként remek példája annak, hogy a kritikai összegző oldalaknak (IMDB, Rotten Tomatoes stb.) nem feltétlenül kell hinni, mert sokkal rosszabb értékelést kapott, mint a nézhetetlen második rész, és ez annak ellenére igaz, hogy Jeff Burr egy kényszerválasztás volt a rendezői székbe, akit végül a vágási munkálatokból már kihagytak, ezért le is akarta szedetni a nevét a stáblistáról, amit persze a nehezen megszületett epizód elkészültével már nem engedtek, arra hivatkozva, hogy a stáblista elkészült és nem variálják újra a kedvéért.
A trilógia legjobb darabjaként egy semmitmondó és komolytalan előzetest kapott csupán, amiben Bőrpofa excaliburként jut a láncfűrészéhez, így egy nagyon jóra sikeredett rajongói vágás kerül inkább megosztásra.
Költségvetés: 2 millió dollár
Bevétel: 5,7 millió dollár
A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér (1994) / The Texas Chainsaw Massacre: The Next Generation
Ahogy említettem, a második epizód eltántorította a horror kedvelőket a sorozattól, ebből következik, hogy a harmadik rész bármennyire is lett jó, már nem tudott akkora közönséget bevonzani, de így is nyereségre tett szert, hogy tovább folytatódjon a mészárszék… illetve valami más, mert nagy reményekkel telve visszahívták az eredeti epizód egyik alkotóját. Mivel Tobe Hooper a limonádéját szürcsölgetve még mindig a kényszer pihenőjét töltötte valamelyik klinikán, ezért a producerek úgy vélekedtek, hogy Kim Henkel majd ellensúlyozza a roppant alacsony büdzsét. Hát nem így lett. Henkel összerakta a széria történelmének második legrosszabb felvonását, lényegében egy paródiát készítve, mint író és rendező.
Nem volt hova ihletért nyúlnia, ezért visszament a már általa is rég elfeledett kezdetekhez, és Hooper második részéhez, hogy innen-onnan ollózva dolgokat, még a harmadik rész újításait is belemásolva kreáljon egy olyan koktélt, amit senki sem szeretne megkóstolni (maximum Hooper a klinikán, akinek ’86 után már mindegy volt mit tettek elé). Daráljuk le gyorsan, mert kínos még beszélni is róla.
Szalagavatós tinik összebalhéznak, elszöknek, be az erdőbe (3 méterrel arrébb), belefutnak egy túlélőbe, jön Matthew McConaughey (az egyedüli, akin látszik, hogy komolyan vette a szerepét, de a karakter amorfsága végett kénytelen volt túltolni az egészet), szétzavarja a bandát, aminek egy része már a klán házának irányába indult, majd elkapnak mindenkit, hosszan tartó, roppant kellemetlen jelenetek az elmebeteg klán házában, mire megjelenik egy limuzinos, öltönyös figura, ő a góré, még a klán feje, a mindenkit testi erőszakkal fenyítő McConaughey is leborul elé, jön a konspirációs szál, az egész valamiféle kísérlet volt, a második résszel már hagyományt teremtett női túlélő elmenekül, amikor az öltönyös felveszi őt a limóval befejezésként.
Legfeljebb tanuló forgatókönyvíróknak és rendezőknek ajánlott megtekinteni, szemléltetésképp, hogy amiről azt gondolod, hogy „ez nagyon jó”, az még lehet kritikát sem érdemlően rossz. Tetten érhető, hogy Henkel minden létező előzményt ollózott össze, amit valami új keretbe szeretett volna helyezni, minden hozzáértést és kreativitást nélkülözi copy-paste alapon, ebből pedig egy nettó baromság állt össze, tovább terhelve az amatőr színészi színvonallal, amit még mindig képes volt tetézni a magyar szinkron. Valójában horror filmnek sem lehet nevezni, mert komolytalan az egész és sajnálatos módon valami beteges szadizmusra szorítkozik, miközben Bőrpofa már nővé sminkelve, női ruhában berregteti ócska, mostanra már jócskán berozsdált láncfűrészét. Hadd ne írjam le, a jellemzésből kitalálható, hogy mit faragtak belőle. Mivel a második rész Magyarországon szerencsére mellőzött szerepet játszott és lényegében elkallódott, ezért ez a negyedik rész lett idehaza hivatkozási alap a széria mélypontjára (látszódik a bevételen is, hogy a lőtéri kutyát nem érdekelte pár megszállotton kívül), pedig higgyétek el, a második rész még rosszabb. A film utóéletének nagy rejtélye pedig, hogy Renée Zellweger ezek után, hogy kapott még szerepeket.
Költségvetés: 600.000 dollár
Bevétel: 185.900 dollár
A texasi láncfűrészes (2003) / The Texas Chainsaw Massacre
Bőrpofát kizárólag alkotói tudták megölni, Hooper és Henkel a minimál kreativitást nélkülözve voltak a valódi bőrlenyúzók, és sorozatos bukásaikat követően, hosszas hallgatás állt be a széria történetében, mire újra valaki be merészelte rántani a láncfűrészt, ez pedig nem volt más, mint Scott Kosar, aki egy felturbózott, a modern horror követelményeket csak magasabb szintre emelő remake-et írt a ’74-es sztoriból, ami Marcus Nispel rendezői keze alá került.
Fiatalokból álló csoport szeli át Texast (ismerős ugye?), amikor egy az úton elveszetten kóborló nőbe futnak, hamar azt kívánják, hogy bárcsak ne vették volna fel a látszólag segítségre szoruló lányt, aki csupán egy dolgot tud kibökni rövid útja során, mielőtt öngyilkos lesz, mégpedig, hogy rossz irányba tartanak. Már a bevezető masszívan megágyaz a balsejtelmes hangulatnak, hogy itt valami eddig sose látott rossz fog történni, és valami nagyon gonosz rejtőzik a kopár tájban, a csoport kénytelen-kelletlen értesíti a helyi sheriffet, aki a régi malomhoz csalja őket, de a sheriffnek nyoma sincs, így a fiatalok egy része tovább várakozik, míg ketten inkább a helyszínen lelt kisfiú beszámolója alapján indulnak a közeli házhoz, kezdetét véve az életre-halálra szóló hajsza, mert valaki éhes.
Valljuk be, az egész történetet láttuk már párszor, tehát joggal merül fel a kérdés, hogy mi újdonsággal szolgálhatna a film, és ezt fel is tárom azok számára, akik tétováznak a széria legjobb részének megtekintése kapcsán. Az egész filmhez elengedhetetlen volt ez a remek író és rendező felállás, a történet csak szépen apránként bontakozik ki, miután kicsit közelebbről is megismerhettük a szereplőket, hogy egyáltalán a néző tisztában legyen vele miért is kellene izgulnia, majd ezek életszerű, sokszor önző reakciói, a csoport megosztottsága a különböző személyiségekből fakadóan, egész végig egy kimért, de feszült tempóban adagolt cselekményt eredményez, beletaszítva a nézőt a klasszikus „de hülye vagy, ne menj be a házba” izgalomban szurkolva a túlélőknek, folyamatos kiszámíthatatlanságra építkezve azok számára is, akik jól ismerik a sztorit, olyan szinten, hogy el is felejtjük a bejáratott női túlélő sablonját.
Az első percektől kiváló helyszín választásokkal és kamera állásokkal operál, egy különleges látványvilágot prezentálva, a hangulatnak már a Sally Hardestyt elhagyó fekete-fehér rendőri helyszínelés narrációjában megágyazva, majd fokozva a hátborzongató zenei és effekt aláfestésekkel, a rajongók számára is felébresztve az érzést, hogy itt valami új, valami eddig nem látott dolog fog történni, és ezt viszi tovább a film teljes terjedelemében, tovább emelve az ismeretlen klán - a teljesen új történettel és összetétellel rendelkező, lényegében egy kézzelfoghatóan nyersen reális Hewitt famíliával hozva közelebb a rettegést -, szintén kiszámíthatatlan felbukkanásával és bemutatkozásával, kivételesen sötét, komor, brutális és könyörtelenül véres ábrázolással körítve, amit tökéletesen balanszíroz a félelemkeltés és a sokkolás, de a jó ízlés határát nem feszegetve, meghintve egy-egy jump scare jelenettel, olyan nagy klasszikust emelve vissza, mint Bőrpofa előugrása rejtekéből és a húskampóra akasztás, és egyben új klasszikusokat teremtve, mint a teregetett lepedők közötti hajsza, amikor is hirtelen valakinek lerepül a lába. Az egészet pedig az új Bőrpofa koronázza meg, az óriás termetű, brutális szörnyeteg, arcát örökösen lenyúzott emberi bőrrel takarva, amit a széria történelmében először pillanthat meg a néző, lényegében megteremtve a horror ikonok legsötétebb és legbrutálisabb alakját.
A további részletekbe viszont nem mennék bele a meglepetések lelövésének elkerülése végett, még ha ezek nem is komoly mértékűek, mint említettem van benne egy adag kiszámíthatatlanság, az első percétől az utolsóig azt a texasi láncfűrészes atmoszférát nyerve, amit mindig is megkövetelt ez a történet, egyenesen az ember zsigeri félelmét ragadva meg. Ennek ellenére a kritikusok nagyon rosszul fogadták az új epizódot, bár a mai napig nem sikerült rávilágítania senkinek sem arra, hogy hol is lenne a hiba, nemes egyszerűséggel kikezdték a filmet, leginkább a humort (!), azon belül is Hooper humorát (tudjátok, amikor 5 éves gyerekek írta szövegkönyvvel vigyorog egymásra mindenki, mint az őrült fél órán keresztül és a szadizmusra van helyezve a hangsúly, ha történik is valami) hiányolva belőle, ami el is árulja minden legitimitását ezeknek a véleményeknek, nem mérve fel, hogy a történet végre kiforrott teljes egészében, olyan megvalósítással, amit mindig is érdemelt volna. Ezt támasztja alá a közönség véleménye is, amíg a Hooper és Henkel által készített második és negyedik részt mindenki a pokolba kívánja, aki csak látta, a 2003-as epizód minden korábbit leköröző óriási sikert aratott, a mozibevételek megtízszerezték a befektetett pénzt, ezzel háromszor akkora bevételt termelve, mint a három évtizede piacon levő első rész. Ennek ellenére a kritikusok kitartóan állították, hogy „ez márpedig…” így aranymálnára is jelölték a legrosszabb remake vagy folytatás kategóriában, amit végül nem kapott meg.
Ha egy részt nézel meg a sorozatból, akkor ez legyen az!
Költségvetés: 9,5 millió dollár
Bevétel: 107,4 millió dollár
A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet (2006) / The Texas Chainsaw Massacre: The Beginning
A széria legjobb darabjára sikerült epizódot követően az alkotók felmérték, hogy kár lenne a befejezés képsoraira építkező folytatást kierőszakolni - feltételezem az eltelt évek alatt voltak elvetett, kísérleti forgatókönyvek erre -, így helyesen felmérve a helyzetet, inkább egy előzmény sztorival jelentkeztek három év elteltével, ami a Hewitt család eredettörténetére, az első gyilkosság sorozatra, és ezen belül is Bőrpofára koncentrált, de ez már igencsak felemásra sikeredet, mégis az alkotók hozzáértésének köszönhetően a gyengélkedő történetből így is a második legjobb rész kerekedett, bár ez inkább tudható be a régi epizódok színvonaltalanságának.
Továbbra is maradunk a sötét, komor hangulattal körbeitatott nyers brutalitás mezsgyéjén, ezzel remekül ívelve át az új epizódra a megismert nyomasztó atmoszférát, amiből a történet kidolgozatlansága és a kapkodás zökkenti ki a nézőt. A főcímmel egybekötve szemrevételezhetjük Bőrpofa születését, majd ahogy a Hewitt családhoz kerül a ritka bőrbetegségben (hát, szerintem ez több annál) szenvedő csecsemő, aki fiatalon farkasokat levadászva ölti fel arcára az irhájukat. A család egyébként sem rózsás élete kisiklik, amikor a vágóhidat bezárják (egy kis baki, ugyanis a később játszódó 2003-as részben látszólag nagyon is működött), Bőrpofa ezzel elveszti életcélját, kezdetét véve haragjának kiélése, amit az keltett életre benne, ahogy az emberek szörnyetegként kezelték, hát akkor azzá is válik. A város pusztulása a család többi tagjára is kihatással van, a környék apránként elmorzsolódik és lakatlanná válik, a család feje pedig nem sokáig tétovázik, hogy ételt tegyen az asztalra, miután Bőrpofának köszönhetően konfliktusba kerül a sheriffel, kezdetét véve a klán ámokfutása.
A roppant sötét hangvitelben induló film lassacskán átevez a morbid poénokkal tarkított ámokfutásba, mely során inkább a régebbi epizódok jelenetei köszönnek vissza, semmint a leginkább kiforrott társáé. A család pszichoticizmusának ábrázolásában a kettő ötvözetéből születik meg egy felemás horror, ahogy a kezdő sorozatgyilkosok csetlenek-botlanak, egészen banális helyzeteket is teremtve, melyek már szembe mennek a népszerűségnek örvendő korábbi rész színvonalával, egy elég hullámzó élményt biztosítva a néző számára, aminek ellenére is azt lehet mondani, hogy tisztességes előzménytörténetté állt össze, nem mellékesen soha fel nem tárt, de még csak nem is bolygatott sztorival egészítve ki a hátborzongató eseményeket, amiben az a nagyon sajnálatos, hogy Bőrpofa történetét kapkodások közepette, pár percben le is zavarják, így a másfélszeresére emelt büdzsével is csak fele annyi nézőt sikerült a vetítőtermekbe csalogatni.
Költségvetés: 16 millió dollár
Bevétel: 51,8 millió dollár
A texasi láncfűrészes: Az Örökség (2013) / Texas Chainsaw 3D
Annak idején már volt egy kirohanásom ezzel a kritikát sem érdemlő filmmel kapcsolatban, egyszerűen értékelhetetlen mivoltából eredően nem lehet a részleteiben megragadva firtatni, mert úgy rossz az egész, ahogy van, már az eredeti címe is igen beszédes, hogy merényletet készítettek elő a sorozat kedvelőivel szemben, miután ismételten hosszas hallgatásra kényszerült a láncfűrész. Egyfelől már csak egy texasi láncfűrészesünk van, másfelől felkerült a 3D, amivel ezt a fércművet el kívánták volna adni, azok után, hogy 2003-ban megragadták a történet esszenciáját.
A kísérletezések mezsgyéjére lép a sorozat ezzel az epizóddal, amikor is jött az ötlet valaki számára, hogy közvetlenül az első ’74-es epizódnak kellene egy folytatást készíteni, lesöpörve ezzel minden egyéb, korábbi elképzelést. Lehetett volna? Lehetett volna, de messze nem sikerült. Sally Hardesty szökését követően Newt városának lakói tudomást szereznek a Sawyer család rémtetteiről, mire felkerekedik a nép, hogy bosszút álljon, csupán két embernek nyílva lehetőség a szökésre, köztük Bőrpofának, akit alaposan elzárva a külvilágtól, egy pincében őrizgetnek, mígnem egymagában marad, az örökös pedig meglátogatva a házat, szabadjára engedi a poklot.
A röhögőgörcs poklát (aki azt a bizonyos humort hiányolta a rebootnál, most megkaphatja), a sorozat kedvelőinek pedig soha nem tapasztalt fejfájást ébresztve ezzel, a leginkább a ’94-es önparódiához hasonlítható fércművel, aminek összessége bárki számára nézhetetlen katyvaszt alkot. Remekül jellemzi, hogy az évek teltével másra nem is emlékszek belőle, minthogy a „legyen már vége” érzés erősödött bennem egyre inkább a film megtekintése során, pedig a bevezető eredeti felvételei még biztatóan hatottak. Valahova az eredeti második és negyedik rész mellé lehet helyezni, amiben az a leghihetetlenebb, hogy négy ember is kellett ennek a sztorinak a megírásához, úgyhogy kezdeményezem, hogy az elbaltázott részek íróinak és rendezőinek már megérett egy találkozó, ahol körbegratulálhatnak egymásnak tehetségtelenségük okán. Még mindig azt mondom, hogy ha belekóstolnátok egy rossz epizódba, akkor ne ez, hanem a negyedik legyen inkább (mert jóval meredekebb, de kibírhatóbb, mint a második), de a hihetetlen az egészben, hogy mindez a kiváló alapanyag és a már említett korábbi, kiváló megvalósítás ellenére tudott megszületni, mert kisebb-nagyobb szünetekkel minden félkegyelmű le akar csapni a pénznyomtatónak nézett, hányattatott sorsa ellenére is patinás címre, aztán adó elkerülésekkel vagy visszatérítésekkel még a bukott filmet is nyereségessé tudják tenni maguk számára (lásd: Uwe Boll fantasztikus alkotásait).
Költségvetés: 20 millió dollár
Bevétel: 47,2 millió dollár
Bőrpofa (2017) / Leatherface
El is érkeztünk a széria jelenlegi utolsó darabjához, az elhangzottakból kitűnve, hogy bármekkora kultikus horror karakter Bőrpofa, roppant szélsőséges színvonalban prezentálták történeteit, melyek közül alig akad egy-egy, legalább nézhető, nem hogy még jóra is sikeredett epizód. A történetek igazi főszereplője ismét visszatér, harmadjára eresztve őt címszerepbe vagy a kamerák fókuszába, újabb kísérletet téve arra, hogy közelebbről, lehetőleg még behatóbban megismerjük minden idők legbrutálisabb gore horror karakterének születését, ami a biztató kezdést követően, egy gyomorforgató és totálisan öncélúan erőszakos filmbe csap át.
Julien Maury és Alexandre Bustillo, a francia rendező páros keze alá dobták a címet, mivel a korábbiakban már bizonyították, hogy nem kispályások a horror filmekben, és az újabb, fiatalabb direktorok, hátha valamit megpillantanak a történetben, ami felett a veteránok elsiklottak, talán újabb technikákat vagy perspektívákat képesek alkalmazni. Az vitathatatlan, hogy kihoztak mindent, amit csak lehetett a forgatókönyvből a vászonra vitele során, csak ha már a történet megírása elhasal, akkor minden törekvés ellenére válik menthetetlenné a film, márpedig a valószínűleg (okkal) nem ismerősen csengő Seth M. Sherwood mindent elkövetett, hogy valami minden korábbinál is felforgatóbb sztorit hozzon össze - ami azért nyomokban cselekményt is tartalmaz -, hogy mindenkire rálicitálva fedje fel Bőrpofa „személyiségének” alakulását, miképp vált könyörtelen és brutális, ember nyúzó gyilkossá, de sikeresen a lehető legrosszabb megközelítésben dolgozva ezt ki, ami egy öncélú erőszak orgiába torkollik, egyenesen gyomorforgató módon, és ebben a rendezők sem parancsoltak megálljt.
Az rendben van, hogy a plakáton és a lemezes kiadások borítóján ott virít a ritkán látott „kizárólag felnőtteknek szóló film”, miden létező bizottság korhatáros besorolási plecsnije és mellette a további figyelmeztetés a felkavaró tartalomra vonatkozóan, de hát ebben a mimóza világban előszeretettel nyomják rá arra is, ahol keresni valója sem lenne, magyarán jelentésüket vesztették ezek a figyelmeztetések, pedig hajjaj, itt még párszor rányomhatták volna, hogy ez valami illegális, földalatti, megszállottan erőszakos mozgalomnak a kiadványa, akik kizárólag a jó ízlés határát feszegető, de több esetben azon is túllépő tartalmakat gyártanak az antikrisztus mihamarabbi földre jövetele céljából.
Kissé, de csak kissé sarkítva jellemezhető így a film, ami megint tesz egy erőfeszítést arra, hogy terjedelmesebbé tegye a Sawyer klán történetét, nagyon ötletesen egy az 1974-es első epizód előzményeként definiálva magát, így alaposan visszarepülünk az időben, amikor még Sawyer mama is életben volt és aktívan nevelte gyermekeit az emberek megkínzásának és kivégzésének fortélyaira - mivel szeretne a klasszikus kánonba bekapcsolódni, ezért a kannibalizmus még nincs jelen, szimplán pszichopaták élik ki kényszereiket, majd a disznókkal etetik meg a feldarabolt áldozataikat, mert csupán az 1986-os második részben került elő a frappánsnak nem éppen nevezhető indíték az ámokfutásokra, miszerint a Sawyer fivérek egyenesen meggazdagodnak az emberek feldarabolásából, azok húspiacra szállításából, miközben még főző versenyt is nyernek -, de a kicsi Bőrpofának nem akaródzik a láncfűrészt berántani, úgyhogy bedobják a mély vízbe, egészen addig játszva a hobbi szintű embervadászatot, kínzást és trancsírozást (mindezt persze különösen brutális smink és maszkmesteri munkákkal [ami viszont dicséretet érdemel], premier plánban tálalva), amíg egy napon a sheriff lányát sikerül tőrbe ejteni, úgyhogy a Sawyer brigád egy része börtönbe, másik fele pedig félig elme, félig pedig javítóintézetben köt ki.
Sawyer anyuka viszont ebbe nem nyugszik bele, igaz, hogy vár egy évtizedet mire kiszabadítja kölykét (ilyen dolgok már mellékesek voltak a sztori megírásakor, mint az is, hogy a többiek hogyan kerültek szabadlábra ilyen gyilkosságok után, éppen ezért nyakra-főre hányja-veti a logikai bukfenceket, mert a fókusz a daraboláson, a minél több véren, a brutalitáson, a kegyetlenkedéseken, a haláltusákon történő elidőzésen, a kínzásokon és a nekrofília mellett különféle aberrációk kiélésén van), de színre lép és a már nem is olyan kicsi Bőrpofa lelécel többedmagával az intézetből, és itt lépne színre a film kolosszális csavarjának szánt momentum, hogy nem tudni kiből kerül majd ki a rettegett láncfűrészes gyilkos, csakhogy a karakterek felbukkanásának első öt percében kitalálható a dolog és el sem kell menni a sheriff által üldözőbe vett szökevény pszichopaták bonyodalmáig, ami többnyire a korábban felsorolt dolgokból áll, mígnem Bőrpofa hazaérkezik, immár fizikálisan és lelkileg megnyomorítva, hogy emberek szabdalásában élje ki bosszúvágyát. Nagyon eredeti.
Korábban volt már egy részletekbe menő kritikám a filmmel kapcsolatban, így még egyszer nem mászok bele a szétszedésébe - már csak saját vérnyomásom megkímélése érdekében sem -, így is több szó esett róla mint, amit érdemelne, mert a kiváló kezdés és alapötlet ellenére egy csapnivalóan rossz film született a hibás koncepcióból eredően, ami nem mellesleg felkavarja az ember gyomrát és konkrét rosszullétet idéz elő, tehát senkinek sem tudom ajánlani ezt a rémesen beteg filmet, nagy horror kedvelőként sem értem, hogy a kritikus jelenetek ollózása nélkül hogyan kerülhetett ez ki. Cenzúra ellenesként mondom, hogy akiben egy cseppnyi jó érzés is lakozik, az betiltatná ezt a filmet, mert süt róla a beteges öncélúság, szerencsés módon a közönség is tudta hova tenni ezt a minősíthetetlen lelki- és környezetszennyező kópiát, mert a kritikusok alacsony, de még így is túlértékelt pontszámai ellenére csupán 1,5 millió dolláros bevételre tudott szert tenni, ami egyenlő azzal, hogy körülbelül a széria kedvelői tettek egy kísérletet, majd híre terjedtével senki más nem nézte meg. Pontosan ezért a költségvetést a mai napig nem tették közzé, csak becsülni lehet, hogy minimum 10, legfeljebb 20 millió dollárból készülhetett, így amilyen brutális lett a film, annyira brutálisat is bukott.
Költségvetés: -
Bevétel: 1,5 millió dollár
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése