Dexter Morgan. Miami igazságosztó sorozatgyilkosa, akinek már nyolc éve nyoma veszett a hurrikánban. A Bay Harbor-i mészáros, aki nevelőapja tanításai szerint a sokszor hibázó és hiányos jogrendet megkerülve védelmezi a társadalmat az alvilági bűnözőktől és a hozzá hasonlatos kényszeres sorozatgyilkosoktól. Dexter Morgan visszatért, hogy a leporolt és megfent penge gyűjteménye újra vért ízleljen!
A nyolcadik évadot követően, szintén nyolc évnek kellett eltelnie, hogy az egyre fáradtabbá váló Dexter sorozat egy új évaddal jelentkezzen, bőségesen engedve időt a stábnak a fásultság kipihenésére, még akkor is, ha közben más produkciókon tevékenykedtek, elvégre sosem jó egyetlen témába beletemetkezve a vasat verni, minek szülöttét szemlélhettük az utolsó két fantáziátlanná vált felvonással. Bár a széria nagy kedvelői - magamat is beleértve - szigorlatosabban vizslatják az epizódokat, és már a csúcspontot jelentő negyedik évadot követően érezhették, hogy valami félresiklott Clyde Phillips showrunner távozásával. Vitathatatlan, hogy ez is jelentős mértékben közrejátszott a lejtmenetben, de egy szélesebb perspektívát nyitva és a felszínt kissé megkapirgálva, rögvest szembeötlik a probléma gyökere, ami pontosan ebben a mindent letaglózó szezonban leledzett, ahogy az írók - ismételten a regények fősodrával meredeken szembe menve - terelték főszereplőinket, és a sorozat többszálú feszült thriller-krimi töltetének táptalajt nyújtó környezetet veszélyeztető mederbe, amikor azt a bizonyos lécet drasztikusan megemelték a Dexter családját fenyegető Szenthármassággal és a felkavaró drámai befejezéssel.
Nem csak a szemlélőben, hanem az alkotókban is erősen felmerülhetett a kérdés a sokkoló záróképsorokat követően, hogy vajon innen hova tovább? Ha lesz egyáltalán tovább, és nem ezekkel a szívbemarkolóan keserű képsorokkal kell búcsút intenünk Dexter éjszakai portyázásainak, mint ahogy tette a showrunner is, aki a sorozatot a zenitre járatva tárta szét a karját, és azt mondta kollégáinak, hogy innentől fogva azt kezdtek vele majd, amire majd futja tőletek. Az erős szándékú próbálkozás tartott további négy évadon keresztül, viszont évről évre egyre kényszeredettebbé és enerváltabbá váló erőlködéssel prezentálva a már megbicsaklott és csorbult karakterű antihősünk skalpszedéseit, ahogy a fokozatosan stílusát és dinamikáját vesztett epizódokban szállt be az egyre fantáziátlanabb és tét nélkülibb játszmákba. Ezeket az egykori mivoltának csupán halovány árnyékát produkáló felvonásokat a közönség a tévé készülékek elöli elmaradozásokkal értékelte, annak ellenére is, hogy az önmaguk csapdájában vergődő alkotók tényleg igyekeztek minden tőlük telhető - önismétlő - maradék puskaport begyújtani, amikor újráztak egyet a fénykorszakbeli Doaks-szállal, majd nekiláttak a sorozatot meghatározó karakterek tizedelésének, Maria LaGuerta búcsúzásával tudvalevően a végjáték következve.
Szintén a fináléra futtatást fokozta a zsákutcát alig-alig megnyújtó Hannah karakterének felbukkanása, akinek személyével egyre szűkösebbé és érdektelenebbé vált a konfliktus zóna, éppen ezért szerencsésnek is mondható, hogy a forgatókönyvek cefre szagot árasztó rohadtságát megérezve a Showtime és a stáb is belátta - utóbbiak szerintem térdre rogyva könyörögve -, miszerint bőségesen megérett az ideje Dexter kényszerszabadságának. Csakhogy egy ilyen terjedelmesre cseperedett és sokak által kedvelt történetet nehéz csalódásokat nélkülözve lezárni.
A kreátoroknak eszük ágában sem volt a világ legnépszerűbb sorozatgyilkosának ámokfutását végérvényesen az áldozatainak nyughelyére süllyeszteni, éppen ezért ügyetlen módon azzal az ad hoc fordulattal éltek, miszerint Dexter a szerettei - illetve, akik „fontosak” voltak számára - sorozatos elvesztését követően, a fia védelmében hajójára pattant, majd a Miamit tépázó hurrikán közepébe cipelte a személyében rejlő átkot, ezzel végérvényesen eltűnve a földszínéről. Azoknak a röpke másodperceknek már csupán a közönség lehetett szemtanúja, ahogy a messzi északon kikötve csapott fel favágónak, mégiscsak megnyugtatásul szolgálva mindenki számára, hogy minden megfáradt vonása ellenére sem egy végső búcsút vettünk Dexter Morgantől. És márpedig nagyon kellett ez a nyolc év, hogy mindenki felszabadult elmével vágjon bele az ismételten tömény feszültséget tartogató, többszálú thriller elbeszélés kidolgozásába, de legfőképp, hogy a csatorna újra megnyerje maga számára Clyde Phillipset, aki a kései évadok írói és rendezői mellé egy komoly vérfrissítést is hozott a stábba, hogy közös erővel minden idők legjobb Dexter évadát tegyék le a közönség elé.
Címszereplőnk New York állam északi részén, Iron Lake-ben telepedett le végérvényesen; a napsütötte, fülledt és pálmafákkal szegélyezett nyüzsgő Miami utcáit a hófödte hegyek által körbeölelt, erdőszéli kunyhó nyújtotta magányra váltva, ahogy fiát Hannahra bízva szabadította meg a benne rejlő sorsrontástól. És egyben valamifajta megnyugvásra is lelve, minek révén szögre akaszthatta sorozatgyilkos pályafutását, mert az elmúlt tíz évben egyetlen egy csepp vér sem tapadt pengéjéhez, immár Jim Lindsay-ként élve békés mindennapjait. Dexter Lindsay - nem tévedhetek nagyot, ha a karakter kitalálója, a regények szerzője, Jeff Lindsay után nyerhette álnevét - egy helyi vadászbolt alkalmazottjaként szerzi mindennapi betevőjét, az évek alatt a tűzközelség érdekében összeszűrve a levet a helyi sheriffel, elvégre sosem lehet tudni, hogy odahaza Miamiban ki bolygatja meg ismételten a Bay Harbori-mészáros aktáit. Amire bizony, sor fog kerülni…
10 év telt el, mióta Dexter hátrahagyta Miamit, és valamit tényleg komolyan gondolhatott - már csak a Harryt váltó Debra fejmosó kísértései végett is -, hogy ezt az évtizedet teljes „absztinenciában” töltötte… egészen addig a napig, amíg az általa az erdő rejtekében napról napra megcsodált fehér szarvast ki nem lövi Matt Caldwell, egy helyi gazdag vállalkozó fia, aki magában hordozza azt a bizonyos sötétséget, amit Dexter már korábban kiszimatolt, amikor a gyilkos fegyvert eladta számára, éppen ezért - és bizonyos információk birtokában - nem hezitál leválasztani testrészeit a torzójáról, amikor a tettenérést egy hirtelen felindulásból elkövetett támadás követi.
Viszont az évek nagyon eljártak Dexter felett. Egy évtized még sok is, hogy kiessen a korábbi mindennapos rutinból és a Harry által lefektetett szabályokból, ezzel az előkészítetlen, terv nélkül elkövetett gyilkossággal a tenger hiányában nem tud egykönnyen megszabadulni a holttesttől, márpedig a barátnője vezette sheriff hivatal a nyomkövető kutyák kíséretében verik fel táborukat Dexter háza előtt, annak reményében, hogy még felkutathatják az erdő rejtekében eltűnt Mattet. Az áldozat apjának, Kurt Caldwellnek a felbukkanásával még zűrösebbé válik a helyzet, ahogy minden követ megmozgatva igyekszik előkeríteni fiát, de ettől még komolyabb fejfájást fog okozni, amikor fény derül az erdőben elhelyezett vadkamerákra, miközben Dexternek még a házához vezető vérnyomokat sem sikerült eltakarítania a hó színéről… úgy fest, hogy a berozsdált Jim Lindsay le fog lepleződni és végérvényesen kalitkában, vagy a halálsoron fogja végezni, ezért ismét színre kell lépnie az igazi Dexter Morgannek… csak ennek egy újabb akadály gördül elébe, amikor váratlanul betoppan az életébe Harrison, a tíz évvel ezelőtt hátrahagyott fia.
Harrison Hannah halálát követően bukkant egy levélre, minek nyomán felkutatta apja hollétét, viszont Dexter hiába igyekezne a szárnyai alá venni az évtizede nem látott gyermekét, a rideg távolság örökösen fennáll közöttük, ahogy gyanakodva szemléli saját sarját, aki rövid időn belül bizonyosságát adja, hogy a Sötét Utas benne is ott szunnyad: vérre és erőszakra áhítozva verdesve denevér szárnyaival. Mielőtt bármi erőfeszítést tehetne a jobb irányba terelés érdekében, az egyre zavartabban viselkedő Kurt lecsap Harrisonra, hogy a saját fiát pótolva mentorálja, ugyanakkor lehet, hogy ő lesz az a bizonyos közös kapocs Dexter és Harrison között, hogy végre egy nyelvet kezdjenek beszélni. Vajon felfedheti sötét énjét a fia előtt, hogy egy új generációt teremtve örökítse tovább Harry törvényeit, ami nélkül mindketten elvesznének a vérengző fenevad árnyékában? A környéken évtizedek óta portyázó sorozatgyilkos levadászásával válasz születhet.
Dexter kényszerpihenője és a sorozat zárása magában hordozta, hogy egyszer valamikor, talán újra ismét találkozhatunk Miami igazságosztójával, csak már egészen más formában és a hófödte vidékeken. Ennek ellenére mégsem mertem volna komoly tétet tenni a visszatéréséről szóló fogadásra, elvégre a filmipar mögött temérdek kiszámíthatatlan tényező áll, mégis a Showtime elérkezettnek érezte az időt, hogy a veterán Phillipset visszaszerezve küldjék ismét ringbe a szériát, egyben egy teljesen új fejezetet, egy rebootot nélkülöző újrakezdést nyissanak. A receptúra tökéletesen bevált, mert az már rég, rettenet rég volt, hogy a Dexter cím ennyire Dexter legyen, elvégre legutoljára a legkiforrottabb negyedik évadnál szemlélhettük - de ettől visszafogottabb formában -, hogy percről percre, ennyire precízen szövögetett, és egyre gubancosabbá váló szálakkal adagolják a feszültséget a végkifejletig, a záróképsorokra szintén egy döbbenetes befejezéssel intve - ideiglenes - búcsút a nézőktől. Az összevetés annyiban feltétlenül kiegészítést érdemel, hogy a New Blood a széria zenitjére is képes köröket verni, ahogy a sorozat fennállásának legkiforrottabb és legjobb évadát tették le a közönség elé, amitől méltóbb visszatérést el sem lehetett volna képzelni.
Csak… ugye nézzünk egy cseppet mélyebbre, hogy minden rajongásom ellenére is eleget tegyek annak a fránya kötelességemnek, és ezzel még messze nem kerülve fel a pont az ismertető végére. Ugyanis az évad egyedüli - de szembeötlő - hibája, azon olcsónak is nevezhető írói húzások, ahogy a homályosságot és rejtélyt tovább fokozni kívánkozó mellékkarakterek kitüremkednek a történetből, azaz amint betöltik a dramaturgiai szerepüket - figyelem elterelés, kulcsinformáció átadása -, már többet nem fogunk találkozni velük, és mintha sosem léteztek volna a fiktív Iron Lake világában, a hóvihar szele fútta el őket. Ez márpedig a veterán szemlélők számára kissé megbontja a történetmesélést… talán a legszemléletesebb hasonlat, amivel élni szoktam a gyenge CGI effektek esetében, miszerint "látni a stúdió felvételes zöldhátteret", ugyanerről van szó, csak jelen esetben az írói mesterkedések domborodnak ki a becsempészett, nem kellőképpen kidolgozott és beillesztett, a dramaturgiában kulcsszerepet játszó mellékszereplők esetében.
Márpedig ezek a zökkenők némi figyelmességgel könnyűszerrel feloldhatóak lettek volna, amennyiben a későbbiekben pár-pár másodpercet szenteltek volna ennek a két karakternek, hogy teljes egészében idomuljanak a Dexter és egy ismeretlen sorozatgyilkos által feldúlt Iron Lake városába. Valójában a szereplők esetében ez a kitüremkedés még elenyésző lenne, mert sokkalta furcsábbá válik Dexter és Harrison kapcsolata, ami szintén egy kissé mesterkélt formában gerjeszti a feszültséget, ahogy egy extrém dilettáns módon zajlik a kommunikáció mentesség, ami persze valahol még érthető is lenne egy az apjától elidegenedett, lelkileg sérült fiú - aki ennek ellenére mégis kérdések nélkül kiáll mellette -, és a helyezettel mit sem tudván kezdeni pszichopata apa nyögvenyelős kapcsolati ábrázolásánál, csakhogy ez már egy túlzottan is szélsőséges és kisarkított formában köszön vissza, elvégre Dexternek volt már két fogadott gyereke, ahol belerázódhatott a szituba - csak erről az írók elfeledkezhettek, valamint inkább a regényekben kapott mélyebb kibontást, ahol Codyt szemlélte gyanakvó tekintettel.
Az viszont vitathatatlan, hogy a lefektetett feszültség generáló narratíva e nélkül a felállás nélkül nem működhetett volna, de éppen ezért nem ártott volna finomhangoltabban és akár a terjedelmes műsoridőből többet szentelni a fő konfliktusszál mélyebb kibontására, mert a végkifejlet ismeretében képes egy még komolyabb hiányt és némi értetlenséget ébreszteni a potenciál részleges parlagra engedésével. Összességében ez csupán némileg magyarázható a fennálló helyzettel, valamint a két karakterből eredő nehézkességgel, és mindezzel csupán oda szerettem volna kilyukadni, hogy ennek a mestermű évadnak is akadnak olyan hiányosságai, amik a nem kellő balanszírozásról árulkodnak, ahogy a forgatókönyv szerzői bizonyos jellemzőket túltoltak az egyébként is plafon magas feszültség dózis fenntartására, helyenként kidolgozatlanul hagyva és elmismásolva néhány szálat, másutt pedig mesterkélten és kissé erőltetetten gerjesztve a konfliktust. És ezen momentumok csak még furcsábbá válnak annak tükrében, hogy számos lebilincselő, libabőrös érzetet kiváltó apró részletet csempésztek az epizódokba, melyek apránként összekötik és egésszé avanzsálják ezt a remekművet, ami nem mellesleg Phillips legutolsó évadából táplálkozik. Így hát, a kérdés inkább az, hogy mindez mit von le a Dexter: New Blood érdemeiből és az általa szolgáltatott filmes élményből?
Nagyjából fikarcnyit sem, mert a Dexter: New Blood nem csak a legjobb évad díját zsebelheti be maga számára, hanem egy minden percével lebilincselő, tömény feszültséggel és kemény atmoszférával átitatott, mégis pergős cselekményű thrillert szolgáltat, éppen ezért nagyon erősen ajánlott a műfaj kedvelői számára, akár így önmagában, az előzmények ismerete nélkül is, elvégre a visszatérő szereplők ellenére is egy egészen új fejezetet nyitottak kedvenc sorozatgyilkosunk kánonjában, a gyorstalpalós flashbackekkel pedig könnyűszerrel fel lehet venni a fonalat. Sőt, számukra még érdekesebb lesz. A régi évadokat ismerők számára pedig egyenest kötelező, kihagyhatatlan darabnak számít, hogy a csalódást okozó utolsó felvonásokat, és a banális befejezést végre kimossa az emlékeik közül ez a remekbeszabott visszatérés.
Műfaj: thriller
Műsoridő: 10 x 44-58 perc
Debütálás: 2021.
Rendező: Marcos Siega, Sanford Bookstaver
Forgatókönyv: Clyde Phillips, Alexandra Franklin, Marc Muszynski, Kirsa Rein, Alexandra Salerno, Scott Reynolds, Warren Hsu Leonard, David McMillan, Tony Saltzman, Veronica West, Adam Rapp
Főszereplők: Michael C. Hall, Jack Alcott, Julia Jones, Clancy Brown, Johnny Sequoyah, Alano Miller, Jennifer Carpenter, David Magidoff, Oscar Wahlberg, Andrew Michael Fama, Jamie Chung, Katy Sullivan, Steve M. Robertson
Zerko
