456 olyan ember, akinek már nincs veszíteni valója az életben, elfogadja a meghívást egy különleges versenyre, nem sejtvén, hogy az utolsó dolgot teszik kockára, amivel még rendelkeznek: az életüket.
Ennek a kilencepizódos sorozatnak a megtekintését követően komoly kérdések merülnek fel az emberben, valójában nem is kérdések, hanem gondolatok, már pár rész megtekintése után véleményt tud formálni a néző, legfőképpen azt, hogy "pont ez kellett még a világnak, mint az éhező számára egy falat kenyér", azaz nem éppen könnyed gondolatokat szülnek a képsorok, mivel egyáltalán nem szórakoztató az öncélú erőszakot felvonultató Nyerd meg az életed. Megszokhattátok már, hogy nagy ritkán komolyabb, elgondolkodtató hangvitelt üt meg egy-egy vélemény cikkem, kritikám, ezúttal is úgy döntöttem, hogy ebbe az irányba megyek el, mert nem szoktam véka alá rejteni a véleményem, még ha az éppen szembe is megy a fősodorral, vagy olyan dolgokat tartalmaz, amin nagy általánosságban nem szoktak elgondolkodni az emberek, de a komolyabb mélységekbe mártózástól eltekintek, mert ahogy szintén ilyenkor szoktam mondani, akár egy több száz oldalas kötetet is meg lehetne tölteni a téma boncolgatásával.
Távolról indítok, ugyanis a Dél-Koreaiaknak sem kellett a szomszédba menni a hülyeségért, a szomszédból jöttek hozzájuk, amikor a XX. század elején három és fél évtizedre japán megszállás alá kerültek, az ilyen kulturális befolyások erejére pedig pont Japán az egyik legjobb példa, amikor a II. világháború után MacArthur tábornok kormányzata alá kerültek, drasztikusan átformálva ezzel a társadalmukat, jelentősen amerikanizálva. A japán kultúráról többnyire mindenkinek megvan a maga véleménye, vannak pozitív oldalai és nagyon tiszteletre méltó tulajdonságai a népnek, de egészen szélsőségesen negatív árnyalatai is, mint az a fajta erőszak kultúra, amit a különféle kiadványaikban élnek ki, és ennek forrása sajnálatos módon olyan történelmi eseményeken érhető tetten, mint, amikor 1931-ben megszállták Mandzsúriát, és amit ott műveltek a Japánok, az szavakkal leírhatatlan és a Magyarországon átmasírozó orosz katonák rémtettei eltörpülnek mellette, de akár azt is mondhatjuk, hogy a németek által levezényelt holokauszt, egészen humánus eljárás volt - bárkit is, bármennyire botránkoztat meg ez a kijelentés, tessék utána olvasni és objektívnek lenni -, így már mindenki képbe is kerülhet nagyjából, mert annak borzalmai végett nem részletezném ezt a rég elfelejtett momentumot, akit érdekel az nagyon nehezen felkutatható, fényképekkel ellátott forrásokban utána olvashat, de nem ajánlom, mert úgy általában egy nagyon kegyetlen népség az ázsiai, rasszizmus, billogozás és hátrányos megkülönböztetés ide meg oda, a tények magukért beszélnek, és aki ennek ellentmond az nettó sz#r kenegetést művel.
De pardon, hogyan és miképpen is jön ez ide? Hát pontosan ezt a történelmi korszakot idézte fel bennem a Squid Game a maga szélsőségesen öncélú erőszakosságával és aberrált tartalmával, annak ellenére engedve döbbenetet számomra a világon végigsöprő népszerűsége, hogy tisztában vagyok vele - finoman fogalmazva -, hogy egymillió légy nem téved. A történet annyiban ki is merül, amit egyetlen mondatban felvázoltam, a kilenc órás műsoridő ezen már csak nagyon ritkán lép túl, amikor minimális teret enged a szereplők és motivációik alaposabb megismerésére, többnyire sablonos keretek között, mert zömében a dél-koreai gyerekjátékok szadista változatai zajlanak, egy hierarchiába rendszereződő felügyelet alatt, aminek élén a játékmester áll, a tartalom pedig a szadizmuson és a premier plános halálokon, 90%-ban a kivégzéseken van, négyszázötvenegyére is végignézve egy közeli fejlövést, ahogy a tarkót átszakító lövedék mellett literszámra fröcsköl, spriccel kifelé a vér és terít be mindent és mindenkit, ahogy agyonlövik az életéért könyörgőt, mert aki nem teljesít és kiesik a játékból, azt azonnali kivégzéssel büntetik, az utolsó két játékra megérkező vagyonos VIP-k pedig, ezt rendkívül élvezik.
Nem mondom, az egész játékrendszernek, az őröknek, dolgozóknak és színtereknek van egy felépített struktúrája, látszik, hogy alaposan kidolgozták az egészet, de ezen a ponton meg is állt minden kreativitás, és persze a gyerekes környezet kidolgozásában, ami pont a már említett aberrált hatást kölcsönzi számára, hogy mint történetre, arra már nincs szükség a készítők szerint, éppen csak kapirgál valami másodperces eseményeket azzal, hogy egy rendőr is beszivárgott a lakatlan szigetre hurcolt játékosokat felügyelő őrök közé, hogy a végén megtudjuk, ennek a mellékszálnak sem volt sok értelme, a befejezés pedig valami ritka módon csapnivalóra sikeredett, itt érve tetten valójában két dolgot is, elsősorban, hogy tényleg nem tudták egy sztoriba foglalni a játékrendszer ötletét, másfelől pedig, hogy egy átlátszó Fűrész koppintás, ami már a korai epizódoknál is felsejlik, mert az egésznek a minősége a Saw széria legrosszabb epizódjait idézi, amikor már hihetetlen rossz, erőltet színészi előadással, kizárólag a szadizmuson és halálnemeken volt a hangsúly, á la VI. rész.
Az első epizód kifejezetten tetszett - éppen ezért sem gondoltam volna, hogy a folytatásban ennyire félresiklik minden, ami csak elromolhat -, ahogy a lecsúszott magánéletű, tartozásokat felhalmozó, munkanélküli szerencsejátékos, egyben a sorozat protagonistájának életét bemutatják, majd találkozik a játékosokat toborzó karakterrel, de a folytatás már éles fordulatot vesz és megismerkedhetünk azzal a brutalitással, ami a maradék nyolc órát végiguralja, mert ha lehámozzuk a közhelyes, alibi közjátékokat, akkor egyedül az üveggolyós epizód marad, ahol még ha nem is kellő mélységében, de egészen drámaian képes prezentálni súlyos dilemmákat, miközben végre valahára emberi motivációk kerülnek a felszínre. Mert, amit még egyedül ügyesen ábrázol, hogy a túlélés kihozza az állatot az emberből - bár véleményem szerint és a társadalmat szemlélve, ehhez nem kell ilyen szélsőséges helyzetekhez nyúlni, elég csak az utcákon körbe tekinteni egy kisebb városban, hogy szemrevételezzük az evolúciós szakadékokat -, egyetlen egy kivétellel, aki a demenciával küzdő, agydaganatos öregember, mert akiből alkalomadtán elő is bújik a humánum, az sem átalkodik másokat a halálba taszítani a saját túlélése érdekében, bár meg kell jegyezni, hogy erről szól a játék.
Töredékét írtam csak le annak a történetszegény, minden tekintetben felszínes kilenc órának, aminek központi magva a játékszabályokba és az élethalál küzdelembe szorított szereplők szenvedései jelentik, ezt is egyébként lehetett volna egy valóban feszült és drámai történetbe helyezni, kidolgozott karakterekkel és precízen kimért cselekménnyel, de nem ez volt a cél, hanem szemmel láthatóan az erőszak, vagy az emberek százainak lemészárlásánál, vagy amikor kevésbé tömegesen, inkább egyesével kell végignézni, ahogy a lövedék szétszaggatja az áldozat koponyáját és fröcsköl a vér minden irányba, ahogy a játékszabályok között bukdácsolnak, vagy a hálóhelyiségben történő egymásnak uszítás és öldöklés során… nincs mit alátámasztani, mert mindenki, akiben van egy cseppnyi jó érzés, az fanyalogni fog ettől a borzadálytól, ami kizárólag a kegyetlenkedésekről szól. De, hogy egyetlen pozitív dolgot említsek, a rendezés az parádés - ellentétben a tipikus ázsiai színészi túljátszásokkal -, és egyedül ennek köszönhető, hogy még a sablonos karakterekért is el kezd izgulni a néző, majd szintén a tálalás révén éri el, hogy a klisés fordulatok lassú kibontakozása is feszültséget generál, csakhogy - horror rajongóként mondva - közben az ember gyomra kifordul a már többször is említett, látványosan öncélú erőszaktól.
És hogy miért tör fel akaratlanul is az emberből a közhelyes „ez kellett még a világnak” című sóhaj? Mert meg kell nézni a film utóéletét. Hát ugye, aki hülye, az hülye, és többnyire menthetetlenek, mintha a szakadékba rohanásra lettek volna kódolva, de hogy rosszul kötöttek be valamit a koponyába, az bizonyos, tehát az olyan dolgok még mellékesek is - sőt még az élet humora is megcsillan bennük -, hogy a filmben szereplő telefonszámot random rakták össze az írók, mégis ráhibáztak és valaki naponta több ezer telefonhívást fogad, vagy legalábbis csörög a mobilja megállás nélkül a játékra jelentkezők hívásaitól. Jaj. Szintén mellékes, és inkább csak a népszerűség példázására említem meg, hogy még Észak-Koreába is becsempészték a filmet, persze diákok kezében landolva a film, és le is buktak, így a csempészt golyó általi halálra, a filmet megvásárló gyereket életfogytiglani kényszermunkára, diáktársait pedig, akik megnézték a filmet, több éves munkatáborra ítélték.
Mellékes - a többi nem említett marhasággal együtt - amellett, hogy a gyerekek elkezdték másolni a filmben szereplő játékokat és gyepálják egymást véresre világszerte és szenvednek maradandó sérüléseket is, ugye itt merül fel a kérdés és egyben példázza is kiválóan a helyzetet a szülői felelősségről, amit, mint kötelezettséget nem gyakorolnak, mert ugye hogy kerül ilyen tartalom a gyerekek elé? A gyereket, mint a környezeti behatások által mentálisan képlékeny és fejlődő személyt nem lehet lehülyézni, mert ebben a fejlődési folyamatban a külső hatások gyakorolnak jelentős szerepet, és őket csak sajnálni lehet, hogy senki sincs felelősséggel irántuk, de hát ebben az érzelmileg sekélyes világban, nincs is min csodálkozni, tehát borítékolható volt. Ehhez képest már szintén mellékes - és ezzel zárnám a gondolatot -, hogy már vetélkedőhöz vásárolják a jogokat, de már vannak amatőr kezdeményezések is, de hát hajrá, majd legfeljebb több Darwin díjat kell kiosztani a halálos kimenetelű balesetek végett, mert gondolom azért fejbe lőni csak nem akarják majd egymást, de úgy igazából nem is értem, mert Dunát lehet rekeszteni a különféle színvonalas, erőnléti és ügyességi vetélkedőkből… de hát ez a menő most, ugye.
Na, aki idáig eljutott, annak már halovány gyanúja lehet róla, hogy kinek ajánlom a sorozatot. Úgy bizony… senkinek. Inkább elrettentésként írtam csak róla, egyben alátámasztva a miérteket, mert lehetett volna ebből jó filmet is csinálni, de nem ezzel a megközelítéssel. De ha már ekkora nézettsége lett, akkor A nagy pénzrablásnak is megcsinálják a dél-koreai változatát, amellett, hogy egyéb színvonaltalan koreai sorozatokkal bővítik a Netflix kínálatát az okleveles kreatívok ötletei alapján.
Műfaj: thriller
Műsoridő: 33-63 perc
Megjelenés: 2021.
Rendező: Hwang Dong-hyuk
Forgatókönyv: Hwang Dong-hyuk
Főszereplők: Lee Jung-jae, Park Hae-soo, Wi Ha-Joon, Jung Hoyeon, Oh Yeong-su, Anupam Tripathi, Heo Sung-tae, Kim Joo-Ryung, Stephen Fu, Tom Choi
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése