Vadászszezon - H1Z1: Battle Royale teszt

 

A játék, amiről nem igazán olvashattatok teszteket, pedig a korai hozzáférésű verziója nem csak a battle royale műfajt teremtette meg, hanem azzal meg is hódította a világot, még a legnépszerűbb streamerek is a H1Z1-et pörgették, a játékosok pedig lerámolták a digitális üzlet polcait, majd folytonos szereplője volt a magazinok hasábjainak, mégis, mire teljes állapotában megjelent, már senkit sem érdekelt.

Ennek oka roppant prózai, de előtte merüljünk el egy cseppet a játék múltjában, ami 2015-ben H1Z1: Just Survive címen kezdte pályafutását, és még egy egészen más játékot takart, ugyanis a terebélyes multiplayer térképen zombikkal, farkas falkákkal és a többi játékossal szemben kellett túlélni miközben nyersanyagokat gyűjtögettünk, kraftoltunk és építgettünk (igen, ekkor volt a Minecraft által elindított nagy kraftolási hullám), majd csapatot is alapítva indultunk meghódítani a világvége utáni világot, de még mielőtt bárkinek is felkeltette volna az érdeklődését, hogy rohanna megvenni, el kell, hogy keserítsem, mert 2018-ban végképp lelőtték már ezt a játékot.

Ugyanis nem sokkal később befigyelt mellé a King of the Hill játékmód, ami megalapozott a battle royale műfajnak és Takami Kósun regényének játékszabályait vitte digitális interaktivitásba, azonnal meghódítva népek százezreit, hogy a csapból is ez folyjék, így 2017-ben a két cím teljesen külön vált, míg előbbi szimplán Just Survive címen futott tovább és sorsát már ismertettem, addig utóbbi H1Z1: King of the Hill lett, majd elhajították az utónevet és már csak szimplán H1Z1 lett, hogy a későbbiekben a pontosítás jegyében megszülessen a H1Z1: Battle Royale cím, de a fejlesztő váltással Z1: Battle Royale-ra fokoztak vissza, hogy egy évvel később a Daybreak visszatértével, 2018-ra már véglegesen elnyerje jelenlegi címét és mai formáját, ismételten H1Z1: Battle Royale címen, ami végül is teljesen mindegy, mert a játékon meg nem sokat dolgozott senki sem.

Szóval kacifántos a sztori és akkor csak felületesen érintettem (és nem is biztos, hogy teljes pontossággal, mert nehéz visszafejteni a szálakat), hogy miért is nem lehetett tudni, hogy éppen mi is ez a játék, vagy éppen milyen címen fut, vagy ez már megint mi is akar lenni, ha nem követte aktívan nyomon az ember a játék sorsának alakulását, de visszakanyarodva azon prózai okokhoz, hogy az alfa stádiumú játék az újításaival milyen szinten lenyűgözte a játékosokat, majd új stílusjegyek megalkotásával görgette tovább sikerét, de mire teljes állapotába összeállt, már mégsem érdekelte a lőtéri kutyát sem, annyiban kimerül, hogy addigra mások is észbe kaptak és jött a PlayerUnknown’s Battlegrounds és a Fortnite, majd szép sorjában a többi próbálkozó, és ezek bizony mindent jobban csináltak, mint a mezei vázrendszerrel bíró H1Z1.

Mert lényegében lefektették az alapokat, majd emelték kalapjukat a fejlesztők és hagyták egy vegetációs státuszban a megcsappant játékos bázis végett, aminek köszönhetően már kapásból free-to-play formában debütált, megint az fizetve rá, aki az early access verzióban támogatta a fejlesztőket. Jelenleg bárki tét nélkül fejest ugorhat az összecsapásokba, melyek a szokott módon egyetlen, de legalább terebélyes térképre szorítkoznak, egyszínű, de mégis változatos környezetet nyújtva a lápos ingoványon keresztül caflatva, halászkunyhók sorai között, kisebb falvak és nagyobb városok, a kietlenséget megtörő benzinkutak mellett elosonva, hegyen-völgyön és zöldellő erdősségeken átcsörtetve vehetjük üldözőbe prédánkat, vagy éppen menekülhetünk az űzött vad szerepében, a játék esetében fokozottan érvényesülő aranyszabálynak megfelelően, hogy az kerül helyzeti előnybe, aki hamarabb megpillantja a másikat.

Ennek számos oka akad, hogy fokozottan előnybe kerül, az aki szemfülesebb, egyfelől a végjátékra kimondottan a lopakodást helyezi előtérbe a H1Z1, ehhez rendelkezésre is áll a guggolásos osonás és kúszás is, utóbbi meglepően nagy hatékonysággal működve, ha egy terepruhával kombináljuk, mert nemhogy elsétálnak mellettünk a játékosok, de közeledésünket is nehezen veszik észre, ha a remekül megalkotott zöldellő környezetet kihasználva mozgunk, és ez az az opció, amit kimondottan hiányoltam a Warzone-ból, az emeltebb szintű sunyulást és lesben állást, hisz ott könnyedén kiszúrhatóak még a terepmintás bakák, akár távolról is, nem mellesleg túltolták a különféle kütyüket, amivel a lopakodó játékosok könnyűszerrel leleplezhetőek. De ezzel el is lőttem a játék leginkább élménnyel teli arculatát, mert a másik ok arra, hogy szemfülesebbnek kell lennünk ellenfeleinknél, hogy nehéz behatárolni a lövések irányát a sérülés jelzés, de még a hang alapján is (nos, utóbbi az, amiben a Warzone páratlan, mert ugye távolról be lehet mérni az ellenfelek pozícióját nem csak a lövések, de a léptek alapján is), amire rápakol egy nagy lapáttal a gyengén muzsikáló célzási rendszer és fegyver fizika, és az egésznek nem csak egy nehézkes irányítása van, de alaposan beszűkíti a látóteret is, közeli ellenfeleknél fatálisan rosszul működve.

Más a helyzet, ha van kellő távolság, jól érződik, hogy ezekre a helyzetekre szabták a célzást, nem mellesleg a tér beszűkítése azért is annyira szembeötlő, mert egy külső nézetes játékról van szó, ami kizárólag a célzásnál vált belső nézetre, nem éppen kellő gyorsasággal, tehát nem az akciósabb stílust támogatja a játék, ennek ellenére hosszas órákkal el lehet sajátítani a pergősebb tempót is, de szintén a végjátékra vetve be (majd mindjárt kiderül miért minden arról szól). Maga a szabályrendszer és játékmenet a megszokott módon működik - későbbi riválisai nem sokat módosítottak rajta, de mindegyik rejt magában valami olyan ötletet, amivel egyedivé váltak - ejtőernyővel landolunk a terebélyes térkép egy véletlenszerű pontján, majd lassan mozgó karakterünkkel megindulunk a legközelebbi épületek, táborhelyek irányába, hogy egyetlen pisztolyunk mellé valami hatásosabb golyószórót és gyógyszert kaparintsunk a szétszórt tárgyak közül, és az időközönként ernyővel ledobált ládákból, mert minden a felszerelésünkön áll vagy bukik.

Ezt nem szabad túlképzelni, hogy mint a Warzone esetében kismillió kütyü és lőfegyver áll rendelkezésre, éppen ellenkezőleg, a bevett pisztoly, shotgun, gépfegyverek, karabélyok, mesterlövészpuska és rakétavető mellett gránátot, flashbanget, EMP gránátot szedhetünk össze, sisakot a koponya védelemre, golyóálló mellényt páncélzat gyanánt, valamint kötszert és gyógyszert a sebesülések ellátására, különösebben nem is bíbelődve az arzenál vagy mellények értékeinek kijelzésével, mindent ki kell tapasztalni, hogy név szerint, mit is takar. Sok lehetőség a turizásra nem akad, mert hamarjában a védett zóna felé kell venni az irányt, mivel a játékosokat egyre kisebb területre szorító zöld, mérges gáz hamar megindul, belekeveredve pedig, gyalogszerrel ki sem tudjuk onnan verekedni magunkat, egyfelől gyorsan mozog, másfelől hamarjában végez az emberrel, a hatalmas térkép és a karakter lassúsága végett pedig folyamatos mozgás kell az első percektől, hogy elkerüljük ezt, de ha szerzünk egy katonai bakancsot, az jelentősen növeli a sebességet, így már szabadabban bóklászhatunk és zsákmányolhatunk, és persze akadnak a közlekedés leghatásosabb eszközei is, számos négykerekű járművel.

Egyfelől ezért is említettem, hogy a lopakodás már csak az utolsó körökre működik igazán, viszont az ilyen stílust preferálók sincsenek bajban, mert a bakancs meglétével már játszi könnyedséggel vághatnak keresztül a térképen, még sunyulással kombinálva is, de vitathatatlan, hogy a járművek jelentik a legnagyobb előnyt arra, hogy a zónák centrumát elérjük a lehorgonyzásra, de azzal mindenképp számolni kell, hogy ezt a taktikát sokan részesítik előnyben, és nem biztos, hogy elsőként érünk oda, ahogy említettem, a rejtőzködés baromi jól működik, ellenfelünk pedig lehet, hogy két lépéssel odébb, a lapuleveles növények közül emeli célra a fegyvert.

Ezzel lényegében el is meséltem mindent a csupán szolid karaktermennyiséggel jellemezhető játékról, egy dolgot leszámítva, az pedig a jelenlegi aktivitása, ezzel elérkezve az indokhoz, hogy miért minden a végjátékról szól. Túl nagy meccsekre nem kell számítani, mert kevesen - főképp, akik nagyon megszerették a játékot, de egyben vér profik is benne -, pörgetik, így a meccsgenerálás eltart egy ideig, a hosszas töltési időt követően percekig várakozhatunk a lobbiban, hogy összeszedjen 8-28 játékost. Előbbi a legalacsonyabb, amivel találkoztam, utóbbi pedig a legmagasabb, átlagosan 14-17 fő azért össze szokott jönni, nagyobb volumenű összecsapásokra nem kell számítani, gyakorlatilag üres a térkép és már csak a beszűkült zónában bukkanhatunk egymásra. A prezentáció az elfogadható, de persze ütött kopott színvonalon mozog, technikai oldalról is akadnak gondok, mert nem csak a lobbiba kerülnek meztelen, meg fej nélküli karakterek, hanem játék közben is akadnak villódzó karaktermodellek, melyek mintha teleportálnának, egyik pillanatban itt, másikban már ott vannak, mert vibrál a textúrájuk, majd el is tűnnek a célkeresztből, és vissza két másodperc elteltével. Nem, ez biztos nem csalóprogram, mert szegény gyereken látszódott, hogy ő sem érti a dolgot, hogy honnan lőnek, valószínűleg nála a kép omlott össze, de az ilyen mulatságos jelenetek mellett felróható a játék számára a gyenge fizika, amivel rendelkezik, nem kevésbé a járművek borzalmas hangjai, utóbbi kettő felér egy időutazással 2000 környékére, az meg nem tegnap volt. Mint minden free to play játék esetében, itt is akad lehetőség a költekezésre bőségesen, el lehet szórni a pénzt a random tartalommal telepakolt ládákra (ezek az olcsóbbak) vagy célzottan vásárolgatni a drágább fegyver skinek, XP boost és ruhadarabok, jelmezek között, azok számára, akik erre ingert éreznek, de arra ki kell térni (főleg manapság), hogy teljesen ingyenes a cím, akár solo, akár duo, vagy a harmadik respawnnal megtámogatott játékmódba ugranánk be, utóbbi lényegében egy deathmatch, ahol a több ponttal rendelkező nyer.

Véleményem szerint így ingyenes formában egy próbát megér azok számára, akik nagyon szeretik a battle royale-t (főleg a PUBG stílust) és eddig kimaradt volna, mert van egy egyedi hangulata, amit persze nem tud teljes mértékben átadni és nem lehet teljes egészében átélni, mert nagyon sok minden rondít bele, nem is meglepő, hogy minden később megjelent konkurense csak jobban teljesített tőle, mert a mai napig van egy félkész hatása, mindamellett, hogy a műfajnak csupán egy vázszerkezetet alkotott, az alapokat fektette le, ettől függetlenül lesz, aki megkedveli, de az egykori úttörő a 2018-as premierjére már jócskán egy elavult és megkopott alkotássá állt össze, amihez nem elegendő pusztán a battle royale, végképp nem az akció játékok kedvelése.

6 pont

Műfaj: külső nézetes battle royale akció

Megjelenés: 2018. (PlayStation 4, PC)

Fejlesztő: Daybreak Game Company

Kiadó: Daybreak Game Company

Zerko