Vannak regények, amiket a sikerük végett erőltetnek vászonra, annak ellenére is, hogy nem feltétlenül alkalmasak erre. A 44. gyermek egy tökéletes alapanyag lett volna, ám annak feltételeit, hogy teljesen más médiumról van szó, nem teljesítették az alkotók.
A korábbiakban már írtam egy ismertetőt a sztálini rémuralom keltette nyomorral teli Oroszországban játszódó thriller műfajú regényről, méltatván a könyv szövevényes, feszültséggel teli történetét, még inkább a korszak kiváló történelmi ábrázolását a hétköznapi és a magas politikai szemszögből egyaránt, melynek főhőse, a háborús hősnek kikiáltott Lev, egy könyörtelen sorozatgyilkos nyomába ered. A történet minden eleme a széles vászon után kiáltott, ám a készítők a lehető legrosszabbul ragadták meg ezeket, hogy film formájában is átéljük a borzalmakat, mellőzve mindent, ami a könyvet élményekkel telivé tette.
Ennek oka kimerül annyiban, hogy nem megfelelően kezelték a formátumot és számos érdekes történelmi és történeti részletet kiollóztak hely hiányában, mellőzve azt, ami a papír alapú változatot olyan érdekessé tette, és csupán nyomokban lelhetőek fel a hangulati foszlányok, itt érve tetten, hogy a regény mennyire erős alapanyagként szolgált, mert még így is egy jó film született belőle, de a kötet ismeretében roppant hiányos alkotásként éli meg a néző, amiből következik, hogy azoknak lehet ajánlani, akik az eredeti kiadással nem találkoztak és inkább a mozgóképet részesítik előnyben, bár eme ritka témájú és nagyon ügyesen összeillesztett elemű történet esetében, inkább azt tanácsolom, hogy tegyenek kivételt, mert egy felejthetetlen élményben lesz részük még akkor is, ha a történelem távol áll tőlük.
Mert az amúgy sem rövid film további 20-30 percet megkövetelt volna műsoridejében, hogy minden a megfelelő módon a helyére kerüljön és képes legyen ugyanazt, esetleg a képi formátum végett egy még töményebb élményt biztosítani a nézőnek, de e helyett egy felgyorsított és számos fontos részletében csonkított sztorit nyerünk, ami így szépen visszacsúszik egy erős középkategóriába, lényegében a hangsúlyos pontoktól fosztva meg a nézőt, a sorozatgyilkosságokat még a rohamlépték ellenére is háttérbe szorítva, Lev személyiségét lecsupaszítva.
Ez egyenesen tükrözi a forgatókönyvíró és a rendező hozzá nem értését, nem szégyellve alaposan megnyirbálni még a fő történetet is, a bevezetőt egy mondatra redukálva, teljes egészében eltávolítva a sorozatgyilkos indítékait - amit a meglepetés lelövése végett nem tárhatok fel -, végeredményül egy óriási űrt hagyva maga után, ami végett zavarossá is válik az egész történet, főképp, hogy tükröződnek az utólagos vágási munkálatok, hogy mintha teljes eredetében forgatták volna le a történetet, majd döntöttek a túlzott terjedelme végett az ollózás mellett - árulkodva erről erőteljesen egy-egy bennfelejtett mozzanat, ami így egyszerűen csak lóg a levegőben.
Egy szó, mint száz, feltétlenül a könyvet vegyétek a kezetekbe, mert a film annak ellenére van jelentősen megnyirbálva, hogy bőségesen helyt kaphattak volna a lényeges hangulati, feszültséggel teli és történet szempontjából fontos jelentek, így egy jelentősen megnyirbált és csonka élményben részesülhet csak a néző, persze a regény ismeretében, mert annak hiányában egy egészen jó és érdekes történelmi és politikai thrillerben lehet része a nézőnek, legfeljebb a végén fennmarad a kérdés számára, hogy hogyan keveredett ide a sorozatgyilkosság.
Műfaj: thriller
Műsoridő: 137 perc
Debütálás: 2015.
Rendező: Daniel Espinosa
Forgatókönyv: Richard Price
Főszereplők: Tom Hardy, Gary Oldman, Noomi Rapace, Joel Kinnaman
Kapcsolódó olvasmány:
Kapcsolódó olvasmány:
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése