„Itt jön a yeti, nagy p…e van neki, szájában kisgyerek integet.”
Ja pardon, az a bigfoot, ez meg a Longlegs, bár manapság könnyűszerrel keveredhet képzavarba az ember, amikor olyan trash filmek készülnek sorozatgyártásban, mint a Sharknado - 6 epizódot megélve ugyebár… -, Sharkula - azaz a vámpírcápa -, Clownado - jól olvasod, bohócokkal -, Shark Exorcist - egyszer kap egy magyar címet, akkor lehetne A cápa ördögűzője -, Ebola Rex - mert nem elég egy T-rex a katasztrófához, még ebolásnak is lennie kell -, The VelociPastor - a nindzsákkal harcoló raptor pap -, Kokainmedve, Cocaine Werewolf - a cím már végképp önmagáért beszél -, de ha minden jól megy, akkor lesz még elvileg Catnado - eeeegen, macskákkal -, és Crackodile is - hogy ne csak a kokós állatkák legyenek porondon -, melyeknek a címük szintén nem árulnak zsákbamacskát, ezzel erősen visszaköszönve a nyolcvanas évek alsó polcos videotékás korszaka, illetve mit is beszélek, azok köbre emelése, amit már csak olyan mestermunkákkal lehet überelni, mint a Micimackó: Vér és méz, mely utóbbit biztos, hogy soha az életben nem fogom megnézni, mert véleményem szerint a jó ízlésbe sok minden belefér, de van egy határ, márpedig a kis „Hisz ő mackó, Mici a mackó…” alias puhos Winnie-ből nem lehet szilikon implantátum lyuggató, hidegvérű sorozatgyilkost faragni.
Hát igen, ezekhez különösebben nincs mit hozzáfűzni és csupán elegendő volt a kiadott előzetes megtekintése, hogy a végterméket messzi mérföldeket számlálva kerülje a magának jót akaró filmszemlélő, mert valójában egyiket sem láttam, ellentétben A zombihódok támadásával (kb. olyan vérgagyi, mint a Kabinláz, csak szórakoztatóbb), mert szökő évente felmerül bennem is, hogy valami trash (és az alműfaji címke nem véletlenül van, mert hulladékok egytől egyig) megtekintésére, és sokat nem kell gondolkodni rajta, hogy ezek a filmek kizárólag a különféle állami támogatások felmarkolására, adó jogszabályok kijátszására, valamint pénzmosási célzatból készülnek, mint az emberiséget alaposan meggyötrő Uwe Boll egykori tündöklései, hogy fércműveivel kivétel nélkül a saját taknyán csúszott meg az első másodpercekben és produkált pompázatos filmtörténelmi katasztrófákat, egyben bukásokat.
Nem véletlenül sikeredett ennyire komolytalanra a bevezető, mert a bigfoot Longlegset szemlélve, nagyon erősen ilyen gondolatok ébredeztek már a film harmadánál, majd egyre erősödtek bennem, amíg az utolsó képkocka lepergéséig ki nem telítették elmém minden szegletét, mert egyfelől ezeket az alműfaji hulladékokat idézte fel, másfelől annak gyanúját erősítette, hogy a forgatókönyvért felelős és egyben a filmet rendező Osgood Perkins számára, csupán valami pénzmosási és adó leírási szándékkal nyújtottak át egy tetemes összeget a film elkészítésére, ezzel elnyerve azt a kifejezetten ritka és szerencsésnek mondható helyzetet, hogy megvalósíthatta „művét”, miközben temérdek tehetség parlagon hever szerte a világban... Erről ennyit, mert ami bizonyos, hogy Perkins élt a lehetőséggel, hogy alaposan megkínozza közönségét a híg széklet permetével, hogy utána nem győzi a szemlélő a szemét vakarni a fertőzésektől.
Szóval - mint kiderült - nem a yeti sorozatgyilkol az erdő rejtekében, hanem van ez a nagyon elfuserált Longlegs figura (de van erdős jelenet, tehát a film színvonala alapján már vártam a csattanót, hogy mégis betoppan bigfoot, ami cseppet feldobta volna a film által szolgáltatott élményeket), aki a Sátán imádatában élve kényszerít apákat arra, hogy brutális mészárszéket rendezzenek a családtagjaik sorai között, ezzel egy különleges misztikumot kerítve az évtizedek óta zajló sorozatgyilkosságok köré, hogy az igazi tettes kezéhez cseppnyi vér sem tapad, és jelenléte csupán az általa hátrahagyott és kódolt üzenetekből válik ismeretessé. Itt jön a képbe Lee Harker FBI ügynök, aki pályakezdő bevetése során a hatodik érzékével szerzett ismeretek alapján fülel le egy gyilkost, éppen ezért Carter ügynök nagy reményt lát az ifjoncban, hogy feltárja Longlegs kilétét.
Hát igen (megint), sok újdonságot nem fogok előadni azzal - és keringőzök ismételten egy nagy kitérőre, mert a filmről aztán nem sokat vagyon mit mesélni -, hogy az egykoron komoly kasszasikereket megélt filmek és idővel örökzöld klasszikussá váló, bombasztikus alkotások főszereplőjének, azaz Nicolas Cage-nek van mit visszaperkálni az USA állami kasszájába (is), miután lekapcsolták őt súlyos adóhátraléki és csalási ügyletei végett, amiből a luxus életvitelét finanszírozta a saját maga tulajdonolta szigetén - mert gondolta ő lesz az új Marlon Brando, aki élete végéig kibekkeli az adósságok görgetését -, ebből kifolyólag, amióta a filmipar hosszú évekkel ezelőtt visszafogadta őt berkeibe, rosszabbnál rosszabb filmek szerepeit is elvállalja a csengőpengők reményében, éppen ezért roppant kellemes felüdülés volt a visszatérését egy ilyen bitang ütős akció-horror vígjátékban látni, mint volt pár éve a Renfield.
Mert ez nem titok, és az első percekben lelepleződik, hogy a Longlegsben Cage alakítja a sorozatgyilkost, aki valamilyen különösen furmányos misztikus formában keríti hatalmába a családapákat, hogy rábírja őket szerettei lemészárlására, és azt meg kell hagyni, hogy ő maga ismételten remekül hozza a szerepét és alakít kiválót, gyakorlatilag a film kizárólagos érdemi pontját nyújtva ennek az őrült és undorító karakternek a megformálásával, de ez önmagában képtelen megmenteni ezt a vérgagyi produktumot, ami legfeljebb Dana Scully és Fox Mulder antológiájának egy epizódjába fért volna bele, hogy talán a kivételesen tehetséges széria kreátorokkal nyerhetett is volna egy hangulatos epizódot, aminek végén szintén csak csóválná az ember a fejét, de legalább nem szegné kedvét hosszas időre a mozi látogatástól.
Mert a Longlegs kegyetlenül nyögvenyelős, erőltetett és unalmas, ahogy sablon karaktereink a maguk szófukarságuk közepette is többnyire csak fecsérlik a szót, miközben a roppant darabos és kényszer szülte, de legalább minden percében kiszámíthatóan klisés cselekmény részeseiként igyekeznének feltárni azt a nagy semmit, aminek végére némi fordulatot is tartogat a sztori, egy „Nahát! Ki, a fene gondolta volna!”, legfeljebb művi felkiáltásnak engedve teret, ahogy kezünket a szánk elé kapjuk a döbbenettől letaglózva, mert a film felénél már mindenki egyre gondol - az érfelvágás mellett. A Longlegs másodlagos érdemi pontja lenne az az audiovizuális hangulati keret, amit Perkins az Insidious filmekből nyúlt, valamint az a sajátos atmoszféra, amit az első percekben képes megteremteni Harker ügynök első éles bevetésével, a mézes bödönben alaposan megtunkolt madzagot rángatva el a szemlélő orra előtt, amit követően a műsoridő negyedénél ez is kisiklik - mint a film összes többi komponense -, és a továbbiakban szintén egy mesterkélt, önmaga sem tudja igazán mi szeretne lenni művi jellemzővé válik, hogy a gyermeteg cselekménnyel karöltve boruljon le a film a vászonról és akkorát zakózzon, hogy betemeti a közönséget, kizökkentve őket a szajkózott gondolatukból, hogy „Tényleg ki a fene adhatott erre pénzt?!”
Nem. Egy időre elment a kedvem a kísérletezgetésektől, mert első blikkre tudva levő volt, hogy ez is a botrányosan nézhetetlen filmek színes táborát fogja gyarapítani, már távolról is bűzlött körülötte minden, mint a dögkút egy kilométeres körzete, de azért erre a mozis atomvillanásra mégsem számítottam, hogy kiégeti a retinám még épen maradt sejtjeit is az ezerszer és ezerszer látott, a közhelyesnek nevezhető színvonal alatti cselekményével, szövegkönyvével és nevetséges történetével, ami ráadásul roppant darabosan van előadva. Annak tudom ajánlani, aki már végképp annyira unatkozik, hogy szeretne közel két órát elfecsérelni az életéből, hogy a Longlegs társaságában már legalább frusztráló módon művelje ezt tovább. Egy ilyen film megtekintését követően legszívesebben én is kivonulnék negyven napra a pusztába és eltöprengenék azon, hogy hogyan lehet ilyen, a közhelyes kategóriában is összecsapott módon, egy ennyire balfék filmet összehozni. De legfőképp beleüvölteni a nagy semmibe, hogy: KI A FENE ADOTT ERRE PÉNZT?!
Műfaj: misztikus thriller
Műsoridő: 101 perc
Debütálás: 2024.
Rendező: Osgood Perkins
Forgatókönyv: Osgood Perkins
Főszereplők: Maika Monroe, Nicolas Cage, Blair Underwood, Alicia Witt, Michelle Choi-Lee
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése