Itt az ördög újra, csak az űzőjét hagyta el valahol, hogy egy más megközelítéssel pumpáljanak friss vért az unalomig csépelt témába, egyben példát szolgáltatva arra, hogy miért ne éljünk előítéletekkel egy kiadott előzetes láttán.
Jó ideje annak, hogy megváltozott a trend, a kísértetjárásos történetek helyét apránként átvették a démoni megszállottsággal rémisztgető filmek a horror palettán (érdekes módon az emberek ezzel párhuzamosan a kísértet észlelésekről váltottak a démonok észlelésére… már, akinek ez érdekes még egyáltalán), illetve a kettő kombinációját bevetve a fokozott hatás érdekében, ami azt eredményezte, hogy térdig gázolhatunk a jobbnál jobb és a rosszabbnál rosszabb démonos horrorokban egyaránt, hogy még a horror kedvelőinek is a könyökén jöjjön ki a kínálat egysíkúsága. A téma elcsépeltsége és a széria előzményei végett, egy újabb Ördögűző film bejelentését egy, legfeljebb kettő pulzusszám emelkedéssel lehet nyugtázni, főleg, hogy idén már volt szerencsétlenségünk egy A pápa ördögűzőjéhez (a katasztrofális Az apáca 2 és a bejáratott receptet minimálisan bolygató, remek nosztalgia bomba Insidious: A vörös ajtó mellett, hogy csak a nagyobb címeket említsem), ahol kizárólag Russell Crowe karaktere és előadásmódja tudott némi színt vinni a klisés altató mesébe. Érthető, ha rápillantva a moziplakátra, akkor már csak egyetlen kérdés merül fel az emberben: Mit lehet ezerkétszázadjára elmesélni?
Helyes módon, David Gordon Lee - aki új életet lehelt a Halloween szériába, amivel tényleg kiforrottá vált, de ettől még továbbra sem kedveltem meg - és író társai ezt a kérdést feltették önmaguk számára, még mielőtt egy betűt is papírra vetettek volna. Merész módon kapták fel a démon filmek által földön felejtett kesztyűt és néztek szembe a stílussal, egyben saját szériájukkal is, hogy egy kreatívabb szemlélettel közelítsenek az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott történetek kliséit lehámozva, azaz milyen új árnyalatot lehetne belecsempészni, ami felett kellő érzékkel bábáskodva, akár színné is fejlődhet. Ennek eredménye egy helyes felismerés lett, miszerint nem fognak tudni újat mesélni és mutatni, mert a démon, az démon, aminek dolga, hogy belemászik az emberbe, hogy az rosszaságokat műveljen, márpedig ezeknek a rosszaságoknak is aztán ezer formáját szemlélhette már a néző, tehát a közönség kiakasztása és gyomrának felkavarása helyett, inkább fordultak egy kidolgozottabb és drámai történet irányába.
A felütés roppant egyszerű, és nem is érdemes a történetet különösebben részletezni, mert inkább van hangsúly annak elmesélésén - meg majd mindenki felfedezi magának -, azaz az ideálisan megválasztott kellékeken, ahogy egy kompozícióba helyezték azokat, hogy egy beszippantó vákuumhatást gyakoroljon a nézőre, elveszve ebben a felnőtt mese világban, aminek főszereplője két kislány, akik bibliai módon tűnnek el három napra az erdőben, amit csupán óráknak érzékelnek, felbukkanásukkor pedig, mintha a poklot járták volna meg, felperzselt talppal találnak rájuk, majd rövid időn belül furcsaságokat kezdenek művelni.
1973-ban Az ördögűző több tekintetben is egy korszak alkotó film volt, de ezek közül kiemelkedik az a vonása, amivel sokak számára beégett az emlékezetbe, márpedig az a tabu döntögetés volt, amit George A. Romero indított be a zombi filmjével, az 1968-as Az élőholtak éjszakájában. Az ördögűző nem csak átemelte a démon horror stílusába az addig tabunak minősített ábrázolásokat, hanem négyzetre is emelte azt a botrányosnak is nevezhető illusztrálással, hogy a néző felkavaró módon szembesüljön egy teljes formájában kibontakozó, velejéig romlott gonosszal, de ennek hátterében azért ott szerepelt a polgárpukkasztás szándéka is, hogy a mozi teremben helyt foglalók sugárban hányjanak vissza a vásznon okádó megszállottra. Az évtizedes filmes trendeket figyelve, logikusan következik, hogy jelen helyzetben, ha robbantani kívánnak egy újabb Ördögűző filmmel (márpedig 400 millió dollár volt a jogok felvásárlása, tehát robbantani kell), akkor szinte borítékolható, hogy az írók előveszik a tízes szorzó lapjukat a pakliból - mint a Fűrész X -, éppen ezért tud meglepetést okozni, hogy kivételesen értelmes módon álltak ehhez a folytatáshoz, és elvetették a filmiparra és a bejáratott iparos technikákra jellemző, kreatív szegény jolly jokert, ami többnyire nem is szokott működni, vagy legfeljebb a „gyereknek minden vicc új” alapon érhet el bármit is.
A kiadott második előzetes, inkább volt kedvszegő a benne foglalt brutalitás tartalommal, ennek ellenére egy kifejezetten visszafogott horrort szemlélhet, aki benevez rá, mert a jó ízlés határait betartva, kizárólag azon alkalmakkor él a kellő mértékű borzadály bevetésével, amikor éppen szükség is van rá, visszafogottsága ellenére pedig sikerrel gyakorol egy fokozottabb félelemkeltést a nézőre a megfelelő körítésnek köszönhetően, valamint vált ki belőle viszolygást, mert egy a drámával átitatott és szépen megkomponált történetbe van ágyazva, megteremtve a jó filmhez elengedhetetlen vákuumhatást a kidolgozott központi karakterekkel és a köréjük szőtt drámai kapcsolatokkal, amihez kellő léptékű felvezetést is nyerhetünk, mire egyáltalán elkezd kibontakozni, hogy itt valami gonosz erő is munkálkodni fog a háttérben, magyarán ügyesen szőve a szereplők jellemét és háttértörténeteit, egy remek atmoszférát alakítva ki maga körül, hogy kapcsolatba lépjen alanyával.
Bonyolult dolog nem? Elemi forgatókönyvírói szabály, miszerint a nézőből hogyan váltana ki bármi nemű érzelmet a jelenet, bármilyen történés, de egyáltalán, hogy kötné le a film, ha a benne szereplő karakterek nem alakítottak ki vele kapcsolatot az egydimenziós mivoltuk végett, és nem engedtek teret az írók a megismerésükre? Sokszor azért nem, mert nincs is mit megismerni, manapság megannyi filmből hiányzik ez, bár nincs min csodálkozni, mert ugyanannyinak története sincs és ember csak a fejét vakarja üveges tekintettel, miközben legördül a stáblista, hogy "Ki a fene adott erre pénzt?" David Gordon Lee-ék voltak olyan kedvesek és a lebilincselő hatást fokozták egy kis rejtélyeskedős adalékkal, hogy csak időben fedje fel a dolgokat, mígnem a sztori végkifejletére megtapasztalhatjuk, hogy nem csak az 1973-as alkotásba, hanem saját önmagába is visszacsatol apránként, hogy a végére egy csavaros befejezéssel kerekedjen ki a történet, amivel már végképp kiérdemli az értelmes jelzőt, hogy végre valahára, valakik kellő érzékkel és kreativitással nyúltak a feldolgozáshoz, hogy a sablonokat levetkőzve tálalják azt. Kivételesen szerencsés együttállás tud lenni, amikor a vezetőíró ül a rendezői székbe, megadva annak a lehetőségét, hogy a lelki szemei előtt megelevenedő fikció, amit papírra vetett, az a vásznon is abban a légkörben elevenedjen meg, ezzel a lehetőséggel pedig sikerült élni, a remekül beállított, a pillanatokat megragadó jeleneteivel ontva a nyomasztó atmoszférát a nézőre, fojtogató, sötét és gonosz erővel telepedve rá, az egészet hitelesítve a karakterekkel remekül azonosuló színészek előadása.
Az említett kiszámíthatatlanságnak akad egy olyan hátulütője, ahogy a sztorit csavargatták, lehetőleg minél távolabb kerülve a bejáratott szisztémától - helyenként ügyetlenül -, hogy sajnálatos módon a film háromnegyedénél érzékelhető cseppnyi kifáradás, ahol a teljes stáb megbicsaklott, van egy pillanatnyi „Hogyan tovább?” hezitálás a sztoriban, ami magával rántott rendezőt és színészt egyaránt, és rövid időre kizökkenti a nézőt is a színvonalból, ahogy kisebb botlással gördítették tovább a cselekményt, majd az nyögvenyelősen pörög egy helyben, ezt a fajta ziláltságot fokozza, hogy a fináléra tartogatott rituálé nem nyert kellő kidolgozottságot, megtörik a filmre jellemző aprólékos precizitás, nagyobb baj, hogy a hangulat is, és kapkodóssá válik az egész film. Valahol ezt is akarhatták kompenzálni a végkifejlettel, ahol elszabadul a pokol, véleményem szerint túlzásba esve a természetfeletti erejének illusztrálásával, a túlzás érzet pedig pont abból fakad, hogy a film egy merőben más, kézzelfoghatóbb mezsgyét taposott mindvégig, majd dobbant egy hatalmasat, amikor látványosságra is kívánna törekedni (szinte látom magam előtt, ahogy az írók közül üvölti valamelyik, hogy „Toljad neki Gordon! Tudjon lebegni is! - miközben az veri az írógépet, Gordon pedig túl is tolta), persze ezzel a drámai pillanatokat is ki szerették volna élezni, ám ez inkább visszafelé sült el és keletkezik zavar a vákuumban, aminek ellenére a csavaros befejezés hatása nem marad el, sőt, ha nem is egy taslit, de azért egy gyomrost bevisz a nézőnek. Az, már megint egy más kérdés - és a filmipar színvonaltalan együgyűségét jellemzi -, hogy már akkor üdvrivalgásban lehet kitörni és Oscart vágni a vászonhoz, ha egy film nem lineárisan zárul, mert bárhogy is vesszük, az egy standard lenne, amit Az ördögűző: A hívő prezentál, még a horrorokon belül is. Viszont akad egy komoly hibája, mert miközben a fókuszt annyira a történetre és a drámára helyezték, félig-meddig elfeledkezett arról, hogy mégiscsak egy horror, és sajnos hagy egy hiányérzetet a zsigeri félelemkeltés kapcsán, több potenciál rejlett volna a hátborzongató jelenetek megágyazására, mint amennyivel éltek, főleg, hogy a két kislány, valami ritka brutális egy borzalomként fest egy idő után, akiket ránézésre se a pszichiátriára küldenék.
Messze nem hibátlan alkotás, de számomra az év meglepetését szolgáltatta Az ördögűző: A hívő, egy kifejezetten értelmes és színvonalas horror kerekedett a történet mélyebb kidolgozásával, és ez a legerősebb pontja, amivel véleményem szerint torony magasan kilóg az egy kaptafára készült, vagy pusztán blőd horror folytatások sorából, hogy a Beszélj hozzám! - arról, majd legközelebb - után, az év második legjobb horrorjában volt részem. Nem váltja meg a műfajt, de üdítően hat ez a fajta hozzáállás, amihez kellő készség is társult, hogy egy kifejezetten más megközelítéssel vigyen színt az elcsépelt és klisékkel teli témába, ennek köszönhetően pedig friss vért sikerült belepumpálni, de tette ezt pusztán az elfeledett történet mesélési kellékek újra felfedezésével. Ha nem is bátran, de ajánlom a műfaj kedvelőinek, és ezúttal azoknak az alkalmi nézőknek is, akik szimplán egy remek horrorra neveznének be, főleg, hogy emészthető bárki számára.
Műfaj: horror dráma
Műsoridő: 111 perc
Debütálás: 2023.
Rendező: David Gordon Green
Forgatókönyv: David Gordon Lee, Peter Sattler, Scott Teems, Danny McBride
Főszereplők: Leslie Odom Jr., Lidya Jewett, Norah Murphy, Ann Dowd, Jennifer Nettles, Olivia O'Neill, Norbert Leo Butz, Danny McCarthy, Tracey Graves
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése