Mozgókép - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Riggan Thomson lecsúszott színésszé válik miután nem vállalja el a Madárember folytatását, évtizedeken át kell élnie az egykori sztár, mellőzött, sanyarú sorsát. Nagy visszatérését egy könyvből készített modern darabbal próbálja elérni a Broadway színpadán, bizonygatván, hogy ő benne igazi színészi vér csörgedezik, ám a kulisszák mögött nem éppen úgy alakulnak a dolgok, ahogy az a premierre elvárható lenne. Ráadásul a mélyen eltemetett Madárember énje is egyre élénkebben gázol lelkivilágába, hogy felhánytorgassa karrierjének kisiklását.

A Birdman korunk egyik legvitatottabb alkotásának számít, amíg a kritikusok üdvrivalgásban és tapsviharban törnek ki, addig a közönség ráncolt homlokkal és erősen kérdő szemöldök mozdulatokkal értetlenkedik, hogy ő neki, mit is kellene ezen a filmen annyira szeretnie. Jogos kérdés. 



Én pedig igyekszek legalább némileg választ adni, valahova a két párt közé pozícionálva, de nem kendőzve el véleményemet, hogy nem tetszett a film.

Ennek több oka is van, melyből a legnagyobb szeletet hasítja ki a kezdeti gyors tempóban adagolt, érdekfeszítő kritikai hangnem, mely a filmiparral és a közönséggel szemben egyaránt meg van fogalmazva, majd hirtelen kiüresedik. A film furcsa, már-már szürreális hangulata magával ragadja az embert, lasszót dob a néző nyakába és vonszolja magával az első fél órában, érdekes és magvas gondolatokat fogalmazva meg, majd hirtelen kisiklik és érdektelenné válik, csupán a színpadi darab előkészületeire fókuszálva a továbbiakban, mely erős szatíra jellege sokak számára emészthetetlen formát ölt, amellett, hogy a szürrealitás mély bugyraiba veti magát.

Nem csak lendületet veszít és kiüresedik a film, de elhangzott gondolatait is alpári, primitív stílusban fogalmazza meg, szép lassan elveszítve, hogy miről is akarna valójában szólni. Michael Keaton remek választásnak bizonyul a címszerepre, csak még hitelesebbé teszi karakterét a Birdman - Batman párhuzam, mintha valóban személyesen ő róla szólna a történet, a színész, aki elhozta a képregény adaptációkat és sikerre vitte, hogy napjainkra a filmipar nagyobb szelete csak ezek körül forogjon, majd nem vállalván a folytatásokat, mellőzött színésszé válik, hirtelen eltűnve hosszú évekre. Edward Norton Hulk szerepe is kap hasonló párhuzamot, de ne feledjük el a visszaható erőt kettőjük esetében, hogy a kritikus hangnem hitelessége némileg csorbul Hulk és a nem is oly régiben bemutatott, botrányosan gyenge Robotzsaru remake egyik főszereplőjének szájából.

Sokkal inkább értékelendőbb az a zseniális színészi játék - főképp Keaton részéről -, mellyel a folytonosnak, vágás mentesnek ható filmet átitatják, oly mértékben, hogy még az érdektelenséget is képes a néző elviselni a hátralevő másfél órában. Az, hogy a kritikusok szórják rá a jobbnál jobb pontokat és dicshimnuszokat zengnek az alkotásról, valahol sznobizmusnak minősül, újjal mutogatva azon tömegekre, akik sorozatosan beülnek a Marvel és Transformers premierekre, hisz a film óriási elánnal indít, majd a lufi kipukkad, és önmaga körül forog, csupán pillanatokra találva meg mondandóját a későbbiekben, amivel sikerül elérnie, hogy nem számít jó filmnek, mert az az alkotás, ami a negyedénél önmagába roskad és már csak untatni képes a nézőt, nem lehet az.

Jó lett volna ez az egész, HA sikerül tartania tempóját, stílusát, gondolatait, melyeket annyira közölni szándékozott a forgatókönyvíró a nézőkkel, csökkentve a groteszk hangulatot és a primitívnek számító alpáriságot, mert így csupán Keaton vergődése marad számunkra, ami bármennyire is hiteles, kevés ahhoz, hogy az átlag néző kivárja a film végét, mert konkrétan erről szól már csak az utolsó harmadban, türelmetlen várakozásról, hogy a stáblista felbukkanjon végre. De ezt sokan nem merik kimondani. Azt sem, hogy a Birdman bármily jónak is indul, ebben a formában katasztrófálisan rossz. A kritikusok ujjonganak egy-két apró gondolatáért és szórják rá az Oscar jelöléseket, a közönség pedig fanyalog, mert hitelét veszti minden kimondott kritikája.

Ugyanis egy dolgot sokan szem elől tévesztenek, csak azért, hogy szembe menjenek a trendekkel és különbnek mondhassák magukat, miközben az álentellektüel szerepét öltik magukra, oly hamissá válva, mint a film kritikai hangneme. A mozi szerepe igenis a látványban foglaltatik. Természetesen emellett lehet mondanivalója a filmnek (sőt kell), de az emberek elsősorban a szórakozásért váltanak jegyet, mert egy Birdman kategóriában mozgó alkotást a TV-ben is meg lehet nézni, ingyen. A tökéletes kombináció egyértelműen a látvány és magvas gondolatok ötvözetében rejlik, mint a Mátrix, Eredet, Mennyei királyság, Viharsziget esetében, mely utóbbi képes még a látószervi ingerlést mellőzve is feszült figyelmet fenntartani a nézőben, rejtélyekkel átitatott hangulatának köszönhetően. Sok mindentől lehet jó egy film, de nem egy másfél órás agóniától. Az ilyenre mondjuk, hogy művészfilm, azaz emészthetetlen. Nem csak a Transformers és Marvel rajongóknak, hanem sokaknak. Megkockáztatom azt is, hogy nem kevesen merő hiúságból dicsérik a filmet, bizonygatva önmaguk és mások előtt is különcségüket, pedig pont nem értette meg miről is szól valójában, és nem mérte fel, hogy a tartalma egy fél óra elteltével szertefoszlik.

A Birdman gondolatai rendelkeznek létjogosultsággal, kivételes módon vágja az ember arcába, hogy mi számít manapság trendnek, amit az emberek gerjesztenek, és, hogy milyen mértékben uralkodik a mozivásznakon az, amire eredetileg hivatott. Ugye érzitek, hogy visszás? Mégis lenne létjoga, ha nem kasztrálná saját magát. „…az emberek nem kíváncsiak erre a filozófiai pofázásra…” - valóban, mert nélkülözi a filozofálást, és így csak a pofázás marad. Pedig éppen időszerű lett volna egy hiteles kritika - pont a mozivászonról -, a túlzott súlyban jelen levő képregény adaptációkkal szemben. Egy Oscart viszont megérdemel Keaton alakítása, nem hiszem, hogy ennél élettel telibb színészi játékot valaha is láttam. Mindezektől függetlenül, lesz, akinek ténylegesen tetszeni fog a film, mellőzve mindennemű belemagyarázást, viszont ez egy igen szűk réteget jelent.

Műfaj: vígjáték

Műsoridő: 119 perc

Debütálás: 2014.

Rendező: Alejandro González Inárritu

Forgatókönyv: Alejandro González Inárritu, Nicolás Giacobone, Armando Bo

Főszereplők: Michael Keaton, Edward Norton, Emma Stone, Naomi Watts, Zach Galifianakis

Zerko