Stephen King ősi gonosza Salem’s Lotba költözik.
Sok újdonságot nem fogok elárulni azzal, hogy a Borzalmak városa Stephen King egyik legjobb művének - a második könyvének - a feldolgozása, aminek hallatán erős szkepticizmussal voltam, mert ismerem jól ezt a még hetvenes években kiadott klasszikus vámpírtörténetét, és ezzel a jelzővel rögvest fel is tártam a szkepszis egyik okát, azaz hogy ez mennyire működhet a képernyőn az HBO Maxnak köszönhetően. A film témáját is csupán azért mertem felfedni, mert az adaptáció a regény hosszadalmas és hátborzongató sejtetésével szembe menve leplezi le az első percekben, hogy az igazi főszereplőnk az egy a messzi régmúltból érkezett szörnyeteg, ami nagyon ki van éhezve az emberi vérre, ebből meg oltári nagy balhé kerekedik Salem’s Lotban. A kétely másik erősen megalapozott forrása, hogy Stephen King művei nagyon nehezen adaptálhatóak filmre, ennek a történetnek az esetében pedig ez fokozottan igaz. Az okok abban keresendőek, amit már a korábbiakban is pedzegettem King művei kapcsán, hogy az író gyakorlatilag bármit papírra vet, ami éppen eszébe ötlik és különösebben nem latolgatja annak a történetet és cselekményt begyújtó ideának az életképességét, viszont van olyan tehetséges író, hogy mesélőkéjével képes eladni a legbárgyúbb sztorit is. És itt a mesélőkén van a hangsúly, mert a regény kiválóan működik a mai napig, ellentétben a filmadaptációval.
A Borzalmak városának egy kiváló sztorija és cselekménye van, de az King mesélőkéjével működik teljes egészében, hogy egy magával ragadó hitelességet legyen képes nyújtani, és az alkotók számára nem volt elegendő ennek hiánya, igyekeztek a terjedelmes kötetet egy két órás mozgóképre formálni, éppen ezért több fajsúlyos komponense is ollózásra került, mint a remek sejtelmes és félelemkeltő felvezető - mert jelen esetben inkább hirtelen beledurrantanak a lényegbe, egyben mellőzve a King által remekül a történetbe szövögetett vámpír legendák kellékeit is -, a karakter és jellemrajzok, vagy egyáltalán a szereplők bemutatása - vannak, akik helyet sem kaptak, vagy csak alig -, így nem csak noname figuráknak maradva meg főhőseink, akik felveszik a küzdelmet a Salem’s Lotban elburjánzó éjszakai ragadozókat szülő fertőzéssel szemben, hanem bizonyos helyzetek és jelenetek képtelenek átadni azt a drámai hatásukat a szemlélő számára a megágyazások hiányában, mint maga a regény, rosszabbik esetben képes komikumba is hajlani az alapozás hiányában, összességében pedig kifejezetten csapongóra és kapkodósra kerekedett ki a történet vezetés, hogy egy teljesen középszerű és darabos horror filmmé álljon össze a végső vágásra.
Ahhoz, hogy az ollózott elemek mellett ez az adaptáció valami komolyabb horror filmes élményt legyen képes nyújtani, a történet számos pontját ehhez kellett volna formálni, azaz több helyütt is át kellett volna írni, hogy ne egy jelenlegi filmes technikákkal operáló, de tartalmában a nyolcvanas évek alsó polcos tékás horrorjait idéző filmalkotás szülessen, magyarán még Stephen King közreműködésével is egy elég rossz megközelítést nyert a feldolgozás, amit valahol a szerző is erősen kiérezhetett, mert a számos X-es horror sorozat ajánlása ellenére sem kerekített ingyen marketinget a film számára (csak annyit mondott egy sajtó nyilatkozatban, hogy "Jó lett." -, mert a pénzzel a zsebében mi egyebet lehetett volna). A másik opciót a terjedelmesebb műsoridő szolgáltatta volna egy megfelelő perspektívával kombinálva, hogy a King mesélőkéjét nélkülözni kénytelen formátum kiteljesedhessen.
Szó sincs róla, hogy egy csapnivaló mű kerekedett volna az elgondolásból, éppen ellenkezőleg, összességében a középszerű vonásaival és gyenge színészgárdájával is egy kellemes horror filmnek mondható, amihez nagyban hozzájárul a rendező készsége a műfajhoz - ha már a forgatókönyv annyira nem sikeredett neki -, hogy kifejezetten impulzív jeleneteket volt képes a tekercsekre vinni, egy-egy ábrázolással, fény-árnyék és színjátékokkal, megfelelő szögből történő fotózással markáns atmoszférát teremtve a film köré, ami végig kíséri a nézőt a csetlések és botlások mellett is. Éppen ezért is volt érthetetlen, amikor egy alkalommal a feszültség berobbanásakor lement vérgagyiba, de hát, ez az amit nem lehet tudni, hogy akár a százhuszadik felvételre bólinthatott rá, hogy akkor ennyi - mert elege lett a borzalmas színészekből -, ez megy a végső verzióba, vagy már kapkodott ő is, mint a forgatókönyve, mert akadtak jelenetek, ahol sokkalta félelem gerjesztőbb képsorokat lehetett volna kreálni, ha némileg módosítanak a beállításokon.
Most kicsit össze kellene sűríteni, hogy akkor érdemes-e megnézni, vagy sem. Mint említettem, nem lett rossz, de nem is jó, viszont a középszerű mivolta ellenére is vannak olyan tulajdonságai, ami végett egy kellemes horror filmnek mondható, főleg azok számára, akik nem olvasták a regényt. Az egésznek van egy nagyon tömény retro feelingje, és nem azért mert a regény egy emberöltőnyi ideje jelent meg és eleve egy classic vámpír sztorit foglal magába, hanem mert Gary Dauberman feldolgozása már a megközelítésnél is hibádzik, hogy utána minden lehetséges módon rossz szemlélettel éljen a mozgóképre vitel során, így márpedig csoda, hogy egyáltalán ennyire egyben van, ami inkább köszönhető annak, hogy rendezőként sokkal hozzáértőbben töltötte be a szerepét. De ettől még mindig a nyolcvanas évek tömeg gyártott horrorjait idézi fel az emberben, úgyhogy, aki utóbbiakat kedveli, annak kihagyhatatlan, mindenki másnak viszont erős fenntartásokkal érdemes közelíteni feléje, vagy ha nem akar hazárdjátékozni, akkor feltétlenül jobban jár, ha elolvassa az eredeti művet.
Műfaj: horror
Műsoridő: 116 perc
Debütálás: 2024.
Rendező: Gary Dauberman
Forgatókönyv: Gary Dauberman
Főszereplők: Lewis Pullman, Makenzie Leigh, Jordan Preston Carter, Alfre Woodard, Bill Camp, John Benjamin Hickey, Alexander Ward, Pilou Asbæk, Spencer Treat Clark
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése