2014. november 8., szombat

A birodalom bukása - Heroes of Might and Magic III: The Restoration of Erathia


Ezúttal 3 évnek kellett eltelnie a második epizódtól számítva, hogy a Heroes of Might and Magic sorozat egy újabb, jelentős mértékben kibővített résszel folytatódjon, ahol utoljára találkozhattunk a stáblistán szülőatyja nevével, Jon Van Caneghemmel, ami a későbbi részekre jelentős kihatással lett.
A játék szigorúan megtartotta azon körökre osztott stratégiai alapokat, melyek jellemezték, és a játékmenetet is csupán apró, viszont jelentőségteljes változtatások érték. Annál szembeötlőbb volt az a - továbbra is ez a jelző illeti leginkább - mesés prezentáció, ami magába szippantotta a játékost Caneghem fantasy világába, amit jelentős tartalmi bővítés ért.
A korábbi 6 frakció új neveket kapott és további kettővel bővült. A lovagok (Castle), varázslók (Tower), élőholtak (Necropolis), tündék (Rampart), barbárok (Stronghold), warlock (Dungeon), mellett megjelentek a pokol teremtményei (Inferno), valamint a mocsárvidék különleges kreatúrái Fortress néven. Mindegyik frakciónál immár hétre duzzadt a különféle toborozható lények száma, melyek számára hét hely áll rendelkezésünkre a hősünk által vezetett seregben, kismértékben csökkentve a stratégiai lehetőségeket ezzel a korábbi résszel szemben, ahol 6 lényre jutott 5 hely, folytonosan taktikázva azok elhelyezésével. A várunkban fellelhető épületek listája bővült, tulajdonságaik jelentősen megváltoztak, különféle egyedi bónusz létesítményeket nyújtva minden egyes frakció számára, amíg a lények toborzása egy könnyen áttekinthető ablakban vált elérhetővé.
Megjelentek a lényekhez kapcsolódó bónusz képességek, melyek az upgradelt formájukban érhetőek el. A vámpírokhoz életerő elszívás, és ez ebből fakadó létszám regeneráció társul, amíg íjászaink többnyire egy második lövésre kapnak lehetőséget, a Crusader dupla támadással rendelkezik, a griffek támadását nem lehet viszonozni, a szellemek elszívják az ellenséges hős mannáját, a küklopszok képesek a várak falait ostrom alá venni, vagy éppen valamely varázslattal, idézéssel bírnak lényeink, melyek összessége egy teljesen új színt vittek a játékba, új lehetőségeket nyitva meg a stratégiázás terén, ügyesen fenntartva a balanszot a frakciók között.
A csatákhoz kapcsolódóan számos új mágia jelent meg, amiket saját vagy ellenséges seregeink ellen vethetünk be, különféle bónuszok, vagy pedig irgalmat nem ismerő pusztítás fejében. A két sereg összecsapása továbbra is a kiválóan alkalmazott oldalnézetet és a hatszögrácsra bontott terepet használja, viszont egy kényelmes kezelőfelülettel toldották meg a parancsok kiadásához, ahol újdonságként bukkan fel a pajzs és a homokóra szimbólum. Míg előbbi használata egységünk defenzív állapotba vonulását jelenti egy kör erejéig, növelve ezzel védelmi értékét, addig a homokóra lehetőséget nyújt arra, hogy az adott egység lépését elhalasszuk a kör végéig.
Vitathatatlan, hogy az ütközeteket érte a legnagyobb módosítás a frakció bővítés mellett, hisz ezúttal már hasznát vesszük a várainkban felépített kovácsműhelyeknek, ahol társzekeret (utánpótlást biztosít távolsági egységeink számára), méretes szerszámíjat és gyógyító sátrat vásárolhatunk csapataink számára. Szintén a csatákat befolyásoló artifact használat is módosult, hisz hősünket fel kell öltöztetnünk a használni kívánt mágikus tárgyakkal, melyek így korlátozott számban fejthetik ki hatásukat. Bizonyos várakban lehetőség nyílik arra is, hogy ezekkel kereskedjünk, hasznos módon megválva a haszontalan tárgyaktól, de ennél lényegesebb újdonság, hogy szövetségeseinket nyersanyagokkal és arannyal támogathatjuk a piac által nyújtott szolgáltatások bővülésével.
Mivel a warlock (Dungeon) kaszt a föld alá lett száműzve, és megjelentek mellettük a pokol teremtményei is, ezért a térképet kétszintessé tették, ahol a fellelhető átjárókat igénybe véve lehet hősünkkel a mélységekbe is elkalandozni, komoly fejtörőt okozva ezzel a játékosoknak, hisz immár nem csak a felszínről érkezhet váratlan támadás. A térképen új, színesebb és változatosabb tereptárgyak bukkantak fel, míg a hősöknek kiadható parancsok közé bekerült a letáboroztatás lehetősége, hogy végre a program ne figyelmeztesse a játékost minden kör végén, hogy maradt még lépésszáma.
A kampányt viszont alaposan szétszabdalták, a korábbiakban megismert jó és rossz oldalra tömörített frakciókkal vívott Örökösödési Háború után, 7 fejezetben vált elérhetővé a történet, fejezetenként 3-4 térképet szolgáltatva a játékos számára, más-más frakciót véve irányítás alá. Maga a történet, összetettebb mivolta ellenére sem képes visszaadni a második rész hangulatát a teljesen új vonásokkal felruházott kampányban. A főszerepben Catherine királynő áll - felesége az eltűnt Roland királynak, innen tudhatjuk meg az előző részben szereplő, jogos trónörökös győzelmét -, aki Erathiaba való visszatértekor szembesül azzal, hogy birodalmuk széthullott, apját meggyilkolták és feltámasztotta az élőholtak vezére, hogy az ő oldalukat szolgálja. A feladat kézenfekvő, újraegyesíteni a birodalmat a sötét erőkkel szemben, akik egyre terebélyesebb területeket kívánnak kihasítani belőle. A kampány mellett természetesen számtalan térkép áll rendelkezésre, hogy a játékos próbára tegye stratégiai érzékét a legkülönfélébb kihívások mellett, akár többjátékos módban is.
Összességében tekintve számos pozitív újítás érte a sorozat ezen epizódját, mely a leginkább kiforrott és népszerű Heroes of Might and Magic résszé tette. A számos új mozzanat kitágította a bevethető stratégiák számát, még összetettebbé téve a játékot, viszont mégis elvesztette azt a precízen kimért sakkjátszma jellegét, ami a második részt jellemezte, éppen ezért egy kicsit másabb ízt nyújt ez a fantasy környezetben játszódó háború, aminek legnagyobb hibáját a gép pofátlan csalása jelenti. A játék kihívását azzal igyekeztek megoldani a fejlesztők, hogy a gépi ellenfél olyan algoritmusok alapján működik, ami szembe megy a játék szabályaival, és szembeötlően csal ellenfelével szemben, leginkább a lények populáció növekedése és azok toborzása tekintetében.
Ennek ellenére a harmadik rész sokak kedvencévé vált, ami a legnépszerűbb epizóddá tette a mai napig, és köszönheti ezt varázslatos grafikájának, a fülbemászóan dallamos melódiáknak, a jelentősen kibővített stratégiai lehetőségeknek és azok összetettségének, de nem utolsó sorban a széles tartalmi bővítésnek, ami végett a jelentősebb magazinok, mint az IGN 9/10, a GameSpot 9.1/10, illetve a Computer Gaming World 4.5/5 -ös értékelésekkel jutalmazták, amíg a felhasználó Metascore 9.4 ponton áll a mai napig.
A sikernek köszönhetően két kiegészítő lemez is megjelent hozzá. Még ’99-ben érkezett az Armageddon’s Blade, ami egy új ellenség, Lucifer Kreegan felbukkanását meséli el folytatólagosan. Célja, hogy leigázza a birodalmat a Végítélet Pengéjének segítségével, de az új kampány mellett felbukkant még a Conflux nevezetű vár, mely az elementálok lényeit gyűjti magába, új térképek, artifactek, hősök, és a korábbi részek lényei, a térképen fellelhető objektumokhoz kapcsolódó küldetések is itt debütáltak első ízben, de a csomag tartalmaz véletlenszerű térképgenerátort és pályaszerkesztőt is, egy izmos kiegészítő pakkot nyújtva át ezzel a rajongók felé. Érdekesség, hogy az alapelgondolás szerint, a gonosz erők győzedelmeskedtek volna a történet végén, viszont ezt a közönség nyomására visszavonták, mégis a megreformált negyedik rész ehhez a kiegészítő lemezhez és a Végítélet Pengéjéhez nyúlt vissza, hogy egy új világot teremtsen.
Fél év elteltével debütált a következő, tartalmilag már jelentősebb mértékben karcsúbb expanzió, aminek igazi érdeme az alapjáték történetének előzményét elmesélő kampány, ahol Sandro nekromanta hadvezért terelgetve kell egykori mesterét legyőzni a szükséges mágikus tárgyak megszerzését követően, hogy a hatalmat átvéve, megindítsa az inváziót Erathia ellen, amit végül árulóvá vált szövetségese fog végrehajtani. A kampányon túlmenően csupán kisebb változtatásokra bukkanhatunk, mint például az újabb tereptípusok, melyek nem csak a hősök lépésszámára, hanem varázserejükre és a sereg moráljára is hatással vannak. Apró érdekesség, hogy a lemezre felkerült a korábbi kiegészítő tartalom is, viszont aktiválni csak annak meglétével lehetett, viszont szemfüles játékosoknak sikerült rájönniük, hogy a program csupán fájlneveket ellenőriz, tartalmat pedig nem, tehát a megfelelő módon elnevezett fájlokkal hozzá lehet férni ennek az egy lemeznek a segítségével, mindkét expanzióhoz.
A Heroes of Might and Magic III jelentősége a sorozatban és a körökre osztott stratégiai játékok műfajában egyaránt vitathatatlan. A széria elérte csúcspontját, ahonnan nehéz volt továbblépni, mind annak csiszoltsága, mind pedig az elért sikerek tekintetében. Teljességét és töretlen népszerűségét jól példázza az a temérdek újrakiadás és bővítés, melyek a mai napig érkeznek a rajongók számára.

Műfaj: körökre osztott fantasy stratégia
Megjelenés: 1999. (PC)
Fejlesztő: New World Computing
Kiadó: The 3DO Company

Kapcsolódó olvasmányok: 

Kapcsolódó bejegyzés:

Zerko


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése