2013. március 5., kedd

Könyvmoly - Glenn Meade: Az Ördög Tanítványa


Kate Moran FBI ügynök, bosszú esküjét beteljesítette, amikor elfogta vőlegénye és annak, lányának gyilkosát, Constantine Gamalt, akit a sajtó az Ördög Tanítványa névre keresztelt, hátborzongató rituális gyilkosságai végett. A férfinek sikerül egy utolsó beszélgetést kicsikarnia a nőből, hogy elárulja számára, nem ő ölte meg egykori szeretteit és a tettes továbbra is szabadlábon van, de ígéretet tesz elfogója számára, hogy vissza fog térni a pokolból, hogy bosszút álljon rajta.


A kivégzőkamrában egy utolsó pillantást vetnek egymásra, majd a férfi szíve megáll a méreginjekciótól, Kate fülében pedig ott kísértenek Gamal utolsó szavai. Pár napnak kell csupán eltelnie, hogy furcsa, kísérteties események vegyék kezdetüket, aminek következtében Kate képtelen lesz a józanész határain belül ítélni, mígnem a gyilkosságok újra el nem kezdődnek. Ekkor már világosan áll előtte, hogy a férfi beváltotta fenyegetését.



Az Ördög Tanítványa nem rendelkezik egy túlbonyolított cselekményszállal, sőt a végkifejlet és maga a rejtély megoldás sem jelent különösebben egyedi fordulatot, éppen ezért leginkább egy B kategóriás thrillerre emlékezteti olvasóját. Ennek ellenére mégis képes az embert magával ragadni, sőt izgalmat kelteni némely nem várt eseménnyel, de arra már képtelen, hogy az ember fantáziáját beindítsa a megoldás kutatásában.

A könyv legnagyobb hibája, hogy szigorúan ragaszkodik a sablonos keretekhez, melyből alkalomadtán úgy tűnik, hogy ki kívánkozik bújni, aztán mégsem. Egy fordulattal csavar egyet a szálvezetésen, de nem kellőképpen. Egyszóval a középmezőnybeli thrillerektől egy hajszállal feljebb rugaszkodó, de semmi egyedit felmutatni nem képes olvasmány, mely alkalomadtán képes magával ragadni az embert, bár terjedelme ellenére, ez csekély mértékű. A műfaj rajongóinak mindenképp ajánlom figyelmükbe, mert csalódást nem fog okozni, mások viszont jobban járnak egy kölcsön példánnyal, hisz egyszer mindenképp érdemes elolvasni.

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése