2012. június 2., szombat

Könyvmoly – K. Srí Dhammánanda: Miként éljünk félelem és aggodalom nélkül


A kissé közhelyesre sikeredett cím ellenére igen mély és komoly gondolatokat tartalmaz a kötet, melyek célja az olvasó megnyugtatása, akár még csak arra a rövid időre is, amíg a könyvet kezében tartja.

Dhammánanda magas rangú buddhista szerzetes, aki életét a béke és nyugalom filozofikus boncolgatására és annak a környezetében való megteremtésére szentelte. Élete tapasztalatait összegezve nyújtja át azt az olvasó számára, egyszerű, könnyen érthető szövegezéssel, minden nemű földtől elrugaszkodott gondolatot mellőzve, a gyakorlatiasságra törekedve. A szerzetes nem csak saját vallásán keresztül szemléli a világot, hanem éppúgy rámutat a kereszténység vagy akár az iszlám tanok alkalmazásának célszerűségére, mindvégig csupán egy célt tartva szem előtt, hogy olvasóját meggyőzze arról, bátran tekinthet bele a közeledő jövőbe.

Az első 1967 –es kiadás óta napjainkra óriási sikert ért el a kötet és emberek ezrei forgatják a saját bibliájuk gyanánt, mivel minden egyes személy találhat benne olyan fejezetet, mely életének egy szakaszára magyarázatot adhat, esetleg a felhalmozott sérelmeket és traumákat igyekszik oldani. A szerző az élet érzelmekkel teli pillanatait végigboncolgatva kísér el bennünket a születéstől a halálig, miközben kedves buddhista fabulákon keresztül próbálja szemünket felnyitni az élet becses mivolta iránt. Gondolataival uralkodhatunk félelmeinken és indulatainkon, útmutatást nyújt önmagunk feltérképezéséhez, igyekszik csillapítani önző, olykor kapzsi vágyainkat, erkölcsöt és tanítást mutat, miközben elpárolog belőlünk a holnapi naptól való félelem.

Páratlan és egyedi gondolatokat tartalmazó könyv, mely messze kimagaslik a megélhetési írók tartalmatlan és esztelen hittérítései közül, miközben az élet legkeményebb kérdéseivel és probléma köreivel néz szembe, az alapos boncolgatás mellett, kiutat mutatva azokból, egy a nyugati világtól merőben eltérő életszemlélettel.

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése