Invázió - Gears of War teszt

Az ember csak akkor képes békét kötni saját fajtájával, ha egy idegen, külső ellenség bukkan fel. Amikor már az emberiség készletei kifogyóban voltak az egymással vívott ádáz küzdelemben az emulzióért, a föld mélyéből egy mindennél veszedelmesebb faj bukkant fel, hogy birtokába vegye a Sera felszínét.

A sáskák kíméletlen csapást mértek az emberi fajra, felszámolva a civilizáció minden pillérét, és felhasználva ellenségük forrásait, minek következtében nem maradt más választás a túlélésre, fel kellett perzselni azt, amit az emberi faj képtelen volt már megtartani.



A Hammer of Dawnt bevetve, hamuvá vált a nagy része annak, amit egykoron az emberek évszázadokon át építettek, de nem juthatott a sáskák kezére.

Anno, a megjelenést megelőző évben, méretes beharangozást kapott a játék, mely a külső nézetes akciójátékok fedezékrendszerének forradalmasítását ígérte, aminek eleget is tett, egy igen élvezetes akciójátékot szolgáltatva az idegen vérre éhezők számára, ám miközben a legtöbb játéknál a történet hasonlóan fontos szerepet nyert, mint bármely más szegmense, a Gears of War erről elfelejtkezvén, nem sok betekintést enged a világába. A bevezetőként elmesélt történetet is csupán akkor szemrevételezhetjük, ha a főmenüben várakozunk percekig, amire az intro méltóztatik legördülni, egyéb esetben ezt a kevéske információt is nélkülöznünk kell. Itt-ott elhangzik egy-egy utalás a Sera történelmére vonatkozólag, ám ezek csak még inkább felkeltik az ember kielégítetlenül hagyott kíváncsiságát, mint például az Aspho Field ütközet, vagy Marcus börtönbe kerülése, viszont utólagosan már tudjuk, hogy ezt a könyvek hivatottak kitölteni.

Kellemetlen érzés egy olyan háborúba csöppenni, ahol valójában nem tudjuk miért is harcolunk, bár önmagában a sáskák roppant ellenszenves és borzalmas külleme elegendő okot ad arra, hogy egy sorozatot eresszünk koponyájukba, vagy közelharc esetén, a játék egyik jellegzetes fegyverzetét, a gépkarabélyra szerelt láncfűrésszel vágjuk ketté őket, miközben képernyőnket több liternyi vér áztatja át.

A műfaj reformálására tett ígéretet maximálisan beváltották a játék alkotói. Egy minden elemében precízen kimért irányítást kapunk kezeink közé, ahol egyetlen gombnyomással húzódhatunk a pályákon elszórt számtalan fedezék egyikébe, ahonnan biztonságosabb körülmények közül szedhetjük le ellenfeleinket a célzó gombbal kihajolva. A sebes sprinttel - már amennyire sebes lehet több kilónyi páncélban -, egybekötött kamerarezgés, roppant kaotikusan képes hatni, természetes a lehető legpozitívabb értelemben, még közelebb sodorva a játékost a háborús élményekhez, majd pedig az ezzel egybekötött akció gomb megnyomásával fedezék mögé csúszásokat, vagy önálló használat esetén, azokon való átugrásokat, vetődéseket, fedezékek közti váltásokat hajthatunk végre, roppant praktikus és gyors módon.

Szükségünk is lesz a tucatjával érkezű, különféle támadásokkal bíró és taktikákat bevető sáskákkal szemben, akik szintén élnek az elszórt tereptárgyak nyújtotta előnyökkel, amíg nehezebb szinteken meglepően összehangolt támadásokra és fedezék megkerülésekre képesek, hogy minél szorosabbra húzzák a hurkot nyakunk körül. A kissé szolidnak érzett, de mégis változatos palettán mozgó kártevők között, akadnak sorkatonák, saját, kisebb sorozatokat leadó fegyvereikkel rohamozva, robbanótöltettel felszerelt nyílvesszővel operálók, megtermett méretes Boomerek, akik rakétavetővel törnek előre ész nélkül, kis termetű, de nagyon agresszív közelharcos Wretch-csek és robbanó változataik, valamint a repülő alkalmatosságként használt Reaverekkel is fel kell vennünk a kesztyűt,  a kisebb boss szerepet elnyerő, óriási, dühöngő fenevad Berserker és az alagutakat vájó Corpser, pedig hab a tortán, hogy legvégül RAAM tábornokot iktassuk ki a vezérláncból.

Ellenfeleink soraiban akad bizonyos helyeken felbukkanó, a Seran vadon élő példány is, a szárnyas Kryllek személyében, akik üdítő vérfrissítőként képesek hatni a sötétben lesújtó támadásaikkal, minek következtében egy-egy pályán állandóan a fényforrásokat kell keresgélnünk a biztonság érdekében. Persze nem csak ellenfeleink, hanem a Delta osztag tagjai is remekül fel vannak fegyverezve, pisztolyból, gépfegyverből többféle is akad, ami mellé elkél a shotgun, gránát, mesterlövészpuska, de ellenfeleink által birtokolt eszközöket is igénybe vehetjük, ideértve a géppuskaként szolgáló Troikat is, valamint egy alkalommal vezethetünk járművet is, a Kryllek ellen reflektorokkal felszerelt páncélozott harckocsit. Roppant ötletes, a korábbikban nem látott megoldást vittek a fegyverek újratöltésébe, amely a tár kiüresedésekor automatikusan is elindul a gombnyomáson kívül, és egy csíkon mozgó fehér sávot kell az optimális pillanatban megállítanunk a tökéletes újra tárazás érdekében, ami plusz sebzéshez juttat bennünket, viszont, ha elrontanánk, akkor karakterünk idegesen babrálni kezdi fegyverét, értékes másodperceket veszítve ezzel. A játék kínálta gyilkos arzenálból, egyszerre mindig négyet cipelhetünk magunkkal, ahol az egyik hely a pisztolynak, egy másik pedig a gránátnak van kötelezően fenntartva.

A pörgős adrenalin fröccsbe semmi keresnivalója health packoknak, így nem meglepő, hogy az automatikus életerő regenerációt használja a játék, sebesültségi szintünket, egy a képernyőn fokozatosan megjelenő vörös koponya jelzi a vércseppek mellett. Amennyiben életenergiánk elérné a kritikusan alacsony szintet, akkor sem tört még el a mécses, hisz humán, vagy gépi társunknak módjában áll minket felsegíteni a földről, nem engedvén további pihenőt. Nagy meglepetésemre ez utóbbit a mesterséges intelligencia kiválóan végzi el, ám, ha egy társunkkal kívánunk együtt játszani, akkor ők kikapcsolódnak az újjáélesztési folyamatból.

Pazar látvánnyal rendelkezett a játék megjelenésekor és nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy nagyon is időtálló alkotásról van szó a mai napig. Emlékszek, hogy annak idején káprázattal töltött el a játék prezentációja, annak ellenére, hogy sötét, borongós színekkel dolgozik, mégis remekül és változatosan keverve az árnyalatokat, a szemnek igen kellemesen ható designba burkolva. Az audio részlegre szintén ez a technikai előremutatás volt jellemző, ami a mai napig képes őrizni értékét, még ha némileg kopottasan is, de kiemelkedő élményt nyújtva még azok számára is, akik első ízben találkoznának a játékkal, és ez a zenei aláfestésekre fokozottan igaz.

Lényegesen fontosabb viszont az a tömény és gördülékeny akcióélmény, melyet kínál a játék, ami egyenesen adrenalin pumpáló magaslatokba képes feltörni. Az egy gombra építő fedezékrendszer és egyéb mozgási akciók, a fegyverek és ellenfelek típusai, a kiválóan felépített pályák, és az újratöltődő életerő, egy minden pillanatában finomra hangolt rendszert alkotnak. Kiemelkedően pörgős játékot vehetünk kezünkbe, melyet a korábbiakban nem tapasztalhattunk a TPS-ek körében.

Az egy-két idegesítően ható bugtól, hibától (beragadások tereptárgyakba, gépi társaink előszeretettel ugrálnak elénk célzáskor) eltekintve, a legnagyobb negatívumát mindenképp a háttértörténet, majd pedig a játék előrehaladtával a történet hiánya képezi, ami csupán szaggatott foltokban van jelen. Ettől az egésznek kicsit tech demo íze van egy idő után, viszont erre alaposan rácáfol a finomra csiszolt játékmenet.

Mivel csupán két nehézségi szint, a Casual és Hardcore érhető el alapból, ezért igen nagy szakadék tátong a kettő között, mivel előbbi csupán 6 óra alatt is végigvihető, addig a már húzósabb társa 7-8 órát képes szavatolni, hogy birtokába jussunk az Insane, ténylegesen őrületes szintnek. 



Mód van rá, hogy akár online, akár osztott képernyőn, társaságban vigyük végig a játékot, óriási potenciállal bírva, de lehetőség kínálkozik többféle csapatalapú multi módozatba is fejest ugrani, ahol a megszokott team death match mellett az Execution (ugyanaz, mint a TDM, csak itt ki kell végezni az ellenfelet, ha földre kerül), Assassination (az ellenséges csapat vezérét kell megölni), és a kedvencem, az Annex (a gyűrűket elfoglalva lehet ponthoz jutni) várja a játékosokat 8 főig bezárólag, változatos, a multizásra nagyon jól összehegesztett pályákon. Amit ezen a téren hiányoltam, azok a botok, azaz az üres helyek gépi társakkal és ellenfelekkel való kitöltése, ami mindenképp visszalépésnek számít.

A Gears of War jött és bevette a külső nézetes akció játékok műfaját, nem csak forradalmi fedezékrendszerének, kiemelkedő látványvilágának, hanem precízen kimért adrenalin dús játékmenetének köszönhetően is. Mindezek ellenére a történet mellőzése komoly űrt hagy az emberben, melyben a felmerülő kérdések tovább lebegnek. Közel sem tökéletes, de egy remek rajtja egy új szériának.

7 pont

Kapcsolódó olvasmányok:
Ellentámadás - Gears of War 2 teszt
Új remény - Gears of War 3 teszt
Ítélet nap - Gears of War: Judgement teszt
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Aspho-mezők
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Jacinto romjai
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - A koalíció vége
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Üllő kapu

Műfaj: külső nézetes akció (TPS)

Megjelenés: 2006. (Xbox 360) 2007. (PC)

Fejlesztő: Epic Games

Kiadó: Microsoft Studios

Zerko