Könyvmoly - Stephen King: Rémálmok bazára kritika

Stephen King kapcsán már tettem említést, hogy szerintem a novella és a kisregény műnemek állnak a legjobban számára, amikor a szűkösebb keretek nem engednek teret neki, hogy felesleges szócséplésekbe bocsátkozva untassa olvasóját tucatnyi oldalakon keresztül - megszegve ezzel a maga által lefektetett aranyszabályt -, mégis ugyanazon karakter rajzokat, hajmeresztő történeteket és feszültségben gazdag cselekményt képes prezentálni egy koncentráltabb formában, éppen ezért a remek regényei ellenére is inkább preferálom a rövidebb történeteinek gyűjteményeit, így nem is volt kérdéses a Rémálmok bazárának beszerzése.

De volt ez valamikor három évvel ezelőtt, és amint a polcot fürkésztem, hogy időszerű lenne a rovatok között a kevesebb népszerűségnek örvendő, ám az érdeklődőket kielégítő anyag után nézni, megakadt a tekintetem a köteten, amiről még nem esett egyetlen árva szó sem az ajánlások között. Furcsán, kissé idegenül szemléltem a borítót, majd kézbe véve felpörgettem a tartalomjegyzékig, ami szerint a kifejezetten vaskos kötet 20 novellát tartalmaz, megtoldva Stephen King egy-egy oldalas előszavával a mű keletkezési körülményeit taglalva. Számomra a hangsúly a tartalomjegyzéken volt, amit átfutva olyan kifejezések ötlöttek fel bennem, hogy „ez, miez”, majd némi vulgaritással megcifrázott változatai, amint haladtam egyre lejjebb a listában, mert tetszik tudni, számomra ebből a 20 novellából négy maradt meg, a többire pedig teljes idegenséggel tekintettem, hogy mi a fészkes fenéről szólhatott egyáltalán. Ennek márpedig súlyos oka van az esetemben, mert a több száz kötet forgatását követően, első ízben tapasztaltam hasonlót, hogy még a fotografikus memóriám is cserbenhagyott a sorok bújása közben.

Szerintem ez önmagában beszédes egy kötet ismertetőhöz, de azért nem álltam meg ennyiben és elkezdtem felpörgetni az oldalakat, hogy kukkantsunk csak bele egy-egy sorba, és ennek hatására jött is a megvilágosodás, hogy "ja, ez az a blődség volt"… nosza neki a másik... "ja, hogy az az unalmas és semmitmondó"... na, jól van, két sor után már megvolt, hogy Stephen King miről is (a nagy semmiről) szaporította a szót, ezzel okozva csalódást, hogy már a novellák kapcsán is a nem beszámítható szerzők kategóriájába kellet átsorolnom. Ennyivel még mindig nem elégedtem meg, hogy esetleg a személyes ízlésemnek nem feleltek volna meg a nagy „horror király” cseppet sem rémséges történetei, úgyhogy kicsit utána olvasgattam a véleményeknek, hogy az egyébként az író kezei közül ritkán kikerülő műnemhez tartozó gyűjteményről kinek-mi a véleménye, de még a rajongók számára is határozottan csalódást keltő és felejtős kategória számba ment. Márpedig van itt 20 darab terjedelmesebb novella a 700+ oldalon, ezzel tulajdonképpen King önmaga által igazolva az általam már korábban megfogalmazott kritikákat, hogy miért is érdemes fenntartásokkal kezelni az alkotásait.

Térjünk is át inkább a kötet érdemibb oldalára: számomra két történet maradt meg határozottan kellemes olvasmányként, az egyik A kis görény, ami a Kingre jellemző szürreális misztikummal kevert rémtörténetet tartogat, minden sorával feszült és lebilincselő hatást gyakorolva olvasójára, hogy cselekménye a mai napig itt pereg a tekintetem előtt, ha vissza elmélkedek az irányába. Ehhez hasonlatos az Ur című elbeszélése, de már a sci-fi műfaján belül foglalva helyet, történetében egy tévesen kipostázott e-book olvasót helyezve a cselekmény középpontjába, amit főhősünk felütve a jövő híreivel szembesül és szerez ezáltal befolyást felette. A harmadik emlékezetes novella - ezzel átevezve a kevésbé érdekfeszítő, de mindenképp jó művekre, melyek helyt kaptak a kötetben -, az a Kingtől távolabb eső, de mégis a tollát számos alkalommal benne megmerítő dráma műfaját gyarapító Részeg tűzijáték, maradandó mivoltát a remekül megkomponált formája adja, ahogy ezt a tartalmában hétköznapinak is nevezhető történetet a papírra vetette, ezzel a szerző prezentálva, hogy egy ilyen kis semmitmondó sztorit is képes ilyen remekül megírni, amivel odaszegezi olvasóját a betű sorokhoz, csak-csak... remek tükörmintaként szolgálva arra is, hogy bezony, egy-néhány művét alaposan összecsapta. A negyedik elbeszélés (Gyengélkedik) pedig csupán azért maradt emlékezetes, mert olyan szinten fejbe csapott a déjá vu érzet az olvasata közben, hogy egy pillanatra azt hittem stroke-ot kaptam, mivel az első oldalon kitaláltam mindent, gyakorlatilag szóról-szóra, mintha olvastam volna már valahol a novellát, pedig ez teljességgel kizárt. Egyébként kifejezetten érdekes történet, amire érdemes lett volna egy pszichológiai dráma regényt felépíteni, ami King stílusában elég ütősre is kerekedhetett volna. De itt jön a lényeg!

A többi szerzemény kapcsán nettó idő és szófecsérlés lenne bármit is firtatni az érdektelen, vagy kifejezetten unalmas mivoltuk végett, számomra mindkettő, a kedves olvasónak pedig az ideje lenne rabolva azzal, ha még mélyebben belemerülnék a részletezésbe, mert zömében olyan ötletekre építkeznek, melyek egy-egy regénynek a jeleneteinél bukkanhatnának fel csupán, és zömében egy novella terjedelmet sem érdemelnének. Olyan ötletek ezek, amiket King nem tudott felhasználni terjedelmesebb műveibe plántálva, ezért rövidebb, de semmitmondó röpke történeteket kerekített köréjük, amik önmagukban nem állják meg a helyüket, így ezt a kötetet kizárólag azoknak tudom ajánlani, akik a polcon gyűjtik Stephen King könyveit. Az elolvasása már számukra sem fog élvezetéssé válni, tartalma pedig még kevésbé emlékezetessé. Viszont van egy olyan erőssége a könyvnek, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, hogy amíg az ember a kezében tartja, addig képes egy kellemes kikapcsolódást nyújtani, csak hát, messze nem azon a színvonalon, mint amire az olvasó számítana és egyébként elvárható is lenne, mert értettem ezt úgy - ami határozottan megmaradt a kötet kapcsán -, hogy nagyon jókat lehet aludni felette. A Rémálmok bazára inkább tűnik valami megfáradt és fantáziátlanná vált író alkotásának, akinek a szemei előtt már csak a dollár kötegek lebegnek, mert a nevével hosszú ideje bármit el lehet adni. A feltétlenül King rövid történetei után kutakodók számára, inkább ajánlom a Napnyugta után című kötetet, ami egy kiegyensúlyozott színvonalon foglal magába sokkalta több feszült, érdekes és emlékezetes alkotást, illetve volt régiben egy A könyvtári nyomozó és A Napkutya című két kisregényét magába foglaló kiadás (3 és 4 perccel éjfél után), ami viszont nagyon erősen ajánlott a hátborzongató és feszültséggel teli tartalmukkal. Apropó, a fiával közösen írt, A magas fűben című kiváló misztikus horror kisregényt sem hagyhatom le az ajánlások közül, King kései munkái közül az egyik legkiválóbb. Mert az író tehetsége nem képezheti vita tárgyát. Tud, ha nem éppen futószalagon okádja, ami éppen eszébe jut, amiről nekem meg a nagyon találó Family Guy paródia ugrik be minduntalan, amikor ilyen művét forgatom a kezemben.

Zerko