Mozgókép - A majmok bolygója: A birodalom kritika

Egy új birodalom születése.

Hét év telt el az előző A majmok bolygója trilógia Háború alcímű zárófejezetétől, attól a három epizódtól, aminek alkotói vették a merszet, hogy teljesen újra gondolják Pierre Boulle klasszikusát, ezzel egy lebilincselő, egyben epikus történetet elevenítve meg a sci-fi akció kaland filmek kedvelői számára. Általában a lezárások szoktak a leggyengébbre sikeredni, erre viszont alaposan rácáfolt a Háború, amit nem győztem méltatni annak idején, és annak ellenére tartom a korábbi nyolc film közül a legjobbnak, hogy már csupán nyomokban ápolt ismertséget a forrásanyaggal, mégis az eredeti 1968-as epizód mellé nőtte ki magát számomra, hogy együttesen osztozzanak a dobogó tetején. Eltelt hét év, ami tűnhet soknak is hétköznapi léptékkel szemlélve, ám a filmiparban egy röpke pillanat is lehet csupán és nem feltétlenül elégséges egy újabb trilógia nyitányához, persze merészebben jelentve ezt ki a végeredmény ismeretében. Nem véletlenül pedzegetem ezt a fránya hét évet, mert a legújabb felvonáson inkább érződik, hogy a jogtulajdonos, a producerek és az új forgatókönyvírók - főképp ők - nem voltak felkészülve egy újabb epizódra, ami Caesar hagyatékára építkezve kívánna újabb fejezeteket nyitni az eposzban.

A majmok felszabadítója, a forradalmár Caesar halott. Több generációnyi idő telt el temetése óta, napjainkra a majmok már kezdetleges és békés civilizációjukat építgetik a természetben, miközben az emberek állati sorba süllyedve felejtették el még a beszédkészségüket is, és inkább foglalatoskodnak a mindennapi túlélésükkel az erdők rejtekében. Viszont akadnak erős kivételek a majmok között, mint Proximus, aki császárrá kiáltva ki magát kíván birodalmat építeni, akár saját fajtársai falvait égetve porig, hogy annak lakosait elhurcolva olvassza be őket seregébe, csupán egyetlen gondolatot tartva meg Caesar tanításaiból: Majmok együtt erősek! - de azt is álságosan, kizárólag a saját céljaira használva fel. Az emberi faj oldaláról is felbukkan egy kivételes személy, aki nem csak a beszéd, hanem számos tudás birtokában is áll, még azon titkoknak is, melyek Proximus számára bejutást engednének az egykoron emberek által épített óvóhelyre, aminek mélye temérdek kincset rejt a számára, mint a lőfegyverek és harckocsik tömkelegei, hogy ezek segítségével terjessze ki birodalmának határait, egyben leigázva az emberiség utolsó megmaradt fáklyavivőit, ahonnan Mae, a beszélő ember is származik.

Épp a kivételt jelentő Furiosánál említettem, hogy kezd herótom lenni ettől a két és fél, három órás film dömpingtől, és messze nem a műsoridő mennyisége, hanem annak tartalmatlan, elcsépeltsége végett. Úgy gondolom, hogy mostanság elég komoly galibák lehetnek a Magyalerdei vágószobákban, mert mintha mindent, amit leforgattak, feltétlenül a kész moziverzióba kívánnának passzírozni, hogy végeredményül egy vontatott, érdektelen és elcsépelt mű kerüljön ki a hígításnak köszönhetően. Szerencsés módon A majmok bolygója: A birodalom esetében ez nem áll fenn, ám rendelkezik egy olyan mellék aromával, aminek hatására ismételten ez a gondolat merül fel a nézőben és végeredményül az általam mostanra lefektetett „120+ perces filmet már nem nézek” szabályt erősíti. Persze, persze, annak idején a Háború is 140 percre rúgott, és itt érhetőek tetten a fajsúlyos különbségek, hogy az az első pillanatától fogva az utolsóig rendelkezett egy olyan lebilincselő hatással, hogy beszipkázta a nézőt ebbe a sci-fi kaland és akció világba.

A birodalom ezúttal annak ellenére dob rá öt percet, hogy a teljesen új stáb által kreált alkotás az elejétől a végéig nyögvenyelősen bukdácsol az általuk szövögetett pergő képkockákon, melyet szemlélve, szembeötlővé válik, hogy a Háború zseniális (Disney-szerű) receptjét próbálták lekopírozni az ahhoz erősen hasonlatos, de abszolút kidolgozatlan copy-paste karakterekkel és a szintén onnan ollózott kalandfilm jellegű cselekménnyel, egy új, folytatólagos történetbe ágyazva, ami ugrik egy nagyot az időben a majmok által épített birodalmak korszakába. Már az sajnálatos, hogy képtelenek voltak teljesen új mederben gondolkodni és temérdek mindent újrahasznosítottak a széria legjobb epizódjából, még sajnálatosabb, hogy minden kreatív energiával fukarkodva, az újrahasznosítás mellett sem voltak képesek az egészet élettel megtölteni és egy kifejezetten mesterkélt tákolmány kerekedett, aminek minden pillanata kiszámíthatóan unalmas.

Maga a felütés és a történet érdekes lehetett volna, amennyiben a sallangokat lehámozva veszik szűkösebbre a keretet a pergősebb cselekmény reményében, mert azon mozzanatok, amiket arra kívánkoztak volna felhasználni, hogy karaktereket építsenek és testközelbe hozzák őket a szemlélőhöz, teljes kudarcot vallottak a maguk művi és kidolgozatlan mivoltukkal. Ez az egész mesterkéltség szintén abból fakad, hogy a megágyazásokat is tehetségtelenül próbálták kopírozni a méltán sikeres előzményből, csak hát itt mutatkozik meg az a fajta készség, hogy annak idején említést tettem a Háború ismertetőjében, hogy mintha a legjobb Disney filmek receptjéhez jutottak volna az alkotók és rendelkeztek azzal az önálló kreatív szikrával, hogy azt rá is tudták húzni a záróakkordra és remekbe szabottan felépíteni minden mozzanatát, mint egy komponált zenei művet, ahol minden hangjegynek feltétlenül a helyén kell lennie a kottában, hogy az ne csengjen hamisan.

Ugyanezt kísérelték meg, hozzá nem értő és lelketlen módon A birodalom alkotói is, masszívan kiérezhetően nem tudván a komponenseket megfejteni és rájuk hangolódni, így a Michelin-csillagos menü után csupán egy mezei gyorskifőzde módjára dobálták bele a kondérba a többnyire romlott alapanyagokat, majd elégedetten csettintettek az összerottyantást követően, hogy: „Valami ilyesmi!” - de szerintem volt köztük, aki még meg is tapsolta önmagukat és ovációban tört ki, hogy: „Maestro!” - egyben a dilettantizmus netovábbját prezentálva. Így levezetve és kibontva a gondolatot, talán érthető már, hogy miért nevezem művinek és mesterkéltnek, aminek még a története is kifejezetten középszerű és semmi olyan jellegű egyedi és frappáns elgondolást nem tudtak bele vinni, hogy a néző azt mondja két és fél óra elteltével, hogy legalább volt pár jó pillanata. Pedig ezeket az embereket ezért fizetik. Te, ha a gyárban a futószalagon, vagy az irodában a kompjúteren ilyet hozol le, másnap már kényszerpihenőn vagy.

Boulle regényének ismertetőjénél említettem, hogy rajongok A majmok bolygója filmekért, nagyon szeretem a regény mellett az összes filmet és a teljes, mára igencsak terjedelmessé vált univerzumát. Annak ellenére, hogy csalódás nem ért, mégis azt kell mondjam, hogy ez kifejezetten egy középszerű és érdektelen epizód lett, ami az új trilógia nyitányának szerepében még harmatgyengébbnek minősíthető a maga önismétlő vérszegénységével, de a legrosszabb tulajdonsága, ahogy süt róla a dilettáns másolás a sikereket magáénak tudó epizódról. Újrázás, hozzá nem értő kezekben. Nehéz ajánlani. Elsősorban gyerekeknek tudnám, ők még valamelyest tudnák értékelni, mivel kevesebb filmet láttak és alapvetően nem egy rossz, hanem egy középszerű alkotás lett, ami számukra még élményeket is tartogathat, sőt, megkockáztatom, hogy a hajukat is tépni fogják izgalmukban. Meg talán azoknak, akiknek kimaradt volna az előző trilógia, de nekik meg érdemesebb lenne inkább azt pótolni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy családi mozi délutánra remek választás lehet, de könnyen megeshet, hogy a szülőknek a popcorn vagy a rendelt pizza élményével kell beérni.

Műfaj: sci-fi kaland akció

Műsoridő: 145 perc

Debütálás: 2024.

Rendező: Wes Ball

Forgatókönyv: Josh Friedman, Rick Jaffa, Amanda Silver

Főszereplők: Owen Teague, Freya Allan, Kevin Durand, Peter Macon, William H. Macy, Eka Darville, Travis Jeffery, Lydia Peckham, Neil Sandilands

Zerko