Egy középszerű és unalmas sorozatot mivel lehet eladni? Természetesen Schwarzeneggerrel, aki a hátán viszi az egész évadot.
Arnold Schwarzenegger (aki kedvenc akciófilm színészem) nagy visszatérése a film világba, gyakorlatilag a Feláldozhatók egy-egy jelenet szerepében ki is merült - akkor, amikor még vissza sem akart térni -, mert a későbbi mozis főszerepei, amiket válogatóssága ellenére is elvállalt, még a nyolcvanas években is csak szódával mentek volna el, manapság pedig a középszerűséget sem érik el, pedig ő maga kifejezetten jó formában van még mindig és nyerhetne testhezállóbb szerepeket is. Persze ismét a fémváz mögé is bújhatott, de a Terminátor filmek már nagyon régen kisiklottak (a legutóbbi film két szemben álló főszereplője csap ismét össze a Fubarban), így a gyökereihez visszatérve sem sikerült már az ováció dobogójára állnia, ami után már annyira meg sem lepő, hogy egy Netflix sorozatban bukkan fel, ami valljuk be, annyiból jó választás volt, hogy pusztán a személye elviszi az évadot, hogy legalább végignézze az ember a Fubart.
Pfúúú. Még a premierkor, hónapokkal ezelőtt néztem meg a sorozatot, de semmi kedvem sem volt egy szót sem ejteni róla, mert egyfelől nincs mit (ennek ellenére hosszú cikk lett), másfelől pedig nem szeretek negatív hangvitelű kritikákat írni, bár ezt a hangnemet maguk a filmek váltják, érdemlik ki. Érdemes lenne ott felvenni a fonalat, hogy a szokásos történet ismertető nem véletlenül maradt el, mert nem van miről beszélni. Adott a CIA-nek dolgozó Schwarzenegger, aki a világ egyik legveszedelmesebb terroristájának nyomába eredve fut össze a lányával és csodálkoznak egymásra, hogy mindketten a hírszerzésnek dolgoznak, majd a rossz viszonyukra és családi konfliktusaikra van felhúzva a széria egyik fele, másik fele pedig a kooperációjukra, ahogy esetlenül próbálják a nukleáris fegyvereket előállító terror vezért fülön csípni, kifejezetten low budget kivitelezésben.
A rossz viszony és a családi magánélet, de még a bevetések is a komikus jelenetek melegágya lehetne, mivel kifejezetten egy akció-vígjátékról van szó, ami mégis inkább a vígjáték felé hajlik, mert az akció vérszegény, csakhogy másik felében is harmatgyenge, gyermeteg, erőltetett és kényszer szülte poénokat vonultat fel, aminek izzadság bűzét fokozzák a szintén túltolt, ripacskodó karakterek, melyek ilyen-olyan jellemzőikkel szerettek volna karakterek lenni, de valójában - ahogy a történet is - a forgatókönyvírók kézikönyvének oldalairól lettek kiollózva, copy/paste módszerrel zúdítva terrort a nézőre, mintha az óvodai katica csoport által írt és előadott matinét szemlélné meg. Bár, az kifejezetten aranyos lenne, tehát nem is ott, hanem a Fubar alkotóinál van a nagy kaliberű hiba.
Még a rendezésben is - hiába van jelen Stephen Surjik is, aki a Netflix legnagyobb szériáin dolgozott, mint a Vaják vagy az Esernyő akadémia, de akad a nevek között a Dexter széria pár epizódjának a dirigense is -, mert akadna egy-egy kifejezetten jó poén, mint amikor éppen akkor úsznak le a folyón az elrejtett holttestek a főszereplők háta mögött, amikor gyanúba keveredve mosakszanak a terror szervezet előtt, hogy el ne süljenek a rájuk szegezett fegyverek, de ez is csak az iskolapéldája annak, hogy a rendezőknek itt sem sikerült elkapni a pillanat poénját és azt megfelelő formában tálalni, hogy abból tényleg vicces helyzet kerekedjen. Ezek a nem kidolgozott jelenetek, nem megfelelő beállítások és vágások, a sekélyes karakter szövegek, mind megfojtják azt a kevéske humorát is, ami annak nevezhető lenne, mert inkább szeret közhelyekkel dobálózni, mint amikor egy begyógyszerezett személy kezébe RPG kerül, akkor kapásból tudva levő, hogy véletlenül elsütve, a saját kocsijukat fogja felrobbantani. Mit lehet erre mondani? Ha, ha... ha. Meg esetleg némi Stevie Wonder idézet: Én még ilyet nem láttam!
A hét és fél órás történetet egybesűríthetnénk egy másfél órás mozifilmbe, és még akkor is gyengélkedne, gyakorlatilag felér egy időutazással ez az egész erőltetett sablon kavalkád, mintha a nyolcvanas évek B kategóriás akció-vígjátékai között tallózva ráböktek volna valamire, hogy na, ebből sori lesz kisapám! Nem túlzás, hogy tényleg Schwarzi végett nézi végig az ember (hát, már aki kedveli annyira és van elég türelme), mert valóban ő kellett ehhez az egész produkcióhoz, hogy egyáltalán el lehessen adni, de nem pusztán személye végett, hanem tényleg ő az, aki egymagában hozza a formáját és némi életet lehel a filmbe.
Nem. Én senkit se gyötörnék meg ezzel a sorozattal, tehát nem tudom még az akció-vígjáték kedvelőknek sem ajánlani, mert még a középszerűséget sem éri el, alig-alig akad egy-egy jobb pillanata, amikor a dagonyájából a felszínre bukik és a néző tényleg azt érezheti, hogy itt egy szórakoztatásra szánt filmet tekint meg. Akik kedvelik a negyven éve pörgetett és már tízezerszer látott B kategóriás sablon történeteket, aminek teljes sztoriját az első öt percben ki lehet találni, az irritáló ripacskodással kitűnni kívánó karaktereket, a borzalmasabbnál borzalmasabb, erőltetett poénokat, a fordulatmentes, teljesen kiszámíthatóan unalmas filmeket, azok bátran veselkedjenek neki, de véleményem szerint még másfél órába sűrítve is kiadós lenne egy életre. Alaposabban eltöprengve, azért csak-csak beugrott, hogy ki lenne a célközönsége a Fubarnak, és ez a kifejezetten családbarát formáció is valójában a gyerekek felé tereli (szerintem nyolc éves kortól nyugodtan), nekik kifejezetten tetszeni fog, ugyanígy egy családi mozi délutánhoz is remek alanyul szolgál, legfeljebb a szülők nem szórakoznak olyan jól, mint amikor kényszerből beülnek a legújabb Gru filmre.
Műfaj: akció-vígjáték
Műsoridő: 8 x 55 perc
Debütálás: 2023.
Rendező: Phil Abraham, Steven A. Adelson, Holly Dale, Stephen Surjik
Forgatóköny: Cait Duffy, Michael J. Gutierezz, Nick Santora, Lillian L. Wang, Addam Higgs
Főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Monica Barbaro, Milan Carter, Gabriel Luna, Fortune Feimster, Travis Van Winkle, Barbara Eve Harris, Aparna Brielle, Fabiana Udenio, Scott Thompson
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése