Mozgókép - A Bly-udvarház szelleme kritika

A Hill-ház szellemére húzva még egy lapot.

Mike Flanagan több filmje is kivesézésre került az idő folyamán, nem egy alkalommal jegyezve meg, hogy az alkotó képtelen sorozat formátumban gondolkodni és annak megfelelően alkotni, mert a számos esetben forrásanyagokból írt forgatókönyveit erősen felhígítja a masszív üresjáratokkal és elcsépelt szófecsérlésekkel, pedig igen komoly tehetséggel rendelkezik, ahogy képes egy-egy művet megragadva, azt a sajátos, sötét, komor és nyomasztó, mondhatni különleges atmoszférájába átdolgozni, nem egyszer bizonyítván, hogy személyében inkább a rendezés terén van a fő potenciál. Ezúttal sincs ez másképp, Henry James 1898-ban megjelent A csavar fordul egyet novelláját vette alapul, majd azt kiterebélyesítve dolgozta bele a történetbe az író egyéb műveit is a műsoridő kitöltésére - további alkotó társaival közösen, mert ezúttal még a rendezést sem egyedül vitte -, és az sincs másképp, hogy hozza a tőle várható különleges atmoszférát, meg persze sikerült az egészet az unalomig csépelni. 

A Bly-udvarház szelleme a kísértet antológiájának egy újabb felvonásaként született még négy évvel ezelőtt, de mivel nem sok méltatást hallottam felőle, ezért örökös halogatásra került a megtekintése, főleg, hogy a streaming szolgáltatóknak köszönhetően minőségi széria dömpingben lehet fürdeni, hogy az ember a figyelmét örökösen valami másnak szentelje, viszont ebben az áradatban időközönként beállnak pangó időszakok, amikor időt lehet szentelni a már kipécézett alkotások számára, ez pedig fokozottan áll fenn egy Flanagan sorozat esetében, akinek műveit nem egyszer állítottam pellengérre, mégis mindegyik rendelkezett valami megkapó vonással, de főképp egy leuraló hangulattal, ami végett érdemes volt a kíváncsiságot fenntartani az újabb filmjei irányába, és vált ez gyümölcsözővé számomra Az Usher-ház bukásával.

Dani Clayton súlyos tragédiát hordoz a múltjában, ami elől Bly Manorba menekül, igyekezvén mindenáron megszerezni a meghirdetett tanítói állást, amiről hamarjában kiderül, hogy jóval többről szól, mert egyben felügyelnie is kell a gyakorta furcsán viselkedő árván maradt testvérpárt. Elegendő órákat töltenie a kúrián, hogy az azt körbelengő furcsaságoknak szemtanúja legyen, de az őt kísértő múlt ellenére sem eszmél az egyre hátborzongatóbb méreteket öltő eseményekre, ami részben magyarázatul szolgál arra, hogy a gyerekek nagybátyja miért tartja távol magát a Bly-udvarháztól. És többet nem is mesélhetek, mert még azt a cseppnyi titokzatosságot is elspoilerezném, hogy végképp ne legyen értelme megtekinteni.

Nem igazán van mit kertelni, Flanagan A Bly-udvarház szellemével pályája csúcsát érte el, sajnálatos, hogy nem a tehetségének kibontakoztatása szempontjából, hanem műveinek negatív vonásainak felfokozásával hozva össze egy roppant vontatott, és éppen ezért egy idő után érdektelenné váló kísértet sztorit. A széria első két epizódja a tőle várható érdekes és atmoszférikus módon indítva szipkázza be a nézőt, annak a hiú reménynek engedve teret, hogy ez bizony jobb lesz, mint a Hill-házat kísértő gonosz históriája volt, viszont nem kell messzire menni az epizódlistában, hogy a folytatólagosan elkövetett idegborzolás és apró beköszönő, a történetet látszólagosan komplikáló, valamint a kezdetekben érdekesnek tűnő szálak után, beüssön a Flanagan kóma.

Ezt márpedig így neveztem el, mert konkréten a hetedik epizódot, nem kevesebb mint hét napon át néztem emelt hangerőn, mivel annak érdektelen elcsépeltségéből eredően, pillanatok alatt beütött a Flanagan kóma minden alkalommal. Itt volt az, amikor elfáradtam a nagy semmiben. Márpedig ez jelentősen túlsúlyban van a széria folyamán, főleg, amikor a sebesen kibontakozó bonyodalmat követően kívánkozott volna megismertetni a nézővel karaktereit, ami nettó időhúzásba és temérdek elpocsékolt percbe torkollik a papírmasé figuráival, akikből - mint kiderül - nem is volt mit feltárni, ezt megspékelve egy vontatott előadásmóddal. Természetesen az író igyekezett kisebb csavarokat helyezni a sztoriba - legalábbis annak szánta -, de ezek mindegyike jó előre leleplezhető a maguk egyszerű mivoltuk végett.

Pedig ez lehetett volna egy nagyon jó feldolgozás is, ha kellő érzékkel nyúlnak hozzá, mert még a maga kissé egyszerű központi magva ellenére is sok potenciál rejlett benne, amit csak részben sikerült kiaknázni az itt-ott elejtett csavarosabbnak szánt, de valójában kiszámítható momentumokkal és komplikációkkal, amit kizárólag a több idősíkon mesélés bolygat meg némileg. Azért is említettem több idősíkot, mert a múltbeli kikacsintások mellett, érthetetlen módon egy egész epizódot szentelt annak, hogy mi fán terem a kísértet, ahelyett, hogy a főszereplő Dani - nem, ő véletlenül sem Dániel és még csak nem is férfi - kezébe adta volna ennek kiderítését és magának az átoknak a felderítését, ami egy megfelelő tálalás kíséretében képes lehetett volna drámai hatást is elérni a szájbarágósság helyett, magyarán eleve a perspektíva hibádzik és inkább kerekedett egyfajta "művészfilm" az egyébként remek forrásanyag feldolgozásával.

Kifejezetten erős lenne a lefektetett felütés és az érdekesnek tetsző szellemdimenzió, csak sajnálatos módon nagyon gyengélkedik az előadásmód ezzel a tartalmatlan vontatottsággal, pedig a történet végére már kizárólag előbbiek fogják a nézőt a képernyő előtt tartani, hogy felfejtse ennek az érdekes világnak a szálait, bár szerintem ehhez keveseknek lesz kitartásuk, mert hatalmas mulasztása, hogy a történet központi karakterei, a régi tanárnő és a komornyik között kibontakozó románc inkább sikeredett melodramatikusra, amíg a karakterek jellegtelenül unszimpatikusra, csupán sejtve a szemlélő, hogy Flanagan ezzel a központi cselekménnyel mit is szeretett volna képernyőre vinni ebben a suta formában, de sajnos ugyanez áll a többi szereplőre is, akik csak beszélnek, beszélnek, nagyon sokat beszélnek magukról, még sincs mögöttük személy, csupán a szájukba adott filozófiák és olyan ködösek maradnak, mint az udvarház éjszakai látképe.

A Bly-udvarház szelleme semmi esetre sem nevezhető rossznak, jelen van a Flanagantől elvárható töményen sötét és nyomasztó atmoszféra, viszont a széria nyitányában mutatkozó érdekfeszítő és lebilincselő hatást két epizód után elengedi és meredeken zuhan lefelé a színvonal, fokozott unalomba fulladva a maga elcsépelt mivoltával. Horror kedvelőknek nem tudom ajánlani, mert nincsen benne semmi horror, éppen ellenkezőleg, a főcsapást a melodramatikus romantikus szál diktálja. A kísértet filmek kedvelőinek egyedül a különleges atmoszférája és elgondolásai végett lehetne ajánlani, de hamarjában érdektelenné válhat számukra is, és sokan el sem fognak jutni addig a pontig, mire egyáltalán szóba kerülne ennek taglalása. A romantikus filmek kedvelőinek pedig nem lesz kapaszkodó pont, azaz karakter szimpátia, amin keresztül ebben a béndzsó formában előadott történet, bárminemű figyelmet fel tudna kelteni. Úgy általánosságban pedig végképp nem tudom ajánlani, de ez gondolom már nem meglepő. Azoknak lehet érdekes, akik kevés hasonló témájú filmet láttak, viszont beneveznének egy kifejezetten hangulatos darabra. Ezekre szoktam volt és mindig is mondogatni, hogy gyerekfilm, mert újszülöttnek minden vicc új.

Műfaj: horror dráma

Műsoridő: 9 x 46-66 perc

Debütálás: 2020.

Rendező: Mike Flanagan, Ciarán Foy, Liam Gavin, Yolanda Ramke, Axelle Carolyn, E.L. Katz

Forgatókönyv: Mike Flanagan, Jamie Flanagan, Diane Ademu-John, Michael Patrick Clarkson, Julia Bicknell, Leah Fong, Rebecca Klingel

Főszereplők: Victoria Pedretti, Oliver Jackson-Cohen, Amelia Eve, T'Nia Miller, Rahul Kohli, Tahirah Sharif, Amelie Bea Smith, Henry Thomas, Miles Wingrave, Carla Gugino

Zerko