A ló túlsó oldala.
2006-ban már kapott egy elég jóra sikerült eredettörténetet Bőrpofa és a három évvel korábban bemutatkozott, a mai napig a legjobbra sikerült texasi láncfűrészes mészárlás epizód, egyben kiváló horrornak tekinthető Hewitt család története, egy alaposan újragondolt remake formájában, de az idő múlik és mindig vannak újabb próbálkozások, hogy a címet elővegyék és felfrissítsék, hogy a széria rajongóinak a kedvében járjanak, így a röhejesre sikerült és csúfosan elbukott Az örökség után - amit az 1974-es első rész folytatásának szántak -, Leatherface kapott egy történetet, visszakanyarodva egyben a megújult Sawyer famíliához is, most egy előzménnyel kísérletezve.
A Texasi láncfűrészes mészárlás filmeket még a horror kedvelők is elvétve, szemezgetve tekintik meg a szélsőségesen ingadozó színvonal végett, így a célközönség elsősorban a széria kedvelőire szorítkozik, és minden más jegybevétel már bónusznak tekinthető, így merész vállalkozás volt a stúdiótól, hogy ismételten próbálkoznak egy lerágott csonttal - főleg az elhasalást követően -, de mégis van új a nap alatt, csak sajnos elég vegyes formában, a Bőrpofa minden érdeme szuper relatív és csupán a hullámzó színvonalú epizódok viszonylatában nevezhető egyáltalán annak.
A Sawyer „család” megújulása, teljesen új formában prezentálja a beltenyészetet, akik immár nem a kannibalizmusnak hódolva vadásszák le a környékükre tévedő idegeneket, hanem puszta pszichopata kényszereiket elégítik ki a válogatott kegyetlenkedésekkel, mígnem egy napon a sheriff lányát sikerül tőrbe csalniuk, a férfi pedig bosszút esküszik, a gyerekeket pszichiátriai javítóintézetbe száműzi, ezzel Bőrpofa új otthonra lel az intézmény falai közt, mert furcsa mód a család többi tagja rég szabadulásra lett ítélve, ő viszont az intézményben nő fel. Az állóvizet az új ápoló felbukkanása kavarja meg, új reményt jelentve, hogy a falak között zajló kínzásoknak véget vethetne, de szükségszerűtlenné válik, amikor Mrs. Sawyer felbukkanását követően kiszabadulnak a rabok, ezzel útjára engedve azt a poklot, ami a környékre zúdul. A két barát és az ápoló, két pszichopata túszaként indul szökésnek, a sheriff pedig a nyomukba, hogy az összes „gyereket” levadássza.
Ebből a kalandos útból kerekedik ki Bőrpofa története - lényegében egy gore roadmovie -, hogy az alapvetően jó indíttatású, de mindenképp gyilkos hajlamokkal és gyenge idegrendszerrel rendelkező fiatal miképp terelődik a gonosz útjára, ahogy a sorozatos megaláztatások és veszteségek érik őt, minden kisebb-nagyobb botlás ellenére is egy érdekes és jól megírt, részleteiben kidolgozott eredettörténetet szolgáltatva a kultfigura számára, egészen más alapokra helyezve személyét (csak úgy, mint a famíliát), mint a korábbiakban, lényegében elnyerve a harmadik legjobb Texasi láncfűrészes filmet, amit azért mégsem ajánlanék mindenkinek.
Semmi esetre sem, mert az erőszak és haláltusa ábrázolásban különösen kegyetlen és realisztikus jelenetekkel rendelkezik, tengernyi horrorfilm után is azt kell mondjam, hogy ezen a téren messze az élvonalban van a brutalitásával, amit első sorban a kiváló sminkeseknek köszönhet a válogatott halálnemek mellett, valamint a rendező is előszeretettel időzött el ezeken a momentumokon, aminek összessége egy nagyon felkavaró filmet eredményez, és nem a pozitív értelemben. Még a szerintem legjobbra sikerült 2003-as reboot epizód is szolidan tartotta a mértéket, tökéletesen egyensúlyozva a horror és a jó ízlés határain, addig a Bőrpofa egyenesen tabu döntögető, ami egy olyan jelentben csúcsosodik ki igazán, ami már messze túlmegy a határon és a véleményem szerint itt léphetne érvénybe a cenzúra létjogosultsága, hogy azért mégsem kellene mindent, még akkor sem, ha a forgatókönyvíró és rendező a pszichoticizmus félelmetesen szélsőséges fertelmeit kívánta volna demonstrálni, hisz bőven elegendő a sajtó hasábjain belefutni egy-egy hírbe és pár sorban elolvasni, hogy az eleven szörnyek emberbőrben köztünk élnek, nem kell ezt még minden határon túllépve a mozivásznon ábrázolva a nekrofíliát súroló (sőt, inkább az) jelenetekkel ábrázolni.
A történet írásánál alaposan félrecsúszott egyeseknél a keret, és hogy mit szabad és mit nem, a stúdió fejesei és a rendező pedig elégedetten bólintott rá, hogy „Ez igen!”, szóval többszörös szűrő után is gond nélkül átjutott a nem éppen rövid jelenet, amivel, ha valaki ilyen szinten kacérkodik, ott már komoly gondok vannak, és akkor ebből következtethető a film brutalitás szintje is egyben, hogy viszonyítást nyerjen mindenki, mennyire nem ismeri a jó ízlés fogalmát. Ha ez nem lenne, akkor is akadna még bőven firtatni való, hogy visszakanyarodjunk a film alapjaihoz, és hogy eltántorítsak mindenkit a megtekintésétől, a nyers erőszak önmagában egy látás és ábrázolás mód lenne, de már helyenként kiütközik a szadizmus, ahelyett, hogy inkább a csetlések-botlások elkerülésére figyeltek volna, mint említettem, minden részletes kidolgozottsága ellenére is hányja-veti a logikai bukfenceket, melyek minden történetben zavaróak, ráadásul a bizonyíték, hogy nem sokat időztek a sztori részleteiben, hogy még csak meg sem próbálják áthidalni ezeket, hanem egyszerűen ugrik egyet az író a „Jól van az úgy, mégis mit akartok még, mert én sem tudom, hogy mit akarok ezzel…” hozzáállással.
Bőrpofa karakterét illetően akad egy rejtély is, konkrétan kilétét illetően a három lehetséges szereplő között, direktbe meglepetést tartogatva, hogy ki fog végül transzformálódni a könyörtelen gyilkossá, mivel az intézetben mindenki új személyazonosságot kapott, így lehet kb. 5 percig izgulni ezen, mire a szereplő felbukkanásával (és ismervén a mezei írói húzásokat) egyből lelepleződik, így lényegében nem is marad semmi ami az érdeklődést fenn tudná tartani, mert a karaktereket valóban láncfűrésszel faragták tuskóból, így az ápoló többszöri érthetetlen suta döntései és személytelensége végett, ő érte sem fogunk izgulni, de legalább mindenki halálát kívánni fogjuk az egy idegesítő és a négy elmebeteg jelenléte végett.
Mindezektől eltekintve, mégis egy tisztességes újragondolásról és eredettörténetről beszélhetünk, de ez csak a korábbi filmek színvonaltalansága végett lehet így, amit nem volt nehéz felüllicitálni (valamint, hogy A kezdet nem mélyedt bele ennyire Bőrpofa történetébe, ennek ellenére mégis sokkal jobb volt), ami kőkemény horrort biztosít a nézők számára, de még mindig fennáll az a fajta nyers, öncélú brutalitása, aminek sokkoló hatása leginkább A ház, amit Jack építettre volt jellemző, tehát leegyszerűsítve: elvetették a sulykot, és minden jó érzésű emberre felkavaró hatást - értsd: konkrét rosszullétet - gyakorol, és nem ez az, amit egy horror filmtől várna az ember, én sem erre számítottam. Ez inkább nettó polgárpukkasztó aberrációs katalógus.
Ugyanakkor tetten érhetőek az érdemei is a filmnek, mind Bőrpofa születésének szövögetésében, mind a paradox felállásban a család és a sheriff között - persze a cselekmény kibontakozásával kérdés nélkül a sheriff véreskezűségének fogunk igazat adni és szurkolni neki, hogy mindenkit sikerüljön megölnie -, mind pedig a horror élményben, ami mellőzi a borzongást, de a félelemkeltést, és inkább a sokkoló haláltusákra törekszik, olyan szinten kizárólag a néző gyomrának felkavarását tűzve ki célul, hogy sikerrel végbe is viszi azt. Valahol bánom, hogy megnéztem a filmet, mert a texasi láncfűrészes filmeknek 2003-óta van (vagy inkább lenne) egy színvonaluk, Az örökség messze ez alá csúszott be, de pont a semmitmondó mivoltával, és hogy őszinte legyek, nem ajánlanám ezt a filmet senkinek sem, mert messze nem ismeri a jó ízlés határát, és a fent elhangzottakból következik, hogy a korhatáros jelzés (a lehető legmagasabb piros X-et kapta) ezúttal semmit sem ér, kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott, akik a lelküket cafatokra tépetnék egy taszító mivolta végett megrázó történettel. Érdemes rátekinteni az összesített értékelésekre is az IMDB és Rotten Tomatoes (főleg ez utóbbin) oldalakon, ezúttal mindenki tudta hova helyezni ezt a filmet, így egyöntetű ítélet született felette, lényegében minden érdemét semmissé téve a beteges mivoltával.
Műfaj: horror
Műsoridő: 90 perc
Debütálás: 2017.
Rendező: Alexandre Bustillo, Julien Maury
Forgatókönyv: Seth M. Sherwood
Főszereplők: Stephen Dorff, Lili Taylor, Sam Strike, Vanessa Grasse, Sam Coleman, Jessica Madsen, James Bloor
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése