2124-et írunk. Ripley háborúja után az emberiség visszahódította bolygóját, hogy újraépítse civilizációját, ami mit sem változik a korábbiakhoz képest. A világot monopolhelyzetben levő gigantikus vállaltok irányítják, akik gátlástalanul tesznek meg bármit a minél nagyobb profit érdekében, míg az utcákat a pempőfüggők tömegei lepik el.
Damon Eddington egy különleges tehetség, aki a Synsound vállalatnál igyekszik kibontakoztatni álmait, kevés sikerrel, amiért a közönséget hibáztatja. Egy napon megvilágosodás éri, és megszületik elméjében a Gyűlölet szimfóniája, melynek megkomponálásához mindenképp szüksége van egy idegen lényre.
A Synsound vezetősége beleegyezik a különleges szimfónia elkészítésébe és minden lehetséges támogatást rendelkezésére bocsájtanak a zenésznek, élen a különleges nindzsa alakulatot vezető Ahiroval, akinek csoportja a MedTech épületébe betörve, elrabolnak egy idegen tojást, amivel megkezdődik a könyörtelen alkotási munkálat, sorra szedve ártatlan áldozatait.
Igazából azt sem tudom, hogy hol kezdjem, mondjam el, hogy ígéretesnek tűnt a könyv az első harmadában és utána mekkora csalódásba torkollott (ismervén az Alien és Predator könyveket, abszolút nem lett volna az, csak pár tucat oldallal beljebb haladva a könyvben már kezdett megtetszeni), vagy, hogy egyáltalán mi a baj vele, persze nem végigsorolva mindent, mert talán még a tárhely is kevés lenne rá.
Egy biztos: egy nagyon jó alaptörténettel rendelkező Alien könyvvel állunk szemben a különleges megközelítésnek köszönhetően, hogy egy zeneszerző a Gyűlölet szimfóniájának megkomponálásához egy idegenlény hangjait kívánja összekeverni, majd az ebből fakadó akadályok kibontakozása, melyek bonyodalmak hálóját képezik a későbbiekben. Ez mindenképp érdeme a könyvnek, ám utólagosan utána olvastam eredetének, aminek kapcsán kiderült, hogy nem a regény írójának köszönhető, hanem az eredetileg Music of the Spears címen megjelenő képregénynek, aminek történetét átemeli, és Chet Williamson munkásságának köszönhető, Yvonne Navarro csupán apró, semmitmondó részletekkel egészített ki azt.
Ennek ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy ismételten egy dilettáns kezébe kerültek az Alien jogok (amit a mai napig nem értek, hogy egy világsikerű sci-fi horror esetében miként történhet meg), sőt, a vele készített interjúban be is vallja, hogy bizony ő nem egy világklasszis író, hanem pályakezdő novella firkász. Ezt alaposan tükrözi is az abszolút hibásan felépített, egy az egy arányban a maival megegyező, mindennemű science fiction elemet mellőző világ, ami még az időben is képes visszatáncolni a magnókazettáival és floppy lemezeivel.
Maga az írás minősége pedig igen erősen hullámzó, helyenként képes az olvasót bevonni szép stilisztikájával, másutt pedig blőd hasonlataival görcsbe rántja az ember nevetőizmait, majd a regény végén igen erős összecsapottságot mutat, az akció jelenetek silány mivoltát pedig már nem is részletezem. Ami hab a tortán, hogy az író képes egy-két ponton még beleköpni is az Alien univerzumba, nem tudom mi oknál fogva érezte magát feljogosítva erre, hogyha még szereplőinek külsejével sincs tisztában, mivel azokat is képes alaposan megkeverni.
Nem meglepetés, csak bizakodó voltam, de ismét tanultam valamit. Továbbra is ajánlom az elfogadható színvonalon mozgó Idegenek a Földön trilógiát az Alien világ rajongóinak, míg a Rekviemet még ők is kerüljék el, hisz náluk legalább olyan hamar elgurul a tabletta, mint nálam. Akik érdeklődnek az idegenek hogyléte felől, azok nézzék újra a filmeket, lapozzák fel a képregényeket, vagy olvassák el a fent említett köteteket, de erre a könyvre egy percet sem érdemes tékozolni. Zárszónak ideírnék egy igen kifejező jelzőt, ha nem lennék híve a trágár stílus mellőzésének, helyette, annyit mondok, hogy növénytermesztők által használt biológiai végtermék.
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése