„Ragadd meg a joystickot és légy Bőrpofa, a rémálmaid mániákusan öldöklő láncfűrész forgatója!”
Szólott egykoron a kézikönyv bevezetője a játékoshoz, amikor ezeknek a füzeteknek még komoly jelentőségük volt ebben a 8-bites korszakban, főleg egy kezdetleges Atari 2600-as konzol esetében, amin lehetőség sem kínálkozott a szoftveren belül felépíteni a narrációt, történetet, karaktereket, vagy bármilyen adalékot, minek következtében az útmutatók nyújtottak nagy vonalakban eligazítást a játékos számára, a részleteket kizárólagosan a fantáziájára bízva. Az Atari 2600-as időszak pedig maximálisan kipörgette annak lehetőségét, hogy különösebb kreatív szikrát nélkülözve okádják a fejlesztők a gagyibbnál is ergyább címeket a különféle klónok formájában (mint a Pac-Man Alien), hogy egy idő után, amolyan zsákbamacska jellegük lett a borsós áron mért játékoknak. Egy-egy melléfogásba cseppet sem volt nehéz belefutni a piacot ellepő gyenge kínálat tengerében, főleg a még csak éledező gamer sajtóval, de főképp az internet nyújtotta tájékozódási lehetőségek hiányában, ami végül a nagy videojáték krachhoz vezetett, mert végül senki sem akart már zsákbamacskázni és érthető módon, inkább nem vettek semmit sem az emberek.
Ugye, ennek a történetnek a fő vádlottjává vált az 1982-ben megjelent E.T. The Extra-Terrestrial című, szintén a platformon debütáló játék, aminek kazettáit még abban az évben 1,8 méter mélyre hantolták egy homlokrakodóval, hogy csak negyven év elteltével - amikor beindult a retró hullám - merészeljék előbányászni a temérdek el nem adott kazettát, persze az ár fenntartása végett, csak fokozatosan bocsájtva árverésekre. De hát, ez a barna nyimi-nyomi földönkívüli, csupán csepp volt a tengerben, valójában ennél a játéknál tetőzött a jó drága árban mért klónok és gagyi játékok botránya, hogy az emberek egy időre félretegyék ezt a hobbit és inkább felkerekedtek a természetben friss levegőt szívni (feltételezve idealista módon), szerencsétlen E.T. -n (akinek nem elég, hogy egy barna trutymós nyimi-nyomi) örökre rajta maradva a billog, hogy tönkre vágta a játékipart egy időre.
Ami határozottan kijelenthető a Texas Chainsaw Massacre játék kapcsán, hogy a marketinghez a legkevésbé sem értettek a Wizard Video Gamesnél, mivel ’83-ban, a gyűrűző gebasz közepette léptek piacra ezzel a játékkal, aminek alapfelvetése is kiverte a biztit a jónépnél, és ennek tetejébe prezentáltak egy gagyi színvonalat is. A játékos Bőrpofa bőrébe bújhatott, hogy a képernyőn tetszőleges bal, vagy jobb irányba induljon az áldozatokat kutatva, miközben különféle terepakadályokat kellett kerülgetni, mint a szarvasmarha koponya, kerítések, ördögszekér, vagy a random begördülő tolószékek, mert ezekbe ütközve keményen megakasztották a haladás tempóját, miközben az áldozatok kereket oldottak. A tempó azért volt lényeges, mert ’83-ban még nem léteztek az EU környezetvédelmi és energiatakarékossági előírásai, minek következtében Leatherface folyamatosan járatta a láncfűrészt, ezzel apasztva a bal felső sarokban szemrevételezhető benzin mércét, ami egyben a játékos életerejét szimbolizálta, márpedig ha kiürült a tank, akkor repült a rendelkezésre álló három élet egyike.
Üzemanyagot a pontjaink után kaphattunk, egy áldozat ezer pontot ért, majd minden ötödiknél visszatöltött a mérce egy keveset, hogy tovább berregtessük a láncost, miközben tovább futkároztunk az áldozatok után kutatva. Ha nem lett volna elegendő a vizuális megjelenítés, akkor az audio segédlettel garantáltan kiszúrhattuk őket, amint a képernyőre kerültek, abban a pillanatban felharsant egy éles sikítás, ami egy nagyon idegesítő és fülsértő sípolás formájában volt hallható. Mivel Bőrpofa valamivel gyorsabban mozgott, mint a turisták, ezért könnyedén be lehetett érni őket, hogy az akció gombra tenyerelve nyekkentsük meg őket, csakhogy ekkor jött a játék legbravúrosabb pillanata, amikor fény derült rá, hogy nem mindegyikük hétköznapi vágni való, hanem paraképességeiket bevetve teleportáltak pár lépéssel arrébb, majd utánuk eredve az ellenkező irányba, hogy némi kitartó és ügyeskedő kergetőzéssel a láncfűrész végére kapjuk őket.
Oszt ennyi. Akinek több pontja volt, az lehetett a fasza gyerek. Rohangászás, akadály kerülgetés, kis darabolgatással egybekötött pont és benzin gyűjtés, (az emergency broadcastra jellemző sípolás hatására fül-orr gégészet látogatás), de persze egy idő után mindenképp kifutunk a naftából, hogy szemtanúi lehessünk a játéktörténelem legbrutálisabb game overének, amikor az egyik turista odabattyog Bőrpofához és nemes egyszerűséggel fenékbe billenti őt. Ez legalább akkora rekeszizom szaggató pillanat, mint elsőre megpillantani a kiadás különlegességét, a dobozban helyet foglaló zöld, fröccsöntött műanyag Leatherface figurát, ami feltétlenül jópofa dolog, csak ha már a játékra nem, akkor a figura kidolgozására vehették volna a fáradságot, főleg hogy a játékban kék színnel van megjelenítve a karakter, tehát az ember elkezdi keresni az összefüggéseket azok hiányában, hogy valójában mire is gondolhatott a költő, és másra nem is igazán lehet jutni, mint hogy masszív szimbolikus beágyazással bír a doboz meglepetése, mert a future-tech környezetbarát, akkumulátoros láncfűrészt használó Leatherface, valójában egy környezettudatos sorozatgyilkos, aki kedveli a természetet, odafigyel a bolygó fenntarthatóságára és a természet egyensúlyára, ezért is ritkítja az emberiséget és hasznosítja újra bőrszereléseiket.
Szórakoztatónak cseppet sem szórakoztató játék, roppant fapados még a prezentációjával is, hogy mindennemű horror kelléket nélkülözve, fényes nappal játszódik a fogócska, zöldellő réten és kékellő égbolttal a háttérben, ahol helyet kapott egy örökösen nyomunkban kullogó farmépület és az elengedhetetlen traktor, aminek szemrevételezésével az ember akaratlanul is azt várja, hogy a Pitfall főhőse vajon mikor libben be egy indán. Viszont annál értékesebb példány és igazi kuriózum lehet a játékgyűjtők számára, mert Bőrpofa fogadtatása borzalmasra sikeredett, önmagában a játék koncepciója, hogy a gyilkost kellett alakítani benne és turistákat öldökölni, hamarjában nagy port kavart, hogy az üzletek levegyék a polcról, így temérdek kazetta a raktárban maradt, egyben a több évtized lepergésével a feledés homályába is veszett. A kevés értékesített példányszám végett ritkán lehet belefutni eladó példányokba, éppen ezért egy repro dobozosért is félmillió forintot kérnek jelenleg.
Műfaj: akció-horror
Megjelenés: 1983. (Atari 2600)
Fejlesztő: VSS Inc.
Kiadó: Wizard Video Games
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése