Ilyen, amikor egy piktor megtébolyodik.
Ilyen, azaz semmilyen, belerobbantva mindjárt a játék minősítésének velejébe, ugyanis sok jót hallottam az elég szép eladásokat produkáló Layers of Fearről a videojáték sajtóban, így már roppant kíváncsi voltam, az indie csapat első komolyabb alkotására, levonva a következtetést, hogy vannak itt dolgok, melyek felett sokan elsiklottak.
Adva van őrült festőnk, aki magnus opusát kívánná vászonra vinni, de gyötrik a válogatott borzalmakkal támadó hallucinációk, a mi dolgunk pedig átterelgetni egykoron hírneves, mostanra már csak agyalágyult antihősünket a víziókon, hogy a házának különféle szegleteiből felkutassuk emlékei foszlányait, hátha összeáll kattanásának indoka, és talán a mestermű is megszületik, ugyanis ezek függvénye lesz a két lehetséges befejezés egyike.
A probléma ott van - és elspoilerezem azt, ami semmi meglepetés értékkel nem bír, viszont kevesen említik meg -, hogy meghalni bizony nem lehet, ezzel paradox horror játékot alkotva, hisz mindig a kártevő rémségektől történő menekvés jelenti a fő izgalmi forrást, miközben a játékos retteg a haláltól, így egyenesen következik, hogy ennek búcsút kell intenünk, de sajnos egyéb izgalmi faktor sem akad a játékban. Főleg miután a - szerencsésen igen rövid - 4 órás játékmenet első negyedében rájövünk erre, és feltesszük a kérdést, hogy „Akkor mi van?” - mert mivel egyéb tartalom sem igazán akad azon felül, hogy egy újszerű, az Until Dawnból átemelt - engem magának meg nem nyerő, ragadd meg, majd a megfelelő irányba húzd az analóg karral - irányítással nyitogatjuk a 95%-ban üres szekrényeket és fiókokat, az újság cikkek és fényképek után keresgélve, mivel tárgyhasználat sincs. Az említett horrorban kiválóan működött abban a kontextusban, itt már idegtépő pepecselésként hat, főleg, hogy mint említettem, nem sok kutakodni való akad.
Csupán emléktárgyak, melyek egy-egy dialógust csalnak elő, amennyiben rájuk bukkantunk a vaksötét zeg-zugokban, ami nem nehéz, mert kísérteties suttogások jelzik közelségüket, ezeket zsebre vágva pedig visszajutunk a vászonhoz, hogy újabb ecsetvonásokkal gyarapodjon a mű, kezdetét véve az új fejezet. Ismételt probléma, hogy nagyon szét van zilálva a történet, rossz a narratíva és nehéz összeilleszteni az eseményeket, hogy egy kerek egészet alkosson a drámainak szánt sztori, de mire idáig jutnánk, már csak legyintünk az egészre, mert rémes unalomba fulladt az egész sétaszimulátor, nem mellesleg a történet is többet sejtet, mint, ami valójában középszerűen kikerekedik belőle.
Mert a Layers of Fear nem más, mint egy horror sétaszimulátor, így hogy effektíve cselekvési lehetőségünk nem igazán akad, csak sétálgatunk a kezdetekben ijesztő hallucinációk között és várjuk, hogy mi sül ki az egészből, melyik pillanatban ront elő a rejtekéből egy szörnyeteg, majd egy óra elteltével rádöbbenünk, hogy soha, mert csak a szekrény nyitogatásból áll a játék, de azok is üresen ásítanak, ami ráragad a játékosra is. Összesen akad 2 fejtörő a négy óra folyamán, mert a harmadikat nem mondanám annak, ebből az egyik gyermeki egyszerűségű, a másik általában szintén a korosztályt becélzó rejtvényfüzetekben fellelhető összekötögetős játék, annyi különbséggel, hogy alaposan meg vannak kuszálva a szálak, hogy az ember szeme kifolyjon, mire sikerül megoldania.
Egyedüli dicséretes a látványvilág megalkotása, nagyon ügyesen bántak a fejlesztők a Unity motorral és kreáltak egy egyedi és hangulatos küllemmel bíró játékot, de hát ez el is várható egy séta szimulációtól, főleg ha már más nincs, mert nincs, hisz a víziók sem fognak hatást gyakorolni a játékosra, amikor már átlátott a szitán, így pedig rémes unalomba fullad az egész és mihamarabb a végére akar majd érni, hogy többet ne is lássa, vagy félbe hagyja, mint tették sokan, ami leszűrhető a megnyitott díjak gyakoriságából. Technikai oldalról sem a legtökéletesebb, mert a rövid játékidő alatt is produkált egy általam konzolon a 30 év alatt még sosem látott glitchet, amikor is a fürdőkádba merülésnél elmosódott színek jelentek meg a víziók helyett, majd visszatöltötte a fürdőszobát, guggoló állásba vágta magát emberünk (pedig nem lehet guggolni) és képessé vált a faltextúrákba mászni.
VR játéknak tökéletes lenne, sőt kiemelkedő, de nem annak jelent meg, sőt a VR verzió csak három évvel később érkezett, és ez így, ebben a formában egy rémunalmas séta, minden horror mivolta ellenére. Egy üres vázat kapunk, amiben fel-felbukkannak a víziók, mígnem már ezek is unalmasak lesznek, így ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszedelmet a játékosra nézve. A leírtakból következik, hogy sajnálatos módon senkinek sem tudom ajánlani a játékot, még a nem is annyira katasztrofális pontszám ellenére sem - csak azoknak, akik az olvasottak alapján mégis tennének egy próbát vele, mert kimondottan érdekelné őket -, egy VR kiegészítő birtokában viszont bátran ajánlom minden horror kedvelőnek.
4 pont
Műfaj: horror sétaszimulátor
Megjelenés: 2016. (PlayStation 4, Xbox One, PC, Mac) 2018. (Switch)
Fejlesztő: Bloober Team
Kiadó: Aspyr
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése