Robin Cook Inváziója egy kvantumfizikai hardcore sci-fibe csomagolva.
Tettem már említést róla, hogy a műfaj roppant szélsőségesen hullámzó színvonala végett, tőlem távolabb áll a sci-fi - bármekkora érdeklődéssel is lennék iránta -, viszont az azonos című regényből adaptált A 3-test probléma egy remek alkotássá állt össze a Trónok harca alkotóinak köszönhetően, akik vették a merszet, hogy egy sorozattá adaptálják Cixin Liu regény trilógiáját (amit egyben az első ázsiai Hugo-díjas legjobb regényként tartanak számon), és hogy ez működőképes legyen, egy globális standardnek a formájába öntötték, azaz átültették egy teljesen új központi helyszínre, új főszereplőket prezentálva, valamint ügyesen vettek el belőle részleteket és adtak hozzá nem csekély többlet értéket, viszont ezzel helyenként sikerült csorbítani is érdemeit. Legnagyobb hibája mégis, hogy a működőképes formulából adódó sűrítettsége ellenére is elfeledkeztek arról, hogy amikor a nézőt igazán csigázni kellene az évad végén, pont akkor ülepszik le a cselekmény és ütköznek ki a hiányosságai.
Történetünk két idősíkon játszódik, egyfelől az emberi faj sorsának tekintetében meghatározó szerepet beöltő Ye Wenjie múltjában, aki szemtanúja volt, amint a felsőbb rendű erőbe vetett hite mellett kiálló tudós apját halálra verik a kínai kulturális forradalom idején (értsd: a komcsik), ami még inkább arra ösztökélte a nőt, hogy még a büntetőtáborban töltött ideje alatt is az új ismeretek megszerzésének a veszélyes vizeire evezzen, minek következtében még szigorúbb őrizet és kínzás alá kerülve küzdhetett tovább a túléléséért, mígnem az állam (bocsánat ÁLLAM) a tehetségének a felismerésével, egy kutató radarbázisra száműzte élete végégig, hogy a világűr rádiójelzéseit fürkéssze. Hátramaradt ideje nem telik eseménytelenül, mert egy váratlan napon sikerül egy földönkívüli jelet fogni, Ye Wenjie pedig a határozott tiltás ellenére is visszaüzen, ekkor még nem sejtvén, hogy az emberi faj sorsát pecsételi meg.
A jelenkorban egy oxfordi tudós társaság áll a főszerepben, akiknek szembesülniük kell azzal az anomáliával, amit a részecske ütköztető berendezések produkálnak, mintha valaki, valami célzattal belepiszkált volna a zárt rendszerekbe, de ettől felkavaróbban hat számukra, amikor több kollégájuk is végez önmagával, majd Auggie látásában megjelenik egy visszaszámlálás, ami az utolsó perceit vizionálja elé, ha nem állítja le a forradalmi nanoszálas kutatását. Szerencsére barátja, Jin rábukkan egy virtuális szemüvegre, ami az emberi technológiát fényévekkel megelőzve repíti egy próbatételekkel teli virtuális valóságba, nem sejtvén, hogy annak teljesítésével a kiválasztottak sorába léphet és megismerkedhet azzal a szektával, akik az érkező idegeneket szolgálják ki minden kívánságukban, de egyben Auggie-t is közelebb viheti a számláló leállításához, miközben mindkettőjüknek elengedhetetlen segítséget fognak nyújtani a titkosszolgálat tagjai, akik már rég óta figyelik a kulcsszereplők minden mozzanatát és a szektával is le kívánnak számolni.
Azért vagyok komoly bajban, mert valamit mégiscsak mesélni kellene a történetről, egyfajta kedvcsináló gyanánt, ugyanakkor mégsem írhatok semmit és csupán homályosan és kissé közhelyesen fogalmazhatom meg a széria nyitányát, tulajdonképpen már így is többet mondva, mint amit szabadott volna, mert ezt a sorozatot érdemes mindenkinek saját magának felfedeznie az utolsó részletéig, hogy egy kifejezetten emlékezetes sci-fi élménnyel gyarapodjon. A legszebb vonása a műfajra vetíthető, azaz merészkedik új gondolatokkal, kreatív és fantáziadús ötletekkel előrukkolni, miközben tudományos fogalmakat és teóriákat csempészik a történetbe, örökösen valami meglepetéssel szolgálva a cselekmény csavargatásával ezek révén. Ez a fajta meglepetés akkor tud igazán kellemesen hatni, amikor a néző a műfaji címkét leszámítva, nincs is igazán tisztában vele, hogy milyen sorozatnak vágott neki, mert az első epizódoknak a lebilincselő hatása a nagyon furcsa történetből fakad, a néző a teljes kiszámíthatatlanságnak a rabjává válva szemléli a pergő képkockákat, mígnem bekövetkezik a cselekményben az a fajta leleplezés, hogy miről is van szó valójában, ezzel egyben robbantva a súlyos konfliktust.
Azzal kapcsolatban viszont már kevésbé lehet köntörfalazni, hogy bizony, ez a lebilincselő hatás kitart a sorozat hat epizódjára, majd pont a befejezésre megfárad az egész történet, amikor a puskaporos hordók már az egekbe szálltak, viszont több évadra tervezve, nem kívánkoztak elébe rohanni a dolgoknak és az a fajta feszült figyelem a kitágult pupillákkal, ásításba torkollik. Ebben jelentősen közrejátszik az is, hogy nem csak a regények helyszínét, de karaktereit is megváltoztatták, teszem hozzá, nagyon helyes módon, hogy a kötetek hiányosságait kompenzálják, de a pozitív irányú változtatás ellenére sem sikerült az íróknak élő-lélegző szereplőket alkotni, akik képesek lennének azt a fajta szimpátia fokozatot elérni, hogy a drámainak szánt pillanatok ki is tudják fejteni hatásaikat a fináléban, és az igazat megvallva, roppant távoliak és kissé egysíkúak lettek ezek a tudós figurák, sokkal alaposabb kidolgozottságot és több műsoridőt is érdemelt volna kibontakozásuk, ezért is jár a színészeknek egy külön dicséret, hogy még így is képesek voltak kipréselni a karakterekből, ami a jelenteken keresztül lehetséges volt.
Ebből fakad az a fajta kisiklás, hogy az utolsó két epizódra a drámai szálakat szövögetve próbálták az írók személyesebbre venni a hangnemet, ami inkább eredményezi az addig feszült és érdekfeszítő cselekmény súlyos ülepedését, mert erre bizony már a kezdetektől fogva építkezni kellett volna, hogy működőképessé váljon és a záróakkordnak szánt jelenetek képesek legyenek a nézőre azt a hatást gyakorolni, amit feltehetőleg szándékoztak volna elérni. Van egy másik problematika is, méghozzá jóval nagyobb, ami már a sci-fi vonalat érinti. Főképp azért dicsérik műfaján belül a regényeket és a sorozatot is, mert kiválóan alkalmazza a kvantumfizikai fogalmakat és az elméleti fizikát, ellentétben a bárgyú filmek „mindent megmagyarázunk zanzásított teóriagyártással” tulajdonságával, hogy elegendő csupán alapvető ismeretekkel rendelkezni és ezek hallatán stroke közeli állapotba kerülhet a szemlélő. Nem vitatom, nagyon ügyesen építkezett az író története bizonyos teóriákra és kreatívan aknázza ki a kvantumfizikában rejlő lehetőségeket is, aminek köszönhetően tobzódik a remekül beillesztett ötletes elképzelésekben, ugyanakkor a széria befejezését követően, csupán idő kérdése és az emberben elkezdenek a kérdések felmerülni az ezen kívül eső és már jóval kézzel foghatóbb elméletei kapcsán.
Lehet egy nap múlva, lehet egy hét múlva üt be az a tipikus „Hogy a fenében is volt az?” pillanat - sokaknak meg fel sem fog tűnni -, hogy az ember előkapja a számológépet és a fény terjedési sebességével és a fennálló távolság ismeretében kiszámolja, hogy hány trillió kilométert is tesz meg az a fránya rádiójel egy, legfeljebb kettő másodperc alatt?! Azaz hány tízmilliószorosával utazik a fénysebességnek?! És akkor rádöbben az ember, hogy a széria felében bravúrosan dobálózik az elméletekkel és ülteti azokat egy lebilincselő hatást elérő cselekménybe, viszont másik felében sugárban hányja a blődségeket, melyek egy részét a folytatásokban majd fel lehet oldani, de ez csupán töredéke a bukfenceknek és sok baromság, nettó baromság marad. A történet szempontjából szintén igaz, hogy előszeretettel mond ellent önmagának és gabalyodik bele a saját maga szőtte szálakba, hogy egy-egy kulcs momentumnál dől belőle a vér, amire csak annyit lehet finoman mondani, hogy nem egy Asimov. Viszont itt csavarok egy száznyolcvan fokot és azt kell mondjam, hogy ez egyben rámutat a széria egy olyan óriási érdemére, hogy olyan lenyűgöző és lebilincselő sci-fi hatással bír, hogy annak szemlélése közben az emberben fel sem merülnek ezek a kérdések és teljes egészében belesimul minden az univerzumába és cselekményébe, márpedig ehhez nagyon erős beszippantó erőhatást és hangulatot kell teremteni, ezt pedig remekül produkálja.
Nos, ez is hozzátatozott ahhoz, hogy teljes körűen szemléljük ezt a kihagyhatatlan sci-fi sorozatot. Némi önkritikát is gyakorolva: senki se fogja számológéppel a kezében nézni a szériát, éppen ezért az a véleményem, hogy komoly mennyiségben pumpált friss vért a műfajba, hogy egy kifejezetten lebilincselő hatású és magával ragadó filmalkotás szülessen, ami képes el is gondolkodtatni a nézőt, bár nagyon nem szabad agyalni, mert hamarjában leleplezhetővé válik és összeomlanak a díszletek, bőven elegendő, hogy a széria felénél jól érezhetően megindul egy lassú lejtmenet. Úgy vélem, hogy a műfaj kedvelőinek ez egy kihagyhatatlan darab, de a megfogalmazott nem csekély hibái ellenére is azt tudom mondani, hogy erősen ajánlott mindenkinek, aki cseppnyi nyitottsággal is rendelkezik a sci-fi irányába, mert garantáltan egy igen kellemes és emlékezetes filmes élményben lehet része, úgyhogy bátran tessék felvenni a megtekintendő sorozatok listájára, mert még a műfajtól idegenkedőket is könnyedén beszippanthatja.
Műfaj: sci-fi
Műsoridő: 8 x 44-63 perc
Debütálás: 2024.
Rendező: Minkie Spiro, Jeremy Podeswa, Derek Tsang, Andrew Stanton
Forgatókönyv: David Benioff, Rose Cartwright, Madhuri Shekar, D.B. Weiss, Alexander Woo
Főszereplők: Jovan Adepo, Liam Cunningham, Eliza González, Jess Hong, Benedict Wong, Marlo Kelly, Alex Sharp, Sea Shimooka, Rosalind Chao, Saamer Usmani, Jonathan Pryce, John Bradley
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése