A nagy háború - Battlefield 1 teszt

A kisebb csete-patékat leszámítva lerágott csonttá váltak a XX. század háborús eseményei a videojáték feldolgozások terén, egyetlen korszak maradt, amihez senki sem mert hozzá nyúlni, így önmagában a téma feldolgozása is figyelemre méltó.

Az, hogy az I. világháborút elkerülte a videojátékos feldolgozás - maroknyi, főképp stratégiai játékot leszámítva -, nyilvánvalóan két okból eredhet, egyfelől a hadviselést jellemző állóháborúk végett, amikor is 100 méterekért zajlottak az összecsapások, a lövészárkokat elhagyva rohamozva az ellenfél állásait a golyózáporokon keresztül, majd ezrek élete árán a vonalakat elérve, kézitusában folytatódtak az árkok kipucolásai, másfelől pedig a korszak a hadviselés tekintetében még nagyon kezdetleges fegyverzetekkel rendelkezett, melyek mára ócskán hathatnak.

A Dice erre cáfol rá a Battlefield 1-gyel, utóbbi téren demonstrálva, hogy már annak idején is voltak pusztító arzenálok a karabélyokon kívül (ami egyébként a II. világháború elsődleges szereplője is volt), más kérdés, hogy tényleg kezdetleges elképzelésekkel és kialakítással rendelkeztek a gépfegyverek, egyfajta kísérleti jelleggel nyomva a bakák kezébe az éles bevetéseken, manapság egy játékban felbukkanva pedig csak a fejét csóválja az ember ezek láttán, de ennek ellenére is van egy érdekes vonulata.

Az állóháborús eseménytelenséget teljes egészében mellőzve csaptak bele a történelem sűrűjébe, az első nagy háború legmeredekebb és látványosabb momentumait szemezgetve össze, ami egyben azt is jelenti, hogy az utolsó éveibe vethetjük bele magunkat, így első körben egy brit Mark V-ös tankba pattanhatunk, ezzel az öt fejezet leghosszabbikát nyújtva, majd egy szintén brit repülőbe ülhetünk át, hogy a német vonalakat bombázó repülőket védelmezzük, vagy éppen a Zeppelineket szedjük le London felett, ezt követően a tetőtől talpig páncélba burkolt és nehéz gépfegyverrel felszerelt olasz baka felett vesszük át az irányítást, a hegyvidéki bunkerek tisztogatásának erejéig, a pergősebb és látvány elemekre fókuszáló fejezeteket követően az Ausztrálokkal szállva partra Görögországban, ugyanígy a Törökök ellen küzdve Arábiai Lawrence történetében, már kisebb szabadságot is engedve a méretesebb területen.

Utóbbi kettőt leszámítva kijelenthető, hogy tényleg a lehetőleg minél nagyobb volumenű látványosságot rejtő események feldolgozásával kívánták pergőssé tenni a játékmenetet, nem kis mértékben túl is tolva dolgokat a hihetetlen kategóriába, alkalomadtán sületlenségeket szülve, bármennyire is egy minőségi, komoly és drámai hangvitelt kapott a kampány körítése a személyes történeteken keresztül, de elvégre egy játékról van szó, így inkább mondhatjuk, hogy túl komolyra vették a figurát az egyik oldalon, miközben a másik oldalon bagatellizáltak.

Mindenesetre egy nagyon szépen megformált kampányt kapunk a körítés tekintetében, de a tartalomra már kevésbé figyeltek oda, mint az eseményeket összekötő videók rendezésénél. Ahol épp nem pörögnek az események és szórjuk a halált, ott főképp a lopakodás van túlerőltetve, aminek persze keresztbe tehetünk egy puska lövéssel, mert egy-egy küldetésre több megoldás is rendelkezésre áll, több útvonallal, néhol szűkösek a térképek, másutt viszont a terebélyességéből fakadóan (ahol egyszerre több küldetés is akadhat, több városrész vagy település között szétszórva) már teret engedve a komolyabb taktikázásnak (például a terepet felmérve, az ellenséges bázisra lopakodva elköthetünk egy tankot, vagy az őröket leszedve, saját lövegükkel szórhatjuk meg a bandát), de a hagyományos lőfegyveres és kézitusa akciót, minden esetben a játékosnak kell beindítania, ami azért érthetetlen, mert mindig egyszemélyes hadseregként verjük szét a németek… meg persze a saját, osztrák-magyar vonalakat, mert ugye feldolgozást csak a jó fiúk kapnak, és mindig az a jó fiú, aki megnyeri a háborút.

Szóval egyszemélyes hadsereg, mert ahol társaink is lennének, azaz ágyútöltelékekkel rohamozzuk az ellenséges állásokat, nem sok vizet zavarnak azon kívül, hogy időnként elterelik az ellenfelek figyelmét (meg persze kitakarják a célpontot, vagy éppen belelépnek a tüzelésbe), gyakorlatilag olyan szinten mozognak, mint egy film statisztája, aki éppen a vasútállomáson várakozik és még a fókuszból is kiesve csak egy homályos foltként tűnik fel, sok esetben úgy lemaradnak, hogy egymagunkban verekedjük végig a pályát, éppen ezért is szerencsés, hogy több megoldási lehetőség is rendelkezésre áll a remekül felépített pályákon, mert ennyire elbaltázott tömegjelenetekkel még nem találkoztam háborús akciójátékban.

Szintén a minőség rovására írandó a bug és glitch tenger, ami a játékot jellemzi, ebben a tekintetben is igencsak drámai hangvitelt üt meg a játék, néha a horror és vígjáték műfajok között is csapongva, attól függően milyen hibát sikerül éppen produkálnia a szoftvernek, mert onnan kezdve, hogy a tank felrobbanásakor emberünk ültő helyében repül felfelé a sztratoszférába, akadnak még olyanok is, mint a fejbe lőtt ellenfél függőlegesen repül 10 méteres magasságba, majd hullamerevségben zuhan, mint a lepottyanó kő, de nagyon könnyedén be tudunk ragadni bárhova, hogy onnan egy tapodtat se moccanjunk tovább, ugyanígy lóháton még esélyesebb, amihez hozzá csapjuk a tiszta célpontoknál nagyon gyakran nem regisztrált találatokat(!), illetve amikor a fedezéktől jól eltávolodva, mégis a falon csattan a lövedék fatális momentumokat… finoman szólva is bosszantó tud lenni, főleg nehéz szinten, amikor végre egy komolyabb küldetést tudnánk le, nem mellesleg egy ilyen összefércelt játéknak a multiplayer módjára nem feltétlenül kíváncsi az ember, mert csak még magasabbra szökne a vérnyomása.

De ugyanígy idesorolnám a repülős fejezetet (nem, a londoni bombázás Zeppelinekkel nem túlzás, csak eléggé elfeledett momentuma a háborúnak, egyben a leglátványosabb fejezetet is nyújtja, a túlzás a léghajó tetején flangálni), amikor nem csak a német gépek viselkednek kamikazeként, hanem saját társaink még sűrűbben repülnek a gépünknek, ezzel sokszor azonnali halált okozva a finisben. Az egy-két humoros, és a főleg bosszantó hibák mellett már messze eltörpülnek az időnként megvakuló ellenfelek, akik, mintha lefagytak volna nem veszik észre a játékost az orruk előtt, emellett képesek egyéb érdekességeket is produkálni, az meg végképp érthetetlen, hogy más esetekben egy hangtompítós fegyvert használó snipert hogyan szúrnak ki az első másodpercben halálos lövésekkel viszonozva a társuk leszedését, de az egész bug halmazt tetézték azzal, hogy a mai napig nem lettek ezek kijavítva, ami elég komolytalan hozzáállást tanúsít, magyarra fordítva a: „Megvettétek? Megvettétek. Akkor már tök mindegy, mert itt a pénzetek.” - tipikus EA jellemtelenség, de az sem elhanyagolandó tényező, hogy a hemzsegés annak ellenére van jelen, hogy egyébként kimondottan rövid, 5-6 óra alatt teljesíthető a kampány, két délután alatt közepes és nehéz szinten is kényelmesen letudható. A tartalom és az előforduló hibák, igencsak rossz arányt mutatnak, főleg, hogy minél többet játszik az ember, annál több hibába fut bele, főképpen igaz ez a nehéz szintre.

Amikor a stúdiók olyan szinten egyre tartalmasabb játékokat készítenek, hogy alig lehet a végére érni, és már csak azért is így van, mert nem bagóért mérik ezeket, akkor bőven elfért volna még két fejezet (főleg, hogy előre haladva a történetben, azok egyre rövidebbek, van ahova csak éppen hogy beugrunk, hogy hoppáré, itt is jártunk, mire az ellenséges lövedék célba érne, már teleportálunk a Közel-Keletre), mert ez így nagyon szegényes (akad még kevéske gyűjtögetni való és kihívások, már ha valakit érdekel az előbbi egy FPS-ben), egyben fel lehetett volna dolgozni még nagy világháborús eseményeket is, legalább némi ízelőt nyújtva a teljesen kimaradt lövészárok küzdelmekből, ami a leginkább jellemezte az összecsapásokat, de elfogadtuk volna ezt a két fejezetet akár a másik oldal szemszögéből is, elvégre ott is emberek harcoltak és nem a föld alól előmászó ördögök.

Szerencsésebb a helyzet a multiplayer módban, amiben mindig kiemelkedő színvonalat biztosított a Dice, és ez nincs másképp most sem, de közel sem fog a legjobbak közé bekerülni. A szokásos területfoglalós-védős játékmód kisebb és nagyobb változatban is elérhető, attól függően, hogy járművekkel játszanánk vagy sem, de van még TDM, a zászló lopás pedig egy véletlenszerűen felbukkanó galambnak a birtoklásában köszön vissza, amíg az Operations a Rush, azaz terület foglaló-védelmező játékmód még grandiózusabb változata, az egészet kaszt és fejlődési rendszerrel támogatva meg az első világháborús környezetben, összeszedettségében tetten érve a fejlesztés fő fókuszpontját, de továbbra sem glitch mentesen, a kampány tapasztalatai után pedig joggal üvölt fel a játékos, hogy "márpedig én lőttem előbb". Sokakat ez a szekció érdekel, számukra további elkeserítő tényező, hogy a szokott módon hamarjában kipörgethető a fejlődési rendszer, nem mellesleg személyes véleményem ennek az epizódnak a kapcsán, hogy találni jobbat ingyenesen.

Két további dolog van, amiben roppant erős a Battlefield 1 és ezekben tükröződik is, hogy elsődlegesen ezeket tartották szem előtt a kampány során. Egyfelől a prezentáció fantasztikusan néz ki és kiváló színkezeléssel dolgoztak, hogy helyenként félig szürreális világot teremtsenek a háború mocskában, de mindvégig káprázatosan fest, megfejelve a rombolható környezettel, ami további plusz élményfaktorral rendelkezik. Másik, amiben jelenleg a csúcsot képviseli, a hangeffektek, melyek valami parádésan csengenek, főképp a fegyverek hangjai követelik meg a hangerő gombra tenyerelést, viszont akad egy nevetséges kivétel, a csizmának a hangját sikerült röhejen elbaltázni, mert időnként olyan hangja van, mintha valaki strandpapucsban csettegne a háború kellős közepén. Szerencsére akad még egy hangulati tényező, amiben remekül teljesít, ezek pedig a kiválóan csengő muzsikák, így egy roppant éles ellentétet is képez a játék a AAA drámai átvezető filmek minősége, a megfelelően megírt körítés, a prezentáció és hangeffektek, szemben a kampány és multiplayer mód minőségével és tartalmával, mintha a munkálatok koordinációja félresiklott volna, a tesztelésre és hibajavításra pedig már végképp nem jutott idő (az alfa és béta tesztekből kikerült glitch halmaz videókból sok minden visszaköszön), de az igazat megvallva, érdekel ez bárkit is, amikor például PlayStation platformon a játékosok 13%-a vitte végig a rövidke sztorit. De lehet épp a hibák végett, nem mellesleg ezt már mind láttuk II. világháborús skinekkel, ezért is lett volna jobb a fókuszt másfelé terelni.

Kuriózum mivolta egyedül az éra feldolgozásában keresendő, mert miközben az egyik oldalon kiemelkedő minőséget prezentál, a másik oldalon egy összecsapott és tartalmatlan kampány áll, amiből sokkalta többet is ki lehetett volna hozni, helyenként tipikusan battlefieldesen steril küldetésekkel, aminek hibái végett a többjátékos módra nem biztos, hogy benevez a játékos (sokan nem), pedig az kompenzálja a kampány sérelmeit, de csak ezért nem feltétlenül érdemes megvenni, amikor tele van a piac ingyenes multis címekkel, így elengedhetetlen elsősorban a Battlefield iránti rajongás, másodsorban a nyitottság az I. világháborús környezetre. Akit kimondottan a kampány érdekelne, annak kizárólag masszív leárazás keretén belül ajánlott, már kettőezer forint alatt hozzá lehet jutni, ha mindenképp egy I. világháborús feldolgozásra vágysz, egyébként a kiváló tankcsatákat leszámítva, semmit sem hagysz ki.

6 pont

Műfaj: belső nézetes akció (FPS)

Megjelenés: 2016. (PlayStation 4, Xbox One, PC)

Fejlesztő: Dice

Kiadó: Electronic Arts

Zerko