Négy. Mert négyszer olyan rossz, mint az előző.
Jóval több filmet nézek meg, mint ami ismertetésre szokott kerülni, hasonszőrű címek pedig egyáltalán nem, egyfelől igyekszek érdemlegesebb, inkább megtekintést érdemlő alkotásokat bemutatni, másfelől a nagyobb címekről véleményt formálni - néha elvenni a kedvet, ha az rossz -, szökő évente teret engedve egy-egy érdekességnek titulálható kreálmánynak, vagy elrettenteni a közönséget egy borzadálytól, ennek oka pedig annyiban ki is merül, hogy az Aki bújt, aki nem 4-hez hasonló filmek vagy szót sem érdemelnek, főleg, hogy nem egy felemelő érzés a hibáik szemléletes jellemzése, és aki belefut abba a hibába, hogy megnézi, az meg is érdemli (mint én is), vagy temérdek középszerű alkotás van, amiről két mondatnál többnek a megejtése, már merő szócséplés, vagy csupán idő hiányában, egyszerűen nem kerül sor a bemutatásukra, ezúttal viszont kivételt teszek, hogy legyen egy ilyen is.
Milyen is? Annak idején (2001) az Aki bújt, aki nem (Jeepers Creepers) egy kiváló horror volt, némi újszerűséget is hozva az egyébként kihalt szörnyfilmek stílusába, ráadásul kifejezetten sajátos, hátborzongató és félelmetes hangulata volt a két fiatalt az országúton, egy rémautóval terrorizáló ismeretlennel, majd ahogy véletlenül belefutottak, ahogy az a hullákat tünteti el, mire persze az az épeszű reakció következett, hogy be kell járni a vermet, ami ezer halált rejtett magában. Ezért is volt sajnálatos, hogy az utolsó harmadára, érezhetően kisiklott a sztori és bénázásba ment át a cselekmény szövögetése, de kárpótlásul kapott a néző egy happy endet… a szörny szemszögéből. Szörnyfilm kedvelőknek erősen ajánlott, de ők esélyesen látták is.
Szóval megéltük, hogy mozikba került a negyedik epizód, Újjászületés alcímmel, hogy valami démoni félelmetes hatást keltsen, főleg hogy a műfaj kedvelőire az ilyesmi a legcsekélyebb hatást sem tudja gyakorolni és legfeljebb az átlag mozilátogató vél felfedezni benne valami csáberőt a borzongásra, de még ők is kínosan fogják érezni magukat, lehet még kínosabban, mert nincs tapasztalatuk a rossz horror filmek terén. A történetünk főhőse továbbra is a 23 évente felébredő rémség, aki 23 napon át vadássza és zabálja fel az emberek szerveit, hogy utána a cumit visszakapva csúf pofájába, békésen visszaszenderedjen évtizedekre, annyival megkutyulva, hogy már igazi legendává nőtte ki magát és kultistái is akadnak, akik szeretnek kedvében járni friss áldozatokkal, éppen ezért egy csoportot az elhagyatottnak hitt épületbe vezérelnek, hogy megtapasztalják, a szörny nem csak legenda, mert ismét felsírt álmából. Eddig még nem is hangzik rosszul.
Mostanra bántam meg a döntésem, mert tulajdonképpen nehéz szavakká formálni azt a kellemetlen, frusztráló érzést, ami a film megtekintését kísérte. Még a konkrét műsor kezdete előtt gyanút foghat a tapasztaltabb néző, hogy noname stúdiók bukkannak fel sorban a logóikkal, szinte végeérhetetlen áradatban villanva fel, egyre erősebben fogalmazódva meg a gyanú, hogy bizony ezt a filmet csak pénzmosásra forgatták le. A kellőképpen elszánt néző beljebb merészkedve pedig megtapasztalhatja, hogy maga a forgatókönyv az úgy csapni való az első szavától az utolsóig, ahogy van. Eleve a történet… mit történet, az alapfelállás hibádzik erősen és újra definiálja a B kategória fogalmát - így 20 évvel Uwe Boll után ezt nem várná az ember - később ezt csak tetézik a nagyon erőltetett, semmit mondó párbeszédek és a cselekmény egy helyben toporgása, mely utóbbi külön példát érdemel az abszurditás szintjének demonstrálására.
Mint amikor az épületbe kerülve bennragad a csoport, persze egyből mindenki hisztizik, mert akkor a néző is megijed, hogy valamitől félni kellene, ezért körbenéz a mozi teremben, mert a vásznon nem talál semmit. Az életszerűen drámai pillanatokat követően, miután mindenki kivergődte magát a padlón hempergős hisztériából, pánikolva próbálnának kijutni, tehetetlenül és persze sikertelenül - pedig itt vége is lehetne a filmnek -, amikor egyfelől szemmel látható, hogy egy papírvékony, ósdi ajtó lett elreteszelve, amit ha kicsit erősebben nyit meg az ember, leszakad zsanérostól. Apropó zsanér, az egyik szereplő pisztolyt ránt a többiekre - mert őrá nagyon hisztiznek -, ahelyett, hogy az ajtót fenyegetné vele és lőné ki a korhadt ajtófélfából a zsanérokat - bár, mint említettem, még ez sem kellene -, de az egészet az tetézi be, hogy egy órás bolyongás után kiderül, hogy az épület fele hiányzik és egyikük nemes egyszerűséggel kisétál, amikor a helyzet úgy kívánja. Nem hiszem, hogy a közönséget nézték volna ennyire hülyének, ez inkább az írót jellemzi, ahogy hasonló butaságoktól és nevetséges jelenetektől hemzseg a film - miközben azért próbálna kemény horror lenni -, a színészek pedig még alaposan rápakolnak a helyenkénti komédiára, de a kényszeredett mosoly hamar leolvad és inkább unalmas, vagy frusztráló a hatása a nyögvenyelős erőltetettsége végett.
Erre szokták mondani, hogy már fizikai fájdalmat képes okozni a film, és valóban. Egyetlen érdemleges dolgot véltem felfedezni, az pedig a színvonaltalanságból felszínre bukó rendezés, persze ez is csupán nyomokban tetten érhető, mégis a helyenkénti remek forgatási helyszínek megválasztásával, az egy-egy hangulatosan eltalált jelenettel, amihez ügyesen megválasztott kameraállást is sikerült találni, nagyon az világlik ki, hogy egyetlen ember volt, aki próbált a munkájának eleget tenni és valamit csiholni a produkcióból - persze a körülmények függvényében -, annak ellenére is, hogy a B kategóriás filmek direktora, biztos, hogy nem ebben a filmben látta meg a kitörésének az esélyét.
A legigénytelenebb vonása, hogy a film egyik fele tényleges szabadtérben játszódik, majd a másik felében stúdióban rögzített szabadtéri felvételek vannak zöld hátterek előtt, érthetetlen okokból az éjszakai temetőt, a környezetet és az égboltot, gyenge CG-vel jelenítve meg, hogy a záró képsoroknál - szintén stúdióban rögzítve - megérkező rendőrautóknál, egy komolyabb időutazást éljen meg a néző az ötvenes évek rémfilmjeinek színvonalára zuhanva, ahogy kirí a grafikázott háttér és az égbolt, ami úgy néz ki, mintha odapingálták volna. Az, hogy mi lehetett az a körülmény, ami ezt az elgondolást kiváltotta, csak találgatni lehet, de vagy a benzinpénz fogyott el, vagy a benzin a kútról, hogy az a pár fős stáb az erdő szélére vonuljon forgatni. Sok rossz filmet láttam már, de ez hamvában holt elgondolás és páratlanul negatív húzás.
Hm. Mondom könnyed horror, rossz nem lehet, mert egy egymást ide-oda kergető, néha egyet-egyet elkapó és kibelező filmnek van egy színvonala, ami alá nem lehet menni (persze, nagyon optimista gondolat, mert akadnak ellenpéldák bőségesen), bizonyos címeknél pedig ettől többet nem is vár az ember, ha az első részt ismétli, már rossz nem lehet. Bátran ajánlom azok számára, akik keresve kutatják az igazán rossz filmet, amin szenvedhetnek vagy éppen két ásítás között a lét értelmén kezdhetnek el töprengeni, és hogy hol ment félre az életük, hogy ezzel töltik az idejüket, mert másfél órányi távolba bámulás több haszonnal szolgál. A maga nemében páratlan alkotás.
Műfaj: horror
Műsoridő: 88 perc
Debütálás: 2022.
Rendező: Timo Vuorensola
Forgatókönyv: Jake Seal, Sean-Michael Argo
Főszereplők: Imran Adams, Sydney Craven, Timo Vuorensola, Jarreau Benjamin, Gabriel Freilich, Ocean Navarro, Peter Brooke
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése