2020. május 24., vasárnap

2020/21. heti hírösszefoglaló


Ingyenes Civilization VI a stratégák számára, közzétették a limitált Last of Us festésű PS4 kiegészítőket az új játékmenet videóval karöltve, érkezik a Goat Simulator alkotóinak új játéka, és ingyenes szerepjátékos karakterlap készítő, az egyéb érdekességek mellett.

Ha már érkezik az első két rész felújított változata, akkor természetesen a Mafia III-nak is el kellett nyernie egy Definitive Editiont, remélhetőleg a hibák javítására ráhasalnak a fejlesztők, elvégre ezeknek köszönhetően bukott el a játék kritikailag, de a kasszáknál sem tudta hozni a kiadói elvárásokat, mindenesetre a DLC-k jelentik az egyedüli vonzerejét azok számára, akik kihagyták volna. Mindeközben a már szintén megjelent Mafia II remaster konzolos verziói körül robbant ki botrány, mert rendkívül bugos állapotban láttak napvilágot, így sok jóra nem kell számítani a harmadik rész esetében sem.





Ahogy az lenni szokott a nagyobb volumenű exkluzívoknál, június 19-én a játékkal karöltve érkezik a limitált The Last of Us Part II festésű PlayStation 4 Pro. A visszafogott dizájnnal ellátott konzol mellett, külső merevlemez és fejhallgató is kapható lesz, de még a kontroller is külön beszerezhetővé válik, 90, 100 és 65 dolláros árakon, amíg a konzol a szokásos 400 dollárra lesz belőve.

A Goat Simulator fejlesztői leleplezték legújabb elborult alkotásukat, a beszédes című Just Die Already-ben a kecskék szerepét nyugdíjasok veszik át, de a játékmenet velejét továbbra is a randalírozás adja. Szavakkal leírhatatlan, a videó mindent összefoglal a nyáron PC-re érkező játékról.

A The Last of Us Part II legújabb videója a játékmenetet helyezi fókuszba, a fejlesztők június 3-ig jelentkeznek anyagokkal, 19-től pedig, most már minden bizonnyal elérhető lesz PS4-en a játék.


Heti apró hírek közé több minden is érkezett: A PCGamesN nekilátott összeszámolni, hogy az Epic Games Store által heti rendszerességgel osztogatott ingyenes játékok letöltésével mennyi pénzt takaríthattak meg a játékosok, a végeredmény a 108 ingyen játékkal 700.000 forintra rúg. A digitális üzlet egy új pénz visszatérítési programot is bevezetett, ha pár nappal a leárazás előtt vásárolnátok meg egy játékot, akkor a különbözetet visszatérítik.

- Augusztus 27-én fog elrajtolni a stream formájában megrendezésre kerülő GamesCom 2020, és egészen 30-ig tartani fognak a közvetítések.

- Az elmúlt két évben temérdek stúdiót vásárolt fel a THQ Nordic, a napokban közzétettek egy impozáns számot, miszerint jelenleg 118 játékfejlesztésük fut, melyek közül 69-et még be sem jelentettek.

- Tovább emelkedett a PlayStation Plus előfizetők száma a Sony közleménye szerint, jelenleg 41,5 millió felhasználóval rendelkezik a hálózat.

- Bizonyára senkit sem került el a G2A botrány híre, a Factorio menedzsment játék fejlesztői vádolták be a kulcsokkal kereskedő oldalt, hogy több száz lopott kód került forgalomba az oldalon, a G2A belső nyomozást indított az ügy kapcsán, ami a napokban lezárult, fényt derítve rá, hogy valóban 198 illegális kulcs fordult meg az oldalon, ezért 10x-es áron kárpótolják a fejlesztőket, ami kivételes alkalom, mert a későbbiekben a bebizonyosodott lopott kulcs forgalom után, a normál vétel árral fogja kárpótolni a fejlesztőket az oldal, mivel rájuk is rossz fényt vetnek az ügyletek.

- Az EA bejelentette, hogy a Command and Conquer és a Red Alert remaster megjelenését követően, a vásárlók számára hozzáférést biztosítanak a forráskódhoz, hogy egyedi tartalmakat gyárthassanak

Augusztusban visszatér Serious Sam a negyedik felvonással, de csak PC platformon, a Google által támogatott fejlesztés végett a konzolos megjelenés 2021-ig ki van zárva.

Előzetest kapott a belső nézetes, looter shooter The Invitation MMO. A sci-fi környezetbe ültetett játék sztorija szerint a metropoliszokba tömörült emberiség egyik kívülállóját kell alakítani, aki a lepusztult környezeten átverekedve magát deríti fel a hátrahagyott holmikat. Az indie csapat nagy hangsúlyt fektet a játékosok közötti interakcióra, egyfajta PvX rendszert húznak fel, azaz a gépi ellenfelek és játékosok között egyszerre fog zajlani a küzdelem. A kiadott előzetes alapján ígéretesen fest az alkotás, de messze van még, hogy erről személyesen győződjünk meg, egyelőre még megjelenési évvel sem rendelkezik a játék.

Három és fél éve, hogy megjelent a Civilization VI, de továbbra is bővülni fog a tartalma - derült ki a Firaxis új Season Pass bejelentéséből, melynek első darabja a Maya and Gran Colombia Pack darabja már meg is jelent.

Szerepjátékos karakterlap szerkesztőt tett közzé a hazai Overhead Games, ami Steamen és Google Playen keresztül érhető el. Asztali szerepjátékosok mindenképp vessenek egy pillantást az ingyenes alkalmazásra.

Terjedelmes játékmenet felvétellel jelentkezett a Hellpoint, pontos megjelenési dátum továbbra sincs.

Befutott Christopher Nolan új filmjének, a Tenetnek az új előzetese, a rendező továbbra is ragaszkodik a július 16-i tengerentúli premierhez.

A DC univerzum kedvelőit alaposan megosztotta, de inkább sokak számára csalódást keltett Az Igazság Ligája mozifilm, és amióta Zack Snyder rendező előállt vele, hogy az ő verziója teljesen más lett volna, a közönség egy emberként üvöltött fel a rendezői verziót követelve. Az HBO Max bejelentette, hogy tető alá hozzák Snyder változatát, ami jövőre kerül vetítésre. Annyi bizonyos, hogy a mostanra nagyon magasra emelt elvárások végett a rendezőnek össze kell kapnia magát, már ha ez lehetséges, mert az ilyen magasra emelt lécnél borítékolható a bukás.


Erre a hétre már kissé elapadtak az ingyenesen osztogatott játékok, de azért itt van az Epic Games Store szokásos ajándéka, ismételten egy nagyágyút, a Civilization VI-ot tartogatva. PlayStation 4-re kínálja most ingyenesen a Square Enix a Final Fantasy XIV Online Starter Editiont, a bezsebelt MMORPG mellé 1 hónap ingyenes előfizetés is jár. A PC-seket ismételten a Star Citizen várja egy június 1-ig tartandó próbaidőszakkal, amilyen gyakorisággal rendezik ezeket az időszakokat, nincs is értelme beruházni rá. 

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése