Guillermo del Toro egy sajátosan hátborzongató horror világba kalauzolja a nézőt, aki egyben áldozata is az író-rendezőnek, mert a letaglózó történetekben, sosincs happy end.
Merész húzás volt a Netflix részéről, hogy elkezdte sajátgyártású thriller és horror sorozatokkal bővíteni a kínálatát, majd az igények felmérésével, immár futószalagon érkeznek a jobbnál jobb alkotások, legújabb horror antológiájához Guillermo del Torot szerződtetve showrunnernek, aki nem csak képkockáról képkockára felügyelte a munkálatokat - ez az epizódok igencsak különleges hangulatában tetten is érhető -, hanem írt is egy-egy epizódot, hogy sajátos stílusát kibontakoztatva rántsa be a nézőt a komor, nyomasztó és félelmetes alternatív világokba.
Az egész szériát a legtalálóbban az 1995 és 2002 között futó Végtelen határok című sorozathoz lehet hasonlítani - aminek a ’63-’65-ig futó azonos című, fekete-fehér sorozat volt az elődje -, vagy említhetnénk az Alkonyzónát is, melyek egy igencsak különleges formulával rendelkeztek a részleteiben kidolgozott és lassan kibontakozó, többnyire paranormális és horror történeteikkel, a különlegesen nyomasztó és feszült hangulat csúcsra járatását követően, csupán az epizódok végére engedve a cselekményt felpörögni, hogy a különleges sztorik vége, minduntalan valami nem várt, nyugtalanító csattanóval záruljanak, aminek célja a néző sokkolása és elgondolkodtatása volt.
Szintén jellemző volt egy narrátor jelenléte, aki felkonferálta az epizódokat és különféle magvas, filozófiai gondolatokat ültetett a néző agyába, de a Rémségek tára esetében érdemes még egy kicsit visszább menni az időben, mert ilyen tekintetben még jobb párhuzam az 1955-1965-ig futó Alfred Hitchcock bemutatja című széria, ehhez hasonlatosan jelenik meg del Toro is az epizódok elején, hogy furmányos és balsejtelmes gondolatokkal vezesse fel az epizódot, miközben a kabinetet nyitogatja a legújabb sztori kelléke után keresgélve, meglepő módon az epizódok tartalmához mérve, egészen visszafogott főcímmel folytatva a bevezetőt, hisz a halál és rémségek ezer arcának felbukkanása közel sem adja vissza mindazokat a borzalmakat, amit majd a nézőnek kell átélnie. Már, ha bírja majd idegekkel, alkalomadtán gyomorral is.
Gyakorlatilag ugyanazt a formulát követve bontakoznak ki az elborultabbnál elborultabb történetek, apránként csepegtetve az idegtépő feszültséget a néző számára a napjaink filmes trendjeivel homlokegyenest szembemenő, roppant lassú és kimért tempóval, hogy elsődleges célját, a különleges hangulat megteremtését sose veszítse szem elől, az egészet del Toro különleges látásmódjával és stílusával mázolva a képkockákra, aminek köszönhetően még inkább hipnotikus erővel bírnak a képi világok és jelenetek, hogy az epizód kétharmada környékén lehulljon a lepel a titkokról és felpörgetve az eseményeket robban fel a feszültség bomba, hogy végezetül egy letaglózó befejezéssel zárják a novellaszerű történeteket.
Mindez fantasztikusan hangozhat, azok számára, akik kedvelik a horrort, vagy a korábbiakban említett szériákat, akár del Toro munkásságát, viszont nem csak a stílusok közötti csapongás (gótikus, kísértet, misztikus, inváziós és szörny horror) változatos, hanem sajnálatos módon az egész évad színvonala roppant hullámzó, mert több alkalommal is túlzásba viszik a lassított tempót, amivel elvesztik a néző figyelmét, mivel a hangulatot is szétzúzzák az érdektelenségbe fulladó epizódok, nem egy esetben egy tizenöt perces novella anyagból feszítve a vászonra hatvan percnyi mozgóképet, majd a végső csattanón már nem tud akkorákat pislogni a néző, akit már rég elveszített az adott epizód. Kap persze egy kisebb döbbenetet, hogy mégis hová kerekedett ki a sztori, de azok furmányossága végett, azt a kérdést is felböfögve, hogy „Ennek aztán meg mi értelme volt?” - néha tényleg már annyira Franz Kafka műveihez hasonló szürreális sztorikat szülve az írók.
Erre az ambivalenciára remek példa a két H.P. Lovecraft adaptáció, az Álmok a boszorkányházban című epizódnak - bevallom őszintén -, ötször kellett nekiüljek, hogy a végére is érjek, mert olyan vontatott volt, hogy teljes érdektelenségbe és unalomba fulladt, ennek következtében tízpercenként elaludtam rajta, hogy az adott epizód közel egy hétig szolgáltasson műsort. Ezzel szöges ellentétet mutatott, a szintén az írótól kölcsönzött a Pickman modellje, amit fantasztikusan ültettek forgatókönyvre és vittek vászonra, egészen félelmetes és hátborzongató sátánista horrorrá válva, rendkívül sötét hangulatával mindvégig nyomasztó feszültséget gyakorolva a nézőre, hogy valami borzalom fog kisülni az egészből, és ennek megerősítéséhez apránként csepegtetik is a már-már szuggesztív momentumokat, teljesen hatalmába kerítve a nézőt, hirtelen belelökve a végkifejletre a borzalmak mélységébe, valóban sokkhatást váltva ki. Egészen különleges, és számomra a legmegnyerőbb epizód volt A boncolás mellett, ami viszont az inváziós horror stílusával zsonglőrködik, a kissé megcsavart sztori végére, olyan jeleneteket tartalmazva, melyekkel bárki próbára teheti magát, hogy milyen látványt képes elbírni, de mindvégig egy lebilincselő élménnyel szolgálva, ahol az ember csak haloványan sejthet dolgokat.
A hullámzó színvonal az epizódonként váltakozó íróknak és rendezőknek köszönhető, del Toro felügyelete ellenére is, egészen szélsőséges teljesítményt nyújtva a szórakoztató faktor mércéjén, akadt olyan sztori is, ami szintén ötven perc semmiséggel telik és csupán a karakterek, valamint az elpufogtatott életszemléletek, filozófiák adják a tartalmat, mindezt masszívan a hetvenes évek stílusába ültetve, majd az utolsó tíz percre hirtelen átcsap szörnyfilmbe, tulajdonképpen ismételten az atmoszférájával gyakorolva egy szuggesztív hatást a nézőre, majd okozva döbbenetet számára a hirtelen berobbanó végkifejlettel, annak ellenére is, hogy valahol teljes értelmetlenséggel bír ez A bemutató című epizód, mert egy két órás film első tizenöt percét kapjuk egy órában tálalva, és a lezáratlan történettel váltja ki a döbbenetet a nézőben, magával ezzel a csonka történettel, és pontosan itt érhető tetten, hogy az egész szériának a megalkotásakor, a hangulaton volt elsősorban a hangsúly, a teljes antológia megtekintését követően azért hagyva egy olyan lenyomatot is az emberben, hogy kissé nehezen válogatták össze a nyolc epizód anyagát, mert erőltetettségek is helyt kaptak, vagy éppen nem jó alapanyagok.
Arra semmi esetre sem számítottam, hogy ilyen magas költségvetéssel készül majd a sorozat, mert a mozifilmeket messze kenterbeverő sminkeket és jelmezeket alkottak a maszkmesterek, valami brutálisan festenek a különféle rémségek és önmagában már az jelentőséggel bír, hogy mindenütt ahol lehetett díszletet és jelmezeket alkalmaztak, pazar és hangulatos látványvilágot teremtve, maga a tervezés és a megvalósítás színvonala páratlan mértéket ölt, főleg manapság, amikor mindent digitális effektekkel igyekeznek megoldani, ez utóbbiak terén sincs szégyenkezni valója az epizódoknak, voltak helyzetek, ahol feltétlen a digitális modellezésre kellett hagyatkozni, ezen a téren viszont inkább mondható egy elfogadható megvalósításnak, A temetői patkányok rágcsálóit leszámítva, mert azok nagyon művien festenek.
Így a végére maradt a legnehezebb, hogy kinek is ajánlható a sorozat valójában. Egyértelműen azoknak, akik a kemény horrort kedvelik és fontos számukra, hogy a tömény hangulat kiszivárogjon a képernyőről és fojtogatólag telepedjen a nézőre, még akkor is, ha éppen egy butácska epizódról van szó, főleg hogy a következő rész kárpótlással szolgál, mégis, még a gyengélkedőbb alkotások is az agy rejtett zugaiba fognak kúszni és letárolódni, pont a széria különlegessége végett. Kell türelem hozzá, viszont az kamatostul kifizetődik, mert összességében, a horror kedvelők garantáltan megtalálják számításaikat, főleg hogy ehhez hasonlóban rég nem, vagy soha nem lehetett részük. Másrészről azok számára is érdemes belekóstolni, akik kedvelték a fent említett sorozatokat, vagy érdeklődést mutatnak ez iránt az elhangzottak alapján, viszont arra számítson mindenki, hogy a példaként említett művek tulajdonságai, hatványozottan köszönnek vissza, és a záróakkordok többnyire nagyon nyers, akár gyomorforgató tartalommal is bírnak, sosem szerénykedve a hirtelenjében berobbanó, az idegrendszert roncsoló brutalitásban, de persze mindig a jó ízlés határain belül mozogva.
Műfaj: horror
Műsoridő: 8x60 perc
Debütálás: 2022.
Rendező: Ana Lily Amirpour, Panos Cosmatos, Catherine Hardwicke, Jennifer Kent, Vincenzo Natali, Guillermo Navarro, David Prior, Keith Thomas
Forgatókönyv: Guillermo del Toro, Haley Z. Boston, Regina Corrado, Panos Cosmatos, David S. Goyer, Jennifer Kent, Lee Patterson, Aaron Stewart-Ahn, Mika Watkins
Főszereplők: Kevin Keppy, Kate Micucci, Peter Weller, Rupert Grint, Tim Blake Nelson, Martin Starr, Crispin Glover, Essie Davis, F. Murray Abraham, Lize Johnston, Ben Barnes, David Hewlett, Andrew Lincoln
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése