Master Chief visszatér, a Reach pedig elbukik.
Azt már tisztáztuk, hogy a Halo belső nézetes akció játék a gyenge gunplay végett nem az én világom, és el sem tudom képzelni, hogy ezen mit lehet annyira szeretni, de hát szabad világban élünk, és hadd szerettessék azáltal, akinek kívánkozik, márpedig népes táborral rendelkezik. Szó esett a stratégiai játékról is, amiért oda meg vissza voltam és a mai napig nagy kedvenc (ugye, eredetileg ennek szánták), a Halo filmsorozat első évada pedig valahova a kettő közé csúszott be, kifejezetten megkedveltem a maga színes univerzumával és látványos jeleneteivel, még annak ellenére is, hogy a sci-fi műfaj távolabb esik tőlem, de pont abból kifolyólag, hogy kevés az igazán jó sci-fi. A Halóról viszont elmondható volt, hogy kifejezetten kellemes alkotásra sikeredett, éppen ezért került fel arra a bizonyos szűkös „várós folytatások" listájára. Meg is érkezett a második szezon, amit kissé felemás módon kellett megélnem, mert egy erős koncepcióváltás ütött be, ahogy hosszabb távra, azaz több évadra kezdtek el tervezni az alkotók, ez pedig negatív kihatással lett a történetre és cselekményre a szűkösebb keretek végett, de még ebben a formációban is pozitív lenyomatokat volt képes hagyni, mert összességében véve, többet kapunk, mint az első évadban.
Ennek a kellemes kicsengésű filmes élménynek az első mérföldköve, hogy az előzmény „rejtélyeskedős”-nek szánt, de az első epizódban kitalálható, majd a távirányítóval hadonászós „ugye, megmondtam, hogy úgy lesz” - és úgy is lett - pillanatokat elnyerő, furmányosnak szemernyit sem nevezhető szálával igyekeztek sejtelmesíteni és árnyalni a fő sztori sodrát, de főképp kitölteni a berendelt epizódszámot, miközben amire érdeklődés mutatkozott volna (értsd: sci-fi eposz) kifejezetten keveset kaptunk, de azok legalább teljesen rendben voltak. A második évadra már komolyabban nekifeszültek a háttér szerepben tetszelgő konspiráció kidolgozásának, hogy egy lebilincselő politikai thriller kerekedjen, viszont arra nem lehetett számítani, hogy ezt az akció rovására teszik.
Ez alaposan át is értékeli az előzményt, mert mint kiderült, valójában tobzódtunk a látványos jelenetekben, amit ezúttal a történet központi eleméül szolgáló Reach bukásánál nyerhetünk el az évad felénél, de egy sokkalta visszafogottabb formában, mint tette az első évad az összecsapások prezentálásával. Egyben itt éri el a szezon a zenitjét, ahogy a politikai intrikák szálai összefutnak, majd megkezdődik a Szövetség inváziója, ahol Master Chiefnek és a hátrahagyott katonáknak a túlélésükért kell szembeszállniuk a bolygó elpusztítására érkezőkkel, amire John már jóval korábban igyekezett felhívni a figyelmet, csakhogy a háttérben a titkosszolgálatnak egészen más elképzelései voltak a Reach védelmét illetően, ami érhető módon kiveri a biztosítékot a legkiválóbb Spartannál, hogy meginduljon a maga renegát útján.
Amiben óriásit fejlődött a széria, hogy egy sokkalta átgondoltabb és szilárdabb alapokon nyugvó keretrendszerbe foglalták az évad eseményeit, kellemesen kidogozott szálakkal futtatják fel a feszültséggel teli cselekményt és építkeznek a tetőpontnak szánt Reach eseményeinek kibontakozására, de ezt követően kisiklik a történetmesélés és belefullad az elcsépelt és jelentéktelen jelenetek soraiba, mintha az írók túlerőltették volna magukat a kreatív munkában, majd megfáradva összecsapták az évad második felét, erről tanúskodva azon drámai pillanatok is, amik nem kellő beágyazást és rossz előadást nyertek, hogy a potenciál parlagra engedésével veszítsenek töltetükből. Ez érhető tetten a befejező epizód esetében is, amikor valójában a folytatásnak megágyazó konfliktus robban egy óriásit a paraziták megjelenésével, miközben zajlik az összecsapás a Szövetséggel, ismét elszabadulva a teljes műsoridőt kitöltő pergős akció, de mégis, érthetetlen módon válik kapkodóssá, mivel azt a hosszas ülepedési időszakot nem aknázták ki, hogy precízen építkezzenek a fináléra, mint tette ezt az évad első fele. Ennek a kapkodásnak van egy még borzalmasabb megnyilvánulása, a pont az ütősnek elgondolt, majd szimplán elbaltázott záróakkordra, ami a borzalmas rendezésben és az attól is rosszabb vágásokban válik szembeötlővé, erősen elidegenítve a nézőt a nyolcvanas évekbeli sci-fi horror filmek jellemzőinek felbukkanásával, sajnos oly mértékben, hogy időt engednek az ember számára elgondolkodni azon, hogy vajon kíváncsi-e a folytatásra.
Igazán jó Halo sorozat, az első és második évad összegyúrásából kerekedhetne, hogy ellensúlyozzák egymás hiányosságait, főleg, hogy ezúttal az összes akció jelenet, kivétel nélkül sötét vagy homokviharos helyszíneken játszódik, annak a gyanúnak engedve teret, hogy a nem éppen bravúros CGI jeleneteket igyekeztek elkendőzni ezzel. És valóban, mert helyenként brillíroznak a látványelemek, sok helyütt pedig szembeötlő, hogy a költségvetési keretbe férve, itt-ott trükköztek, hogy elmossák a hiányosságokat, összességében semmi áll leejtős, de még csak emlékezetes momentumnak sem engedve teret (ellentétben az első évaddal), pedig a forgatókönyv akció szegmensei rendelkeztek a potenciállal. Érdemes pár mondat erejéig kitérni a karakterek ambivalenciájára is, hogy akik apránként kibontakoztak és érdekesnek mutatkoztak az előzmény folyamán, most csupán árnyékuk önmaguknak, mint Soren, vagy a félig-meddig szerep nélkül maradt Makee, de még Halseyvel sem tudtak sokat kezdeni és amolyan papírmasé jellegük lett. Némelyikük visszatérése nem több tartalommentes meglepetésnél és csak balról jobbra, majd jobbról balra vergődnek, számos hiteltelen jelenetet szülve, amíg a másik oldalon sikeresen munkáltak tovább szereplőket, hogy levessék az irritáló mivoltukat, mint Kwan, de mindegyikükről elmondható, hogy nagyon mellékszerepbe törpülnek és jelentéktelenné válnak John és Ackerson kidolgozottsága mellett, érezhetően a két főszereplő szembenállása nyelve el a kreatív energiákat, akik még így sem nevezhetőek domborműveknek, és inkább a két színész remek alakítása kelti őket életre.
Szerény véleményemmel igyekeztem rávilágítani, hogy mely pontokon siklott ki és betegeskedik továbbra is a széria, a nagyobb vállalás következtében már fokozottan, és ez azért érdemel firtatást, mert egy kifejezetten kellemes sorozatról van szó, különben nem fecsérelném rá a szót. A remekül felépített fél évad után, kellemetlen szemlélni, hogy mennyi kihagyott lehetőséget halmoz egymásra, ahogy telnek az epizódok, majd válik összecsapottá a befejezésre, pedig én csupán a cikk tárgyának formájában ismerkedek bővebben a Halo univerzumával, tehát ezt még fájóbb lehet a játékok kedvelőinek látni, de azt is, hogy sose lesz igazán egyben az adaptáció. Ajánlott mindenkinek, aki cseppet is vonzódik a műfajhoz, vagy éppen belekóstolna egy kellemes darabjába, főleg, hogy nem tobzódik a kínálat, de abban is sok a gagyi. Egyedül a játékszéria kedvelőinek tudom mondani, hogy fenntartással kezeljék, de ezt ők már úgyis tudják, viszont ez a folytatás, esélyesen nekik fog jobban tetszeni, mint az előzmény.
Műfaj: akció sci-fi
Műsoridő: 8 x 40-61 perc
Debütálás: 2024.
Rendező: Otto Bathurst, Jonathan Liebesman, Roel Reiné, Dennie Gordon, Debs Paterson, Craig Zisk
Forgatókönyv: Steven Kane, Kyle Killen, Basil Lee Kreimendahl, Justine Juel Gillmer, Ahmadu Garba, David Wiener
Főszereplők: Pablo Schreiber, Kate Kennedy, Shabana Azmi, Natasha Culzac, Olive Gray, Yerin Ha, Natascha McElhone, Bentley Kalu, Charlie Murphy, Bokeem Woodbine, Joseph Morgan
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése