Mike Flanagan valami elképesztő módon ért hozzá, hogy hangulatot, főképp nyomasztó és hátborzongató atmoszférát tudjon teremteni a mozgóképen, a néző idegeivel precízen, kimért tempóban, a kellő pillanatig játszadozó félelmetes jeleneteket alkotva meg, és mint rendező egészen kivételes munkát végez, bizonyította ezt már jó néhány alkotásával, de írni nem szabadna hagyni.
Semmi esetre sem, mert ahogy az többnyire lenni szokott filmjei kapcsán, nem saját kútfőből merítette az alapötletet, hanem Shirley Jackson 1959-es Hill ház szelleme című regényét dolgozta fel és készített belőle forgatókönyvet, és bármennyire is egy klasszikus kísértetházas sztorit kapunk, ami a közismert klisékből építkezik fel - a szokásos módon a família beköltözik a kísértet járta házba, de ezt már inkább csak visszaemlékezésekből ismerjük meg, mert jelentősebb mértékben az életükre gyakorolt hatást boncolgatja -, az idővonal megbolygatásával és a kidolgozott karakterekkel egy egészen érdekes, egyben drámai sztori kerekedik, ugyanakkor vissza is üt az alaphelyzetben kettő, néha három vagy akár négy idővonalon mozgó történet szétdaraboltsága, főleg, amikor a leginkább érdekfeszítő múltnak a szálain történne végre valami esemény és hirtelenjében elvágják, a narratívában olyan hibát vétve, hogy nem engedve a csattanót kibontakozni, hirtelen váltásokkal szakítva meg a jeleneteket.
De nem is ez a legnagyobb hibája - az egyébként érdekes befejezés csattanójában még értelmet is nyer az idővonallal történő játszadozás -, hanem, mint a Mise éjfélkor - saját költeménye - esetében, valami hihetetlenül elcsépelt módon adja elő a történéseket, megint kizárólag az időhúzásra játszó, sehova nem vezető, felszínes és értelmetlenül üres párbeszédekkel - de még azokat is valami hihetetlen vontatott módon - töltve ki a műsoridő jelentős részét, ami alaposan szétzilálja azt a különleges atmoszférát, amit egyébként kiválóan épített fel, nem mellesleg olyan szinten válik rém unalmassá - minden remekül megkoreografált, különlegesen hátborzongató jelenete ellenére is -, hogy a néző egyszerűen bealszik.
Nem tudom, hogy ennek mi lehet a konkrét oka, nyilván a háttérben epizód szám alapú megrendelések is állnak - klasszikus példa az eredetileg 3 évadra tervezett Lost, amiből az első évad sikere után 10-et rendeltek be, majd nagy nehezen kiegyeztek 6-ban -, de Flanagannek a stílusa is egészen biztosan ilyen, ami több művén is tetten érhető, és márpedig ha a kettő konstellációja is áll fenn, egy legfeljebb hat órás, azaz hat epizódra szabható cselekményből, nem lehet tíz részes, oda-vissza kompenzációkkal epizódonként egy órás műsoridővel történetet írni, mert ez lesz a vége, és szóról szóra ugyanezt a hibát róttam fel a Mise éjfélkor esetében is, ami tönkre vágta az egyébként remek horror sztorit, csak jelen esetben - a felszínes teológiai eszmefuttatásokat és ellentmondásokat nélkülözve - még tartalmatlanabbá válik az egész.
A Hill-ház szelleme egészen furcsa sorozat lett, mert mint horror egy klasszikus történettel operál, amit a narratívának a szétdaraboltsága bolondít meg, hátborzongató és egészen kivételesen feszült jelenetei pedig Flanagan rendezői zsenijének kézjegyeit hordozza magán, de sajnálatos módon a forgatókönyv meg az ügyetlenségét, és az üres, tartalmatlan módon elcsépelt epizódok nem tudják fenntartani a néző érdeklődését, főleg, amikor végre beindul a cselekmény, az epizód egy kivételesen feszült helyzettel végződik, éppen ezért az ember fejest ugrik a folytatásba, ami 59 perc dögunalommal szolgál, majd az utolsó percre bedobják ismételten a mézesmadzagot, egyfajta olcsó bazári húzásként, á la Mise éjfélkor.
Ennyire szélsőségesen csapongó filmmel, sorozattal még nem találkoztam, tehát Flanagan valami páratlant tudott alkotni, csak sajnálatos módon nem a jó értelemben, én ezt a szériát félve merem csak ajánlani az elcsépeltsége és kivételes vontatottsága végett, pedig a klasszikus kísértetházas sztori alaposan meg van kutyulva a narratívával és mélységekkel rendelkező karakterek személyes drámájával, egészen különleges hangulatot teremtve, ami végiguralja a film minden percét, majd a horror elemekkel játszadozva egészen csúcsra járatja azt és időnként nem csak feszült, nem csak félelmetes, de még ijesztő is tud lenni, pedig több száz műfajbeli társa után már nehéz az idegrendszeremre hatást gyakorolni. A leírtak fényében, saját felelősségre ajánlható csak, talán az alkalmi horror nézőknek, akik kedvelik a kísértetes sztorikat, azoknak a tetszését még el is nyerheti.
Műfaj: horror dráma
Műsoridő: 43-71 perc
Epizódok száma: 10
Debütálás: 2018.
Rendező: Mike Flanagan
Forgatókönyv: Shirley Jackson regénye alapján - Mike Flanagan, Meredith Averill, Jeff Howard
Főszereplők: Michiel Huisman, Carla Gugino, Henry Thomas, Elizabeth Reaser, Oliver Jackson-Cohen, Kate Siegel, Victoria Pedretti
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése