Legenda vagyok - Apex Legends teszt

Hős és csapatalapú sci-fi battle royale? Jöhet!

Elég sok időt eltöltöttem a Warzone-ban, hónapokon keresztül csak ez a játék pörgött a tárhelyen, mégsem untam el az adrenalin dús meccseit, azt a temérdek csalót viszont annál inkább, akik a játékot uralják, úgyhogy egy ideje elkezdtem körbejárni a battle royale piacot a többi alkotás között turkálva, hogy valami hasonló élményre bukkanjak, még ha stílusában nem is azt hozza. Az Apex Legends szigorúan marad az alapoknál, viszont egy fronton mégis megbontja azt és a Titanfall sci-fi világát ötvözi a hős alapú összecsapásokkal.

Érdemes is itt kezdeni a játék megközelítését, mert ez az apró változtatás is alaposan megborítja a játékmenetet és egy teljesen más élménnyel szolgál. Alapesetben 6 karakter, azaz legenda közül választhatunk (a többi vásárolható vagy kitartó játékkal feloldható), melyek mindegyikének életereje és sebessége alapesetben megegyezik, a különbségek nem csak küllemükben, hanem a hozzájuk rendelt speciális képességekben mutatkozik meg, melyek mindegyike komoly előnyt szolgáltathat a tűzharcokban vagy az ellenfelek kézre kerítésében, éppen ezért kell is pár meccs mire a játékos kitapasztalja ezek tulajdonságait, majd leteszi voksát az egyik mellett.

Alapvetően három osztály, a tankok, gyorsreagálású egységek és gyógyítók képviseltetik magukat a hozzájuk rendelt három képesség alapján, melyek közül egy passzív és két aktív van, míg előbbibe például a friss lábnyomok észlelése, leemelt fegyvernél pajzs védelem, sebzettség alatt gyorsabb mozgás, automatikus gyógyulás, időszakos repképesség, vagy több és egyben nagyobb robbanóerejű gránát birtoklása tartozik, addig az aktívak között megint két kategóriát kell elkülöníteni, mert az egyik cool downnal és meghatározott, vásárolható darabszámmal rendelkezik, de már a játék elején birtokolhatjuk, a másik egy kizárólag a játék folyamán megkaparintható ultimate támadás.

Az induláskor is rendelkezésre állók között olyan, a passzívaktól is hasznosabb képességeket találhatunk, mint a terep feltérképezése röntgenlátással, pajzsbuborék aktiválás, gyógyító robot lehívása, közlekedésre használható csörlő kilövés, teleportálás, energiafal felhúzása, 30%-os sebesség növelő, hogy az ultimate támadásokra többnyire ezek erősebb változatai maradjanak, mint a szőnyegbombázás, megnövekedett mozgási sebességet generáló és az ellenfeleket felfedő átalakulás, nagy távot becélzó, ugráshoz használatos dobbantó használat, a környező lootot tartózkodási helyre teleportáló kristály, vagy egy terület elgázosítása, nem egy esetben olyan csapatalapú kombinációknak engedve teret, mint az ellenfelek kifüstölése és a röntgenlátás használata, igencsak végzetes lerohanás.

Persze a játék kitapasztalása nem fog ennyiben megállni, mert aki hozzám hasonlóan nem játszott a Titanfall egy epizódjával sem, az csak pislogni fog az egyébként impozáns és kiváló hangeffektekkel rendelkező arzenálon, ezek mindegyikét ki kell ismerni alaposan, hogy miképpen szuperálnak, mert van egy olyan sajátossága a játéknak, hogy a tárak feleannyi lőszerrel rendelkeznek, mint más játékok esetében, gyakorlatilag csak a pontos célzásnak engedve teret, mert ha vaktában szórjuk az ólmot vagy energiacellát, akkor nagyon könnyedén fűbe haraphatunk, mivel az összecsapások komoly taktikázást igényelnek a folyamatos tárazás végett, amit nem mindegy, hogy mikor, hol és hogyan hajtunk végre. Leginkább, az általam nem igazán kedvelt Halo sorozatot idézte fel a gunplay, mégis attól azért mérföldekkel jobb és idővel ezt legalább meg lehet szokni, sőt meg is lehet kedvelni, ellentétben a Halo erőtlen, vízipisztoly hatásával.

A gunplay csak annyira más, mint a bevett módszer, hogy olyan fegyverekhez nyúltam, mint amikhez más játékokban sose, például hamar remek társamul szegődött a shotgun (soha) vagy a mesterlövészpuska (ritkán), mígnem hosszas kutakodások árán megleltem a számomra elfogadható karabélyokat, mert mindenki számára akad arzenál, csak hosszas gyakorlást követel, mint a perkek kiismerése, de viszont megéri mindenképp, mert egy különleges hangulatú játékba csöppenthetünk ennek révén, és ezt a hangulatot nem csak a különféle, az összecsapásokat alaposan felborító perkek, hanem az egyedi arzenál is erősíti, ha már ráálltunk, és ehhez mégsem kell annyira sok idő, mert a 20. meccsnél már pakoltam ki a "teljes squad likvidálása", a "meccs utolsó ölése" és a "minden csapattag életben maradt" jelvényeket.

Több játékmód is rendelkezésre áll, hogy próbára tegyük magunkat, de kizárólag csapatban, mert trio és duo battle royale módok akadnak, vagy az újabb shadow royale, ahol az elhalálozott társak árnyszörnyetegként térnek vissza, hogy továbbsegítsék a még életben maradottakat, illetve akad továbbá egy aréna is, ahol 3v3 felállásban mérkőzik meg a jóval kisebb pályán a két csapat, kilövéses győzelem reményében, mindezt a három sikerrel teljesített kör erejéig. Ez utóbbi szintén remek alkalmat szolgáltat egy adrenalin fröccsel teli, gyors lefolyású team deathmatchre, komolyabb, sokkal komolyabb taktikai lehetőségek kibontakozásának engedve teret a kisebb pálya, és csupán két csapat szembenállása végett, nagy hangsúlyt helyezve az összedolgozásra, aminek köszönhetően igencsak kiváló a játékmód. A csapatmunka pedig roppant könnyen koordinálható, a Warzone-tól egy sokkalta jobb ping rendszert alkalmaztak, ami egyetlen gombon alapszik. Ha területre bökünk, odairányítjuk a csapatot, ha tárgyra, akkor felhívjuk rá a csapattársaink figyelmét, akik az ekkorra már ikonnal jelzett cuccra bökve lestoppolhatják azt, a dupla kattintással pedig az ellenfél területét jelölhetjük ki és nem kell időt fecsérelni a távoli, mozgó, és nem egy esetben közeledő ellenfél becélzására, hogy felhívjuk társaink figyelmét rá, mint a Warzone-nál. Nem mellesleg a szemgolyónkkal sem kell feleslegesen annyit cikázni a kijelzők között az eseményeket kutatva, mert a karakterek minden lényeges, de csak lényeges momentumot kommentálnak, ezzel azonnal felhívva a figyelmet bármi fontos dologra.

De lássuk a lényegében lerágott csont szabályrendszerű battle royale-t - hátha akad, aki még nem hallott róla -, aminek keretei semmiben sem különböznek a többitől, a hős és csapatalapú rendszert leszámítva. Berepülünk a terebélyes és roppant változatos térkép fölé, majd ugrunk, landolást követően zsákmányolunk, mint az őrölt a temérdekféle fegyver között válogatva, többszintű páncélzat és sisak után kutakodva, a több holmi cipelése érdekében hátizsákot turizva, és akkor már gránátokat is magunkkal cipelhetünk a szűkösre mért batyuban, aminek nagy részét a kétféle adagban mért gyógyszerek és pajzsok fogják elfoglalni, majd nem árt ha pár komolyabb fegyver kiegészítő után nézünk, hogy például az említett kis táras problémát enyhítsük, vagy távcsövet szerezzünk a fegyverre, de annak visszarúgását is tompíthatjuk a további számos opció mellett.

Akad idő bőségesen, hogy körbelomizzuk a terepet és a konténereket, mire megindul az energiafal és gyalogszerrel még a nagyobb távolságból is könnyedén elérhető védett zóna felé vegyük az irányt - akad jármű, ami szót sem érdemel, de vészhelyzetben kapóra jöhet -, később viszont nem árt majd résen lenni, mert körről, körre egyre nagyobbat sebez az energiamező, amíg az elején még azt is eljátszhatjuk, hogy a mezőn belül téblábolunk percekig, gyógyszerekkel megpakolva, hogy elkerüljük az ellenfeleket, később már a gyógyszer használatra sem lesz idő. De egyébként itt van az a buktató, amiért gyakorta elég lagymatag meccsek szoktak kialakulni, mert a térkép mérete ellenére csak 60 főt támogatnak a meccsek, hosszúak a körök, így számos esetben a végjátékig senkivel sem fogunk találkozni, ha mégis, akkor meg egymásnak adják a kilincset az ellenfelek, mert valami népszerű területre tévedtünk, de ez a ritkább eset.

Nagyon elvannak húzva a köridők és kevés ez a maximalizált létszám, éppen ezért bármennyire is állnak rendelkezésre olyan kellékek, mint a perkek, a zipline-ok, a becsúszás, a sérülésmentes, bármekkora magasságból történő leugrás, hogy fergeteges és látványos akció kerekedjen, javarészt üresjáratok vannak és inkább megy el a kétfős meccsek irányába a játékos (mert a 20 helyett, 30 csapat esetében már nagyobb a mozgási szórás a pergősség érdekében) vagy köszön be az arénába és ragad ott jó pár tempós meccs érdekében, és éppen ezért utóbbinál mutatkozik meg a képességrendszer igazi arca és egyben kiválósága. Ahogy figyeltem kimondottan sok a taktikus játékos az Apexben, nagyon ügyesen használják a képességeket és terveznek védelmet vagy lerohanást - annak ellenére, hogy az általam preferált lopakodásra gyakorlatilag nincs lehetőség, de értelme sem - alaposan bejárják a térképet a megfelelő arzenál érdekében, és nem átalkodnak csapdákat állítani az arra tévedőknek, ellentétben például a Warzone mérgezett egérhez hasonlatos, rohangálnak és lőnek vaktában a levegőbe játékosaival (OK, ez elenyésző kisebbség, de mindig rácsodálkozik az ember, hogy ezeknek mi bajuk lehet, mígnem fejbe lövi őket valaki, igazából kb. fele-fele az arány a taktikusok és agresszívek között, amíg az Apex esetében inkább a nyolcvan százalék taktikus), éppen ezért emlékezetes szituációk kerekedhetnek ilyen esetekben, csak sajnos ez igen ritka és főképp a végjátékot jellemzi, az utolsó 5-10 életben maradottnál, egészen kicsire szűkülő zóna esetében fordul elő.

Technikai oldalról is essék pár szó: a grafika nagyon szép, a hangeffektek parádésak, annak ellenére, hogy nem kedvelem a zenei stílust, mégis azt kell mondjam, hogy kiváló - az az egy darab -, a térképet sokan dicsérik, benne a Respawn korábbi munkáinak legjobb elemeit fedezvén fel, számomra nem hagyott mély nyomot, nagyon jó a csatatér, de sokkal jobb a Warzone és Fortnite térképe. Prezentációs oldalról parádésat alakít, kimondottan igényes és hangulatos a meccseket összekötő körítés, a játékmenet viszont sántít az említett hibák végett, amibe gyakorta befigyelnek olyan gikszerek, hogy a karakterválasztó képernyőn nem tölti be a játékosok nevét, ergo nem tudni ki következik, ami nem egy tragédia, főleg, ha mindig ugyanazzal játszik az ember, mert akkor idő lejártával automatikusan az a karakter kerül be. Komolyabb baki a szerverfagyás, ami ritkán, de elő szokott fordulni, ekkor minden játékos ledermed 20-30 másodpercre, majd villan a képernyő és valamivel arrébb találjuk magunkat. Nem gikszer, de nem is tartottam előnyösnek, hogy karakterenként számlálja az elért eredményeket, külön-külön, ami a nagyon hangulatosra sikeredett játékos kártyákon kerülnek feltüntetésre, és ez azért problémás mert nem árt tudni, hogy kivel áll szemben, vagy éppen ki van az ember oldalán, a kill számnak és a kipakolt jelvényeknek jelentőségük van, mert a társak is hamarabb passzolják át az irányítást egy eredményesebb játékosnak, ismételten ellentétesen a többi battle royale játékkal, minthogyha értelmesebb népek játszanák az Apexet. És a mellett nem lehet elmenni szó nélkül, hogy a Warzone-ból átcsöppenve, szembeötlő a két játék tempója közötti különbség, az Apex minden tekintetben sokkal lassabb.

Elsősorban azoknak tudom ajánlani, akik egy hős alapú sci-fi battle royale-ra vágytak - náluk garantáltan betalál -, illetve az eddigi kínálatban nem találták meg a számukra megfelelő játékot, és az is előnyös, ha kedvelték a Halo szériát, bár ez messze nem feltétel. Az Apex Legends esetében nagyon a világon és a körítésen van a hangsúly, a hősök, valamint képességeik is komoly színt visznek a bevett alapokba, így azoknak is érdemes egy próbát tenni az ingyenesen letölthető játékkal, akik valami újdonságra vágynak, de ne várjanak olyan pergősséget, mint a Fortnite és Warzone esetében, mert a nagy térképen kevés a felvonultatott 60 fő egy meccsre, hosszúak a köridők, és a játék tempója is visszafogottabb, éppen ezért jóval lagymatagabb az egész, és egyben ez a legnagyobb hibája, ami érthetetlen, mert a világ kialakítása és az alapok megbolygatása kiválóra sikerült, majd nem sikerült balanszba hozni az egészet, ritkák az igazán izgalmas meccsek.

7 pont

Műfaj: belső nézetes battle royale akció

Megjelenés: 2019. (PlayStation 4, Xbox One, PC), 2021. (Nintendo Switch)

Fejlesztő: Respawn Entertainment

Kiadó: Electronic Arts

Zerko