Annak idején számomra kimaradt a PlayStation 3 felfuttatásában jelentős szerepet játszó Uncharted széria, viszont a remaster kiadások remek alkalmat nyújtanak arra, hogy pótoljuk a hiányt, főleg ha a kellő érdeklődés is megvan egy adott játék irányába. Furdalt a kíváncsiság, hogy milyen is lehet a Sony által indított Tomb Raider játék, majd az Uncharted: The Nathan Drake Collection rövid ideig szóló ingyenessé tételével remek alkalmat is biztosítottak, hogy pótoljam a trilógiát.
Sok jót és némi rosszat is hallottam a játékról, ezért is nem akaródzott még a csökkentett áron sem megvásárolni, de kapóra jött a promóciós időszak, hogy belevessem magam az ősi romok között meglapuló kincseskamrák és titkokat rejtő sírok feltárásába, felkészülve arra, hogy túlzottan nagy elvárásaim ne legyenek a játékkal kapcsolatban, és ennek semmi köze ahhoz, hogy egy 10+ éves darabról van szó hisz, ha egy játékmenet remekül van összerakva, akkor az 20+év elteltével is üt, állandó és örök marad, még ha a későbbiekben további csiszolásokat is nyer.
Remek példa erre az első Resident Evil epizód, ami ’96-óta képes páratlan élményt nyújtani a túlélő horrorok terén, de említhetném az örökzöld ’93-as Doomot is, vagy a Heroes of Might and Magic II-t és III-at, sok egyéb cím mellett, de inkább kanyarodjunk rá a külső nézetes akció játékunkra, ami egy modern Prince of Persianak is beillene, ugyanis másodlagos feladatunk a különféle útvonalak keresése lesz a szikla és rompárkányokon történő felkapaszkodással, falon mászással, kötélen himbálózással, hogy az egyébkén teljesen zárt és elágazásokat sem tartalmazó pályákon áthaladjunk. Teszem hozzá, hogy műveli ezt kevésbé pallérozottan, mint a tőle négy évvel idősebb The Sands of Time, kevés alkalommal akasztva meg a játékost, az inkább kézenfekvő útvonal keresgélésben, kevésbé látványos panorámát tárva szemünk elé az akadályok leküzdése közben, mivel a helyszínek is kicsit sablonosoknak mondhatóak.
Akad egynéhány feladvány is, amihez Drake névrokonának, a konkvisztádornak a naplóját kell segítségül hívni (mert Eldorádó áll a célkeresztben), minden esetben rajzokból olvasva ki a megoldó kulcsot, inkább érdekességként, mintsem komolyabb feladványként vannak ezek jelen, viszont mindenképp jó, hogy helyet kaptak, a monotonitást megtörve színesítik a játékot, és a végére már akad egy komolyabb, de gyakorlottaknak továbbra is ránézésre azonnal megoldható feladvány is. Ha tovább erőltetik ezt a vonalat, jelentős mértékben dobott volna a játékmeneten, de hát nem így van, és inkább az összecsapások kerültek a középpontba, mint elsődleges tevékenységünk.
Főhősünk számos fegyver közül válogathat, hogy megritkítsa a többi kincsvadász zsoldosainak sorait, de mindig csak kettőt birtokolhat egyszerre. A tűzpárbajok egy a Gears of Warhoz hasonló fedezékrendszerrel van megtámogatva, csak ügyetlenebb kivitelezéssel, számos alkalommal sután működve a fedezékbe vetődés, mert lassú és nem minden felület veszi ezt jó néven. A temérdek, és egy idő után érdektelenné váló összecsapások végett is érdemesebb lett volna erősíteni az útvonalkeresés és feladványok vonalát, mivel ez sem rendelkezik túlzott változatossággal, kimondottan laposra sikeredett, egészen azon pontig, ahol fordul egy nagyot az addig középszerű történet és elkezd érdekessé válni, a küzdelmek pedig egy teljesen más formát öltenek, sajnálatos, hogy ez a tempó a játék háromnegyedére bontakozik ki.
Külön nem is kell kitérnem a történetre, mert már minősítettem, minden egyéb részlet a maradék csattanót is lelőné, lessük meg inkább az extra tartalmat, ami a pályákon elszórt kincsek felkutatásából, a pályák időre történő teljesítéséből és a nehezebb nehézségi szintekből áll, ezzel kimerülve minden kínálat, ami önmagában nem lenne baj, sőt, kár lett volna beleerőltetni ide nem passzoló többjátékos módokat, csak éppen ezért is lehetett volna a kampányt combosabbá tenni, hogy a 9-10 órába több érdekesség férjen bele. A látványvilág az jól állja a sarat az évek teltével is, igaz, hogy ez a kiadás kapott egy prezentációs tupírt, de valljuk be, hogy ezek a felbontás és képfrissítés javításban minden esetben kimerülnek, ezek pedig sokat nem tesznek hozzá a grafikához, ami a mai napig pofás, helyenként kimondottan szép, de azért belemart az idő vasfoga. Viszont külön kiemelném a zenei aláfestést, mert nagyon sokat dob a játékon, hogy egy kellemes, hangulatos alkotás álljon össze.
Összefoglalva: jó indítása egy szériának (sokkal jobb, mint volt a Gears of War első része), de lényegében az alapok vannak lefektetve, mindenből kapunk valamit, valamiből keveset, valamit pedig túltolva, semmi nincs balanszban, néhány funkció pedig sután működik, de a sztori előtérbe helyezése is komolyabb koncepciót követelt volna meg, hogy ne csak az utolsó negyedre induljon be. És mindezek ellenére egy kellemes alkotássá áll össze Nathan Drake sírfosztogató története, helyenként megvillantva valamit, amit elvár az ember egy kalandfilmes sztoritól, de egyfajta kísérleti darab szintjén ragadva, nem ütve nagyobbat 2007-ben sem. Azoknak tudnám ajánlani, akik mindig is érdeklődtek utána és pótolnák, valamint szeretik a témába vágó történeteket, főképp a kalandfilmek kedvelői fognak nagyon jól szórakozni a társaságában, de egyébként meg semmit sem veszít az ember, ha kihagyja, nem egy maradandó élmény. A pontszámot pedig a szokott módon - hosszas töprengés közepette az időgépet visszatekerve -, a megjelenési időszakhoz igazítottam, mert ma már eggyel kevesebbet érne, és nem a rozsdásodó prezentáció, hanem a megkopott játékmenet végett.
7 pont
Műfaj: külső nézetes akció kaland
Megjelenés: 2007. (PlayStation 3) 2015. (PlayStation 4)
Fejlesztő: Naughty Dog
Kiadó: Sony Computer Entertainment
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése