Randle Patrick McMurphy börtönbüntetése elkerülése végett inkább elmegyógyintézetbe vonul, annak ellenére, hogy túlzott életvidámságán és tettrekészségén kívül más kórban nem szenved. Megérkezvén hamar felméri a szigorú szabályok között működő intézetet, ahol nem éppen a betegek megfelelő kezelése és az élethez való visszatérítés a cél, annál inkább az elnyomás, aminek révén kevesebb gondot okoznak az ápolóknak.
McMurphy a létező összes szabályt felrúgva áll a csoport élére, hogy érvényt szerezzen a betegek jogainak és minél jobb körülményeket teremtsen számukra. Kártya partikat szervez, italt és nőket csempészik az intézetbe, fogadóirodát nyit, de még a csoportos terápiák módszereit is megkérdőjelezi.
A zárt közösség előtt hamar tekintélyre tesz szert, ám az ápolók vezetője nem nézi jó szemmel a történteket, érezvén, hogy keze közül kisiklik az irányítás, így igyekszik minden lehetséges eszközével ellehetetleníteni McMurphy tevékenységeit. A háború kirobban kettőjük között, aminek előrelátható tragikus végkifejlete lesz.
Ken Kesey regénye a hatvanas években nagy port kavart annak nem mindennapi témája végett, amit csak fokozott, annak egyedi, hol humoros, hol pedig érzelmekkel átitatott ábrázolás módja, mellyel nem kevés, akkoriban tabunak számító témát boncolgatott. 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a történetet filmre vigyék, hűen ragaszkodva a regény cselekményéhez, (egy lényegi pontot leszámítva, amiről majd később) helyenként még jobban kidomborítva annak érzelmi vonulatát a remek színészi játéknak köszönhetően.
Eredetileg Kirk Dougles -nek szánták a főszerepet, melyet azért nem vállalt el a színész, mert már korosnak tartotta magát hozzá, a produceri feladatokat pedig átadta az akkor még kibontakozó félben levő fiának, Michael Dougles -nek, aki ezzel az alkotással zsebelte be első Oscar díját. Végül egy még tökéletesebb karakter, Jack Nicholson kapta meg McMurphy szerepét, aki felejthetetlen alakításáért, szintén elnyerte az első Oscart.
Kesey művének első kiadása a későbbiekben változtatásra szorult annak felismerhető, valós, negatív szereplői végett, ugyanis az ihletet jelentő forrását egy elmegyógyintézetben eltöltött segédápolói évei nyújtották. A főnővéri szerepet Jane Fonda és Faye Dunaway is visszautasította, melyet végül Louise Fletcher kapott meg, aminek köszönhetően bezsebelhette a Brit Filmművészeti Akadémia díját a Golden Globe mellett, és innentől felfelé ívelt karrierje.
A filmben Martin mellékszerepét alakító Danny DeVito, szintén ennek a filmnek köszönhette pályája fellendülést, amikor a színház és mozi között vacillált, inkább előbbire téve voksát, elbukott Dreams of Glass című filmje végett. A producer, Michael Dougles szobatársa volt DeVitonak az Amerikai Drámai Művészetek Akadémiáján, így barátságuk révén bekerülhetett a filmbe, aminek köszönhetően elismert színésszé vált.
A film a megjelenéskor pozitív visszhangot kapott, a sajtó méltatta a példátlan alkotást, az egyik legnagyobb filmes weboldalon, a Rotten Tomatoes -on, 96% -os értékelésen áll. A svéd mozik a nagy sikerre való tekintettel 11 éven át, 1976 - 1987 -ig vetítették. Az Amerikai Filmintézet az elmúlt 100 év legjobb filmjeinek listáján a 20. helyre sorolta be, míg a negatív karakter 100 -as listáján Ratched nővér az 5. helyet, a pozitív karakterek listáján pedig McMurphy a 17. helyet tudhatta magáénak. Debütálásakor sorra söpörte be a filmművészeti díjakat, 5 Oscar díj (a 9 jelölésből), 6 BAFTA (Brit Film és Televíziós Akadémia) díj (a 8 jelölésből), 6 Golden Globe díj (a 6 jelölésből) és egy César díj, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Külön érdekesség, hogy Kesey nem volt hajlandó a filmet megtekinteti, mivel az nem a Törzsfőnök Bromden (Will Sampson) szemszögéből mutatta be a történetet, ahogy az eredetileg a könyvben van. Az író részéről ez nem dac volt, hanem egy lényegi momentumot emeltek ki ezzel a történetből, minek révén a film záróakkordja mögött meghúzódó érzelmek, sokak számára nem egyértelműek. Éppen azért ajánlott mindenkinek először a regény elolvasása, mivel az mutatja be teljes átfogó képben azt az egyedi történetet, melyet Kesey papírra vetett a maga zseniális ábrázolásával, majd pedig a klasszikusnak számító film megtekintése, mely felejthetetlen élményt képes nyújtani közönségének.
Műfaj: dráma
Műsoridő: 130 perc
Debütálás éve: 1975.
Rendező: Milos Forman
Forgatókönyv: Ken Kesey, Lawrence Hauben, Bo Goldman
Főszereplők: Jack Nicholson, Louise Fletcher, William Redfield, Danny DeVito, Will Sampson
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése