Visszatekintünk a múltba, hogy Blazkowicz kómáját megelőzően egy klasszikus környezetben és játékmenetben zajló darálás részesei legyünk a Wolfenstein kastélyban.
A 2001-es Return to Castle Wolfenstein előzmény sztorijaként szolgáló kiegészítő lemez, a roppant fantáziátlanra sikerült Operation Resurrectionhöz hasonlatosan érkezett az expanzió a The New Orderhez, így hát visszakalandozunk a régmúltba, az elhúzódó háború 1946-os évébe, hogy egy az alapjátékra jellemző minden vonást, környezetet és vérfrissítésnek szánt kaland játékelemet mellőzve nyerjünk egy klasszikus Wolfensteint modern köntösben. A legjobban így jellemezhető a The Old Blood, tehát a kérdés már csak az maradt, hogy a MachineGames felnőtt-e a feladathoz?
Az egyértelmű és kétségektől mentes válasz a széria kedvelőjétől, hogy igen, határozott igen. A klasszikus játékmenet még komolyabb korlátokat gördített a csapat elé, mivel le kellett csupaszítaniuk egykori alkotásukat és a filmes jeleneteket is száműzniük kellett, teljes bedobással a környezet megalkotására, a pályák felépítésére és az ellenfelekre, főképp azok adagolására fókuszálva, de emellett még maradt energiájuk megfogadni a The New Ordert ért kritikákat, hogy száműzzék annak hibáit, mely egésznek köszönhetően egy fantasztikusan nosztalgikus Wolfenstein élményben lehetnek részesei mindazok, akik nem a New Orderrel vették fel a fonalat.
Márpedig a legszigorúbb kritikusok azok, akik már ’92-től nyomon követték B.J. bevetéseit, a fejlesztők pedig hamar felismerték, hogy leginkább úgy járhatnak a széria kedvelőinek a kedvében, ha a nagy klasszikus Return to Castle Wolfensteint veszik alapul minden tekintetben, majd rázzák modern köntösbe, főképp a mesterséges intelligencia és a pályafelépítések terén, aminek köszönhetően egy nagyon pergős és feszült játékban lehet része annak, aki jegyet vált a kastélyból történő szökésre, ugyanis Blazkowicz már harmadjára esett újfent fogságba, és a történet egyik fele szökését - és egyben a kastély szökevényvadászának, Rudi Jagernek és a rabokkal etetett kutyájának likvidálását -, másik pedig kiinduló küldetését, Helga von Schabbs, Deathshead paranormális kutatójának levadászását jelenti, akinek legfőbb törekvése, hogy feltámassza I. Ottó titkos, nem éppen e világi fegyverét.
Ebből már nem nehéz kitalálni, hogy a jövő szörnygépezetei helyébe az élőholtak térnek vissza, azaz inkább ebből is kapunk egy kicsit és abból is kapunk egy kicsit, aminek az eredménye az lett, hogy kissé fantáziátlan lett a paranormális szál, Ottó király katakombájának megbolygatásával elszabadul a pokol, ami zombik formájában mutatja meg az arcát, majd a történet végére kapunk egy remekül sikerült boss harcot a gigászi szörnyeteg képében. Szerencsés módon a kalandjáték elemeket száműzték az utolsó morzsáig, ami szintén a klasszikusokhoz mutat vissza, így hát marad a lopakodás, a még töményebb akció, a leegyszerűsített perk rendszer (kevesebb és kevésbé egymásra épülő) és a kétkezes fegyverek, valamint felbukkan egy új eszköz… a cső, B.J. új barátja. Ennek segítségével tudunk a kijelölt helyeken falakat mászni a továbbjutás vagy alternatív útvonal érdekében, illetve arra is használható, hogy nyakon és koponyán döfködjük vele a náci bakákat, de ha jobban tetszik a cafatokra robbanó változat, akkor a szintén az újonnan bevethető duplacsövű shotgunon tanácsos megrántani a ravaszt.
Azt senki sem felejtheti, hogy a New Orderben mennyire botrányosan működött a lopakodás, lényegében csak berakták a guggolás lehetőségét és scriptelték a járőröket, akiket csak az első pillanatban megindulva tudtunk észrevétlenül levadászni, tempósan, sorjában kapva le az őröket, különben borult minden és kilométerekről kiszúrták B.J.-t, hogy fapofával és ajakszinkron nélkül üvöltözve ütlegeljék. A fejlesztők meghallgatták a kritikákat és el lehet felejteni az egész rémálmot, mert egy nagyon tisztességes és remekül működő rendszert építettek fel, így nem csak az akció hevében tapasztalhatjuk, hogy ellenlábasaink különféle irányból támadnak, a rejtekből kifüstölik B.J.-t, rohamoznak, bekerítenek és fedezékről, fedezékre közelítenek, hanem a sunyulás esetében is realisztikusabb látó és halló mezőt kaptak, valamint a katonák már nem sorrendben elhelyezve, hanem össze-vissza cikázva járőröznek, megölésükhöz pedig remekül felépített pályák nyújtanak lehetőséget. De nem is akármilyen pályák, a New Orderétől messze túlmutató és a tűzpárbajoknak - vagy nehézségi szinttől függően, darálásoknak - kiváló színteret nyújtanak, az ellenfelek MI-jével párosulva nagyon feszült, adrenalin dús akciónak és több megközelítésnek engedve teret a taktikai lehetőségekkel és ellenfeleink gyenge pontjainak ismeretében, és ez az, ami nagyon jó akciójátékká teszi az Old Bloodot.
Prezentáció tekintetében nem sok fejlődés tapasztalható, a korábbi generációs New Orderhez mérten annyi a különbség, hogy magasabb felbontású textúrákban pompázik minden részlet, már ezzel is mutatósabbá téve az egyébként is nagyon szép játékot, mégis az igazi erejét a Wolfenstein kastéllyal, a környező várossal és a fantasztikus látképekkel mutatja meg, a belső terekre pedig még részletesebb kidolgozottságot nyerve, ezzel egy nagyon szép és hangulatos összhatást eredményezve, viszont érzékelhető egyfajta ellentét a kettő között, mert a belső színterek ismét mellőzik a kreativitást, az ember elvárná egy Wolfensteintől a döbbenetes díszleteket, márpedig ezek az okkultista szál ötlettelenségéhez hasonlatosan maradnak el, de legalább a Blazkóhoz egyáltalán nem illő, deprimáló egysoros mormolások elmaradtak és helyüket egy-egy poén vette át.
Ennek ellenére is egy szép kerek egészet alkot a játék, emlékezetes helyszíneket biztosítva a még maradandóbb összecsapásoknak, aminek terjedelme a nyomott árú megjelenés ellenére is kitesz 6-8 órát, a nehézségi szintnek és a gyűjtögetni valók felkutatásának megfelelően. Ezt követően még mindig rendelkezünk egy további kihívásokat nyújtó opcióval, ahol minden egyes pálya egy-egy szeletét játszhatjuk végig időre történő pontvadászat formájában, még pergősebb tempót diktálva a magasabb kiértékelés érdekében.
Kisebb mellékszál ellenére egy nagyon tisztességes, lényegében teljes értékű alkotást jelent a Wolfenstein: The Old Blood, ami töményen adja vissza a régi epizódokra jellemző hangulatot és fokozza fel az adrenalin pumpáló akciót, miközben javítás alá vették a The New Order hibáit is. Elsősorban a klasszikus epizódok kedvelőinek ajánlom erősen, mert 2009-óta nem szórakozhattak ilyen remekül a Wolfenstein cím alatt, kicsit szigorúbban tekintve pedig még nyolc évet visszalapozhatunk a sorozat történelmében, így érezhető, hogy mennyire is sikeredett egy remek darabra a maga nemében ez az epizód. Másodsorban pedig minden akciójáték kedvelőnek ajánlott, még azoknak is, akik a New Order személyében találkoztak először a szériával.
8 pont
Műfaj: belső nézetes akció
Megjelenés: 2015. (PlayStation 4, Xbox One, PC)
Fejlesztő: MachineGames
Kiadó: Bethesda Softworks
Kapcsolódó olvasmányok:
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése