Nem véletlen a cím választás - és nem azért, mert a variációkat annyira kimerítették volna a Predator 1-2, Predators és a The Predator kombinációkkal -, hogy Prey, azaz Préda néven érkezett az újabb Ragadozó mozi, mert isten igazából, ennek aztán már végképp nem sok köze van az univerzum legfőbb vadászához. De azért itt van.
Nem kevés előkészületet és kreatív munkát igényelt, mire az első Predator film megszületett Arnold Schwarzenegger főszereplésével 1987-ben, és annak ellenére feszült neki a stáb a munkálatoknak, hogy megszülessen minden idők legkiválóbb akció sci-fi horrorja, hogy akkoriban bizony már a felütéssel is óriásit lehetett volna robbantani, mégis minden jelenete az utolsó képkockáig mesterien lett kidolgozva, hogy a mai napig ne lehessen azt túlszárnyalni (főképp hangulatában, ami nem kevés sejtelmességet és félelmet is tartogatott), de még a közelébe érni sem.
A történet vászonra vitelének precizitását is példázza a horribilis összegből készített, leginkább egy megtermett sáskára emlékeztető jelmez esete, ami az eredeti Ragadozó külleme lett volna, mögötte pedig Jean-Claude Van Damme bújt volna meg, hogy a legendás pörgő rúgásait bevetve küzdjön Schwarzival, aztán az alkotók rájöttek, hogy ez a koncepció több sebből is vérzik, a figura is röhejes, Van Damme nem tudott mozogni a jelmezben, nem mellesleg neki is tele lett a hócipője az egésszel, és a közelharcimarcival egyenesen a B kategóriába csúszott volna, az újragondolással viszont kultikussá váló alkotás.
További érdekesség, hogy rá 10 évre, valaki előkotorta a kukázott koncepciót és megszületett az a rémkép sötét elméjében, hogy ő mégis leforgatja ezt a filmet DNA címen, Mark Dacascosszal a főszerepben, aminek köszönhetően megkapta a világ a maga sáska ragadozóját kissé átdolgozott külsővel, 1997-ben kerülve mozikba a kőkemény B kategóriás, szintén a dzsungelben játszódó adok-kapok túlélősdi, a kilencvenes évek zseniális magyar fordítóinak köszönhetően - mert eladni is kellett a filmet - Ragadozó 3 címen… ehhez nem lehet mit hozzáfűzni.
Visszakanyarodva klasszikusunkhoz, szerencsére nem kellett sokat várni, mert 1990-ben Danny Gloverrel a főszerepben megérkezett a szimplán Predator 2 címre keresztelt folytatás, ezúttal nagyvárosi környezetet, a hőségtől tikkadó Los Angelest választva vadászterületéül, a regény és képregény kiadásokban találóan a Betondzsungel alcímet viselve, és annak ellenére, hogy egy teljes más élményt tartogatott, a merőben más környezetbe és koncepcióba ágyazott hajsza, képes volt felnőni elődjéhez, kifejezetten kellemes és méltó folytatás volt, amit nyugodt szívvel pakolhatunk fel a klasszikusok soraiba, és nem elhanyagolandó erénye volt, hogy fordított egy alaposat a civilizációs megközelítéssel, jelentősen bővítve mozzanatokkal a Predator univerzumot.
Innentől kezdve nem igazán volt hova tovább, a számos potenciál ellenére sem, így kerek 20 évet kellett várni - az Aliens vs. Predator filmekre csak legyintsünk egyet, mert még szót sem érdemelnek a botrányos gagyiságuk végett, a két filmszéria kedvelőihez hasonlóan, én is úgy kezelem, mintha soha nem is léteztek volna -, mire Antal Nimród rendezésében és Robert Rodríguez producerkedésével megérkezett a már idegen bolygón játszódó Predators, próbálván friss vért csepegtetni a csúcsragadozó világába, kissé felemás sikerrel, de egy remek moziélményt szolgáltatva, csakhogy itt fel lehetett ismerni, hogy ha 20 év elteltével ezt sikerült kifacsarni, akkor bizony le lehet mondani a Predator filmekről, annak ellenére is, hogy ez még egy egészen nézhető, nem rossz epizód volt, ellentétben a 2018-ban ismét előrángatott The Predatorral, aminek kapcsán az alkotók fogadkoztak, hogy bezony, visszanyúlnak az első klasszikushoz és újráznak egyet annak koncepciójával, főképp hangulatával és sikerével. Ebből egyik sem jött össze, mert sem történetében, sem hangulatában, meg úgy egyáltalában színvonalában köszönő viszonyban nincs a kettő egymással, így sikerült összehozni a leggyengébb Ragadozó filmet egy oltári nagy marketing hazugság kíséretében. Egészen 2022-ig…
Na, nem. Ez csupán hatásvadászat volt, mert a Préda annyira nem lett katasztrófális, de a leginkább leíróbban fogalmazva, a Predatort kiherélték. Ugye, a második rész befejezésnél tettek utalást arra, hogy a ragadozók már évszázadok óta a bolygónkon vadásznak, a legújabb film ide csatol vissza és kalauzolja el a nézőt egy a vadonban élő, XVIII. századi indián törzshöz, és annak ifjú női feltörekvőjéhez, a negyven kilogramm versenysúlyú Naruhoz, aki gyakorlatilag végig csetlik-botlik a filmen, olyan kreténkedéseket halmozva egymásra, amit egy év vadonban töltött lét után messziről kerül az ember, ha odáig életben maradt, de végezetül csak bezakózik az általa felfedezett, csak a törzse által félvállról vett veszedelem lábai elé, majd ahogy illik, ki is teríti annak bundáját, némi fifikát is bevetve.
Ezt még elolvasva is furcsán hat, nem hogy még meg is nézve a filmet… na, ez van, ezért is beszéltem inkább az előzményekről, mert magáról a Prédáról sokat nem lehet, pedig az alapfelvetés a múltbeli szállal elég sok potenciált tartogathatott volna, csak utána a harmadik-negyedik sornál elvérzik a cselekmény és egymást követik az először furcsán, majd már nevetségesen ható jelenetek, néha meghintve egy-egy teljesen felesleges, csak éppen nem tudtak más, kényszeredetten kitalált címkével ellátott, a konfliktust tovább görgető eseményt megszülni, miközben a Predatorra sem igazán ismerni rá, és nem azért, mert még annyira más jelleget öltene a múltban, hanem mert butaságokat halmoztak butaságra az írók, nem véve figyelembe a szörnyeteg jellemét, fifikásságát, technológiáját, termetét és testtömegét sem, hogy a végkifejletre már nevetség tárgyává degradálódjon az akár Xenomorphokat is pusztakézzel szaggató vadász. Ezúttal csak grizzly medvével birkózik, pusztán a pengéire támaszkodva, és dobálva azt fatörzstől szikláig, hogy a kegyelemdöfést beadva marcangolja szét és fürdőzzön vérében, de a negyven kilós tini indiánunk olyan makacs természetű, hogy mindenki másnak beszakad a koponyája, leszakad a végtagja egy predatoros maflás hatására, ő végül csak-csak kiteríti a Predator bundáját, hogy az a sátrát díszítse. Ezek a tinik már csak ilyenek.
Egyes egyedül a rendezést lehet dicsérni, mert a forgatókönyvből parádésan sikerült képi világot teremteni, számos mozzanatnál megmutatkozik, hogy talán a rendező volt az egyedüli, aki komolyan vette a forgatást, a kezdeti képsorok még kifejezetten bíztatóak, főleg, hogy sikerült egy remek hangulatba ágyazni a jeleneteket, majd a későbbiekben is érződik, hogy a Cloverfield Lane 10-et is rendező Dan Trachtenberg munkája révén lehet egyáltalán végignézni ezt a butácska filmet. Nem is értem, hogy sorozatosan kiáltják ki a kritikusok a második legjobb Predator filmnek, pedig egy hajszállal csúszik be a The Predator elé és mondhatnánk a negyedik legjobbnak, mert az Antal Nimród verzió is sokkalta jobb volt, annak ellenére is, hogy a nem éppen szerencsésen megválasztott, kigyúrt zongorista állt a csúcsragadozóval szemben. Szóval, nem véletlen említettem, hogy remek a címválasztás, mert történetében sem sok, de hangulatában végképp semmi köze a Predatorhoz, és ami a legrosszabb, hogy magának az univerzum legnagyobb vadászának nimbuszát is lerombolták, lényegében karaktergyilkosságot hajtottak végre.
A Disney már számos alkalommal bizonyította - mert ugye náluk vannak a jogok egy ideje a hercegnőkhöz csatlakozott Alien királynővel együtt -, hogy fantasztikus vérfrissítést tudnak belevinni még a lerágott vén csontokba is, egyébként is szeretem a receptkönyvüket, ahogy hullámvasútra képesek ültetni a nézőt, és márpedig, ha moziba tér be az ember, akkor elsősorban ezt az élményt várja a tartalmas és emlékezetes jelenetek mellett, de ez mind totálisan elmarad, és egy esetlen, butácska, unalmas, de helyenként még nevetséges Predator filmet hoztak össze, amit inkább a remek marketing adott el, főleg, hogy utólagos visszhangja még nagyobbra sikeredet a kritikus hangok végett, amit csak felerősített a főszereplő Narut alakító Amber Midthunder - akit ez idáig inkább sorozatokban lehetett látni és karrierjének kiugrópontja lett volna, tehát gerjed benne az indulat a kritikusabbakkal szemben - nyilatkozata, miszerint nettó nőgyűlölet megkérdőjelezni, hogy alultáplált karaktere nevetségesen hat az univerzum legelszántabb ragadozójának kifektetésekor és ebben semmi feminizmus nincs. Már a nőgyűlölet állítása és a feminizmus tagadása is érdekesen hat egy mondaton belül, de egyébként a karakter és a felütés nevetséges mivolta egyáltalán nem az ő hibája (középszerű alakításával azért kihozta, amit ki lehetett a papírmasé karakterből), hanem az íróké (meg stúdió, producerek stb.), de ha csak ennyi baj lett volna a filmmel… (És ne feledjük, hogy 2004-ben az AvP-ben már láthattuk a felállást, és ott sem ez volt a röhejes, hanem ahogy a túlélő karakter lepacsizott a Predatorral, de gondolom A nyolcadik utas: a Halál is megvan mindenkinek Ellen Ripleyvel, még 1979-ből, a filmtörténelem legnagyobb túlélő karakterének születését festve vászonra, tehát jó lenne már mindenkinek felnőni a demagógiák puffogtatása helyett.)
Én mindenesetre nem csalódtam, mert tudom, hogy igazán jó és ízig-vérig Predator filmet már nem fognak csinálni, egyszerűen sem a karakterrel, sem az univerzummal (ne adj isten, annak bővítésével) nem tudnak mit kezdeni, éppen ezért elegendő, ha 5-10 évente bedobnak egy filmet fémjelezve, mert addigra talán az előző által keltett csalódás elhalványul a köztudatban. Meg arra jó az egész, hogy a korábbi, gyengébb epizódok is egyre jobb színben tűnnek fel az idő távlatában. Ajánlani igazán annak tudnám, aki még az életben nem látott Predator filmet, de neki éppen ezért a ’87-es klasszikust kellene inkább megtekintenie.
Műfaj: akció sci-fi horror
Műsoridő: 99 perc
Debütálás: 2022.
Rendező: Dan Trachtenberg
Forgatókönyv: Patrick Aison, Dan Trachtenberg
Főszereplők: Amber Midthunder, Dakota Beavers, Dane DiLiegro, Stormee Kipp, Michelle Thrush
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése