Mozgókép - Fallout 1. évad kritika

„War… war never changes.”

Én kérek elnézést, nem tudtam eme közhelyes indítást mellőzni, még annak ellenére sem, hogy ez a kultikus mondat a filmsorozat adaptációban teljes egészében, a klasszikus formában el sem hangzik, de már csak azért sem hangozhat el, mert a széria producere és három epizód rendezője, Jonathan Nolan (igen, a méltán neves Christophernek az öccse) már az első percekben közölte, hogy bezony, ez a sorozat nem a játékok kedvelőinek fog készülni és egy szélesebb közönség felé szeretnének nyitni. Ennek ellenére le kell szögezni: lehet, hogy maga a háború sosem változik, viszont a videojátékok mozgóképpé adaptálásai, már hosszas évek óta komolyabb odafigyelést és gondoskodást nyernek, hogy egészen ritka kivételektől eltekintve (Resident Evil), kifejezetten színvonalas és méltó formát öltsenek, és szerencsés módon ezen utóbbiak táborát erősíti a Fallout széria is, még ha a játékok veteránjai időnként ferde szemmel fogják szemlélni, vagy éppen a szemük sarkában az idegszál el kezd remegni és tikkelésbe kezdenek majd. Azért a helyzet annyira nem problémás, mert személy szerint beértem néhány fintorgással és „ez mi a fészkes fene” motyogással.

Számomra meghatározó játék volt a Fallout 2 (1998), ez volt az az epizód, amivel legelőször találkoztam még 2001 környékén, egyben az első szerepjáték is az életemben, ami rendelkezett egy olyan masszív posztapokaliptikus retró sci-fi (az ötvenes évek amerikai formatervezései és életvitele sci-fi technológiával ötvözve) atmoszférával, hogy a tőlem távol eső műfajba belekóstoltam és azon nyomban be is szippantott, hogy magát a műfajt is megszerettesse velem. Ezekben az időkben még merőben más játékok voltak a Fallout epizódok, ebből eredően más élményt is szolgáltatva (pont ennél az epizódnál érve el csúcspontját a széria, amihez a New Vegas közelített a leginkább az újabb generációs alkotások közül), mint a modern változataik, de teljes egészében elmondható a játékokról, hogy egy rettenetesen nyomasztó atomháború utáni világban játszódnak, amiben a túlélésért kellett küzdeni az újraépített kezdetleges és nyomorúságos civilizáció határain kívül (a Wastelandben, azaz a Pusztaságban), miközben a frakciók között is bravúrosan lavírozni kellett, ha meg akartuk kaparintani azt a fránya víztisztító berendezést, vagy a G.E.C.K.-et a törzs számára, a régi epizódokban inkább amolyan Mad Max-es feelinggel, míg a Bethesda gondozásában már erősen a félelemkeltő kellékeket is bevetve nyert nem csekély horror hangulatot, miközben elődje érdemeit nagy vonalakban megtartották, helyenként bővítették, másutt pedig csorbították.

Na már most, a filmsorozat első epizódjai ezekből a jellemzőkből vajmi kevéssel rendelkeznek, amellett, hogy tökéletesen emelték át a Fallout univerzum minden apró vonását és vitték vászonra, példaértékkel ügyelve annak minden apró részletére (de, ezért is volt ott személyesen Todd Howard), mégis egy kifejezetten izzadságszagú, kényszeredett poénokkal operáló akció sci-fi vígjáték formát öltött - bizonyosságot nyerve a rögvest megfoganó sanda gyanú, amint a széria plakátjára vetünk egy pillantást -, ami még a Pusztaság sokrétű kegyetlenségeinek becsempészése ellenére sem vehető komolyan egy árva pillanatig sem, és inkább illik be egy tömegfogyasztásra szánt, iparos munka jelleggel bíró terméknek. A hangsúly, a terméken van. Nehéz igazán leíró jelzőket találni, de valójában a bárgyú lenne a legmegfelelőbb, ami kerekedett ebből a formulából, hogy a Fallout világát felhasználva építettek fel egy közhelyes sablonokon alapuló történetet és cselekményt, papírmasé karakterekkel megtöltve, majd ráöntötték a kényszeredett poénokat, miközben szájbarágósan hangsúlyozzák - a történetbe ültetett szemléltetés helyett -, hogy bizony senkiben sem lehet megbízni és a felszín egy nagyon, nagyon, de tényleg hidd el, hogy nagyon könyörtelen világ. Mielőtt a fordulatra kanyarodnék és rátérnék az adaptáció szebb vonásaira, vezessük be az ismeretleneket eme nem éppen emberbarát világba.

Magába a Fallout világába, ami a 2077. évben bekövetkezett globális atomháború maradványa, kétszáz év elteltével is egy elsivatagosodott és radioaktív sugárzással szennyezett felszínnel, aminek látképét az egykori metropoliszok romjai törik meg. Ebben a környezetben próbálnak boldogulni a (kizárólag külsőben) megmaradt emberek és az általuk nem szívesen látott, a sugárszennyeződéstől eltorzult, élőholt külsejű ghoulok, utóbbiak esetében persze, akik hozzájutnak gyógyszereikhez, hogy ne váljanak vérengző fenevaddá, mint a Pusztaságot uraló mutáns állatok és szörnyek, melyek olyan méreteket öltöttek, hogy még a csótányt is shotgunnal kell leszedni. A történet főszereplője Lucy, azon kiváltságosok közé tartozik, akik a Vault-Tec által épített menedékhelyeken vészelték át az atomvillanásokat, viszont az ideológiájuk által megbilincselve, ott is ragadtak generációkon át és szervezték meg az önfenntartó társadalmukat, aminek alappillére a mézes-mázas jópofiskodás. Igen ám, de egy napon Lucy a felszínre kényszerül, hogy felkutassa a fosztogatók által elrabolt apját, a perzselő nap sugarait bőrén érezve, rögvest szembesülve a farkastörvényekkel, miszerint elegendő egy óvatlan pillanat és fele barátai fel is zabálhatják, ha a roskatag favellák tucatjaiból álló kisvárosokon kívül futna össze velük. Bár a civilizáció ezen utolsó mentsvárai sem túl szerencsés helyek, mert remek táptalajt nyújtanak olyan incidensek számára, ahol összeismerkedik a további két fő karakterrel, akik szintén arra vadásznak, ami Lucy számára a kulcsot jelenthetné az apjához jutáshoz.

Az egyikük Maximus, aki a Brotherhood of Steel ifjoncaként szegődik az erő páncéllal kitüntetett lovag mellé, mígnem egy összecsapás során választás elé kerül, és túlélése érdekében felveszi annak személyazonosságát, hogy beteljesítse küldetését. A másik fő karakter Cooper, a gátlástalan 200+ éves ghoul, aki azon kevesek közé tartozik, akik még megélték az óvilágot, viszont mára semmi sem maradt jelleméből és jelenleg fejvadászként dolgozva igyekszik megszerezni betevőjét a nélkülözhetetlen gyógyszerére, éppen ezért a búsás vérdíj reményében szegődik a minden frakció által hajtott és kutatott technológia birtokosának nyomába. Cooper messze kitűnik a többi főszereplő közül és orozza el a reflektorfényt Lucy elől, mert rendelkezik egy ügyesen formált történetszállal, ahogy karakterén keresztül nyerhetünk betekintést az óvilág hétköznapjaiba és a játékok kedvelőinek is újdonságként szolgáló Vault-Tec konspirációba, az évad végén összefutó szálak csattanójának a velejét is szolgáltatva személye, tulajdonképpen az adaptáció sava-borsát formálva személyes története és a rajta keresztül megismerhető, majd a jövő szálába ügyesen beillesztett karakterek és az általuk gerjesztett cselekmény. Ennek a kiváló, egyben átgondolt húzásnak köszönhető, hogy nem csúszott le egy tényleges bárgyú középszerűségbe az évad.

Akik jártasak a játékokban, azoknak ismerősen csenghet a történet felütése az apja után kutakodó Lucyvel, és valljuk be ez már a forrásanyagban is egy harmatgyenge alibi sztori volt, hogy nem vettem volna zokon, ha valami ezen túlmutató konfliktusforrást kerekítenek. Bár, az is igaz, hogy a játékokhoz hasonlóan, nem merül ki ennyiben és csupán táptalajt nyújt a háttérben meghúzódó és apránként felszínre bukó rejtélynek, ami minden konfliktus forrásaként mérgezi a cselekményt, majd a befejezésre szépen összeérnek azon szálak, melyeket csak feltételezni lehetett, hogy egyáltalán vezetnek is valahova. Szerencsés módon sok helyütt színesítették az évadot mellékes történésekkel, melyek sok újdonsággal nem fognak szolgálni, mert nem egyet a játékokból emeltek át, a széria ezen vonása viszont sokkal szerencsésebb abból a szempontból, hogy az adaptált mű mellékes történései, sokkalta kidolgozottabbak és érdekesebbek voltak mindig is, mint maga a fősodor, így nem meglepő módon ez a filmadaptációnál is visszaköszön, így nyerhetjük el az epizódok legjobb perceit, melyek képesek visszaidézni a játékok univerzumának hangulatát, hogy ne csupán a külsőségekben szemléljünk egy Fallout adaptációt.

Ez a hangulati hatás akkor üt be - egyben vissza csatolva a korábban említettekhez -, amikor Nolan elengedte az epizódok rendezését, a két showrunner, Geneva Robertson-Dworet és Graham Wagner pedig átadták az epizódok írását, ugyanis egy éles fordulattal következik be a negyedik és ötödik résznél a pillanat, amikor a hozzám hasonlatos Fallout veteránoknál kipereg a csipa a szeméből és el kezdi felvenni a fonalat, hogy itt valaminek a kibontakozásának a szemtanúja lehet, ami mégis egy ígéretesnek mutatkozó adaptációvá lehet képes cseperedni. Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de egyértelműen az jött le, hogy nem a legalkalmasabb stábot hozták össze az adaptáció felügyeletére, ugyanis az ő háttérbe húzódásuk után kezd el kibontakozni a Fallout atmoszféra és képes az emberben olyan hatást ébreszteni, hogy nem csupán egy világában, jelmezeiben, kellékeiben és karaktereiben kölcsönzött művet szemlél, hanem remek beágyazással a cselekményében és történetében is apránként kibontakoznak a már érdekfeszítőbb, helyenként meglepő és szerteágazó szálak, hogy ügyes rendezéssel karöltve legyen képes megidézni azt a hangulatot, amit az ember elvárna. Furcsa mód, a korábbikban erőltetett poénokat is képesek visszább venni, és ha merészkednek is a humor vizeire evezni, már egészen más stílusban teszik azt, hogy a játékok morbid tréfái köszönjenek vissza és őszinte mosolyt csaljanak a néző arcára. Ebből leszűrhető, hogy egy kis türelemmel lenni kell, mire a sorozat igazán beindul és feltárja a valamivel mélyebb valóját, ami végre valahára köszönő viszonyt is képes ápolni a forrásanyaggal, de a játék epizódokat alaposabban ismerők számára mindig ott lesz az a keser szájíz, hogy ezt lehetett volna másképp és jobban is csinálni, minthogy egy olcsó bazári majom színvonalán produkálja magát, ahogy (Popper Péter szavaival élve) cuclit dob a közönségnek.

Egészen más a helyzet abban az esetben, ha az embernek nem sok fogalma volt a Fallout játékokról, vagy éppen csak felszínesen ismeri azokat, mert ez a színes szagos, de főképp sajátos és egyedi univerzum, garantáltan be fogja szippantani az első percétől fogva és esélyesen egy lebilincselő hatás alatt fog tátott szájjal megismerkedni vele, és maga a cselekmény, valamint történet is egy sokkalta intenzívebb formát fog ölteni, még ha időnként meg is törik a varázs annak felismerésekor, hogy javarészt közhelyes panelekből rakosgatták össze. Viszont mindkét közönség esetében állja magát, hogy egy nagy volumenű és színvonalas formát öltött a mozgóképes változat, csak éppen ennek minőségét szemlélve válik még inkább fájóvá, hogy a kidolgozottabb történet, karakterek és cselekmény mellett, pergősebb akció jeleneteket is érdemelt volna, valamint a műfajból adódóan gyakorta jelenlevő CGI-re is lett volna mit bőségesen gyúrni, mert elég gyengélkedősre sikeredett. Remélhetőleg, a már tesztvetítések sikere láttán berendelt második évad alá több anyagi forrást fognak pakolni... és tulajdonképpen itt lehet rámutatni a másik komoly hibájára: ha egyszer csinál valamit az ember, akkor azt igyekezzen jól csinálni és beleadni mindent. Ha lúd, akkor már legyen kövér alapon, a bukás is, akkor igazi bukás, ha látványosat sikerül perecelni, márpedig itt súlyos biztonsági játék zajlott és senki sem mert a zöld nullára pakolni. Ezért is fog könnyűszerrel a feledés homályába merülni. 

Látom a törekvést, látom az igyekezetet, látom a színvonalat, de nagyon sok minden hiányzik belőle, hogy ne merüljön már másnapra feledésbe. Elsősorban azoknak tudom ajánlani, akik nem ismerik a Fallout játékokat, viszont kedvelik a posztapokaliptikus témát és a retró sci-fit, mert őket garantáltan be fogja szipkázni, már önmagában a részletes és ötletes kidolgozottságával (ami a játék érdeme). Másodsorban azoknak, akiktől nem áll távol a műfaj és egyben kedvelik az akció-vígjátékokat, de úgyszintén a kísérletezőknek, mert érdemes egy próbát tenni vele, esélyesen be fog találni ez a színvonalas adaptáció. Szintén ajánlott azoknak, akik a játékszéria egy-egy epizódjába belekóstoltak, ellentétben a hozzám hasonlatos veteránokkal, mert nekik csak annyit tudok mondani, hogy érdemes megnézni, de nem szabad tőle sokat várni, nagyon felemásra sikeredett és szoros párhuzamba állítható a Halo sorozattal.

Műfaj: posztapokaliptikus akció-vígjáték sci-fi

Műsoridő: 8 x 45-74 perc

Debütálás: 2024.

Rendező: Jonathan Nolan, Clare Kilner, Frederick E. O. Toye, Daniel Gray Longino, Wayne Yip

Forgatókönyv: Jonathan Nolan, Chaz Hawkins, Geneva Robertson-Dworet, Graham Wagner, Karey Dornetto, Carson Mell, Kieran Fritzgerald

Főszereplők: Ella Purnell, Aaron Moten, Walton Goggins, Kyle MacLachlan, Moises Arias, Leslie Uggams, Zach Cherry, Dave Register, Frances Turner, Matt Berry, Sarita Choudhury

Zerko