Századunk eddigi legbitangabb szatírája a végső felvonáshoz érkezett, hogy a már félig ellenségük képére formálódott Srácok megindítsák végső leszámolásukat az Egyesült Államokat is leigázó Hazafival szemben.
Elvégre a narcisztikus pszichopata anti-Superman messze nem elégedett meg a szuperhősöket futószalagon termelő Vought irányításának megkaparintásával: korábbi kudarcaiból okulva engedett belépést a Hetekbe Bölcs számára, hogy körmönfont terveivel faragjon marionett bábút az elnökből, akinek funkciója a Csillagfény vezette ellenállás írmagjának kiirtása mellett, csupán az italszervírozásra redukálódott. Természetesen a Hazafi bomlott elméjében egymással versengő halmozott aberrációk képesek újabb célt is szülni számára, az elpusztíthatatlan teremtmény messze nem elégszik meg ennyivel és Oh-Fathert segítségül hívva alapítja meg egyházát, melyen keresztül - akár a milliónyi hitetlen, vagy kétkedő vérének kiontásával - isteni rangba kívánja emelni magát az amerikai nép szemében… Soha korábban nem volt még ekkora szükség a Fiúkra, hogy ebben a kilátástalannak tetsző helyzetből felkapaszkodva kenjék el Hazafi száját egy jobb horoggal!
Mint azt a negyedik évad vége felé megismerhettük, a Boys árnyékosztagát vezető Butchernek a túlzásba vitt V24 használattól keletkezett tumorja egy egészen érdekes formára mutálódott; a veterán szupivadász harmadikként lépett a sorba, aki immár emberfeletti képességeivel erősítheti az eredetileg halandókból verbuvált, és igencsak szétzilálódott osztagot. Hazafi megneszelve Butcher legújabb tervét a szupikat a föld színéről elpusztító vírus kifejlesztéséről, megkísérli őt tőrbe ejteni az évek óta raboskodó - egykori - társainak kivégzésével. Butcher a vírus kitenyésztésének utolsó fázisában elérkezettnek érzi az időt, hogy felkutassa és összeverbuválja a még szabadlábon rejtőzködő Boys tagokat, majd együttes erővel indítsanak támadást a lágerrel és Hazafi kelepcéjével szemben, csakhogy a képletből kimaradt a Srácoktól várható önfejűség, ami dugába dönti Butcher számításait, a szabadulás egy nem várt segítségre és áldozatra szorulva.
Az újra egyesült tagok nézeteltérései - főleg Butcher brutális módszerekkel kieszközölt külön utakra térését követően - cseppet sem lankadtak az évek teltével, egyedül A.T. szemlélete fordult hatalmasat a fogságban töltött ideje alatt: a korábbiakban a Boys vezetőjével örökösen konfliktusba keveredő ex-tengerészgyalogos azonosult a csapatvezető könyörtelen személyiségével, a revans és a vírus bevetésének legfőbb támogatójává válva, ezzel végképp eltörölve a szupikat a föld színéről, legyenek azok jók vagy rosszak, barátok vagy ellenségek. A nézeteltérések feloldását odázva, a fertőzés élesben történő bevetése előtt tesztelni kényszerülnek annak hatékonyságát, amire nem is találhatnának méltóbb ellenfelet, mint Sziklaszilárd, megfejelve a váratlanul hibernációból előkerülő, és a Srácok csapdájába eső Hazafi apjával, Katona Sráccal.
Az első bevetésnél lelepleződik, hogy az ultra instabil, és használatát csupán maréknyian túlélő V1-et a vérükben tudható és az öregedésnek is ellenálló első generáció immunis a fertőzésre, így hát több sem kell és megkezdődik a hajsza a híresztelések szerint Bombázó által elpusztított, de valahol mégiscsak fellelhető utolsó ampullák után; ki a szeretteinek védelmére próbálván megkaparintani egy fiolát, ki pedig halhatatlanságra szert téve nyerve el végső istenségének formáját.
A korábbi évadok esetében ez a röpke ismertető a The Boys intrójának felelt volna meg, jelen esetben viszont nagyon sokat elárul a záróakkord színvonaláról, hogy ezzel az alig pár mondattal és jelentéktelennek gondolt jelenettel sikerült szétspoilereznem a befejező évad háromnegyedét… bár ezt a kiadott 2 perces előzetes már jóval a premier előtt megtette, ugyanis az a szomorú helyzet állt fel, hogy ugyebár egy sorozat lezárása mindig nehéz, nagyon nehéz… Mégis a The Boys kreátorai abban a kivételesen szerencsés helyzetben voltak, hogy a végső leszámolásra temérdek puskaporuk maradt a tarsolyban, hogy azt némi kreatív érzékkel begyújtva egy globális Hirosimát kreálhattak volna a TV készülékek egyidejű berobbantásával… ennek ellenére csupán egy időnyerésre játszó, enervált sztori kifuttatást nyerhettünk záróakkord gyanánt.
Ez a fajta kifáradás már a harmadik évad után indított, és valami újjal próbálkozni kívánkozó, botrányos színvonalával önmagát megfojtó Gen V spin-offnál felütötte a fejét - mert ugye a kreátorok engedve a csatorna nyomásának, egyben teljesítve a trendnek megfelelően, kötelező módon szállított mellékszálat, megátkozva közönségüket a Dante fagyott fenekű poklát is felcsákányozó, és attól még az író fantáziáján is messze túlmutató köröket bejáró kreálmányukkal -, ahol meg is jegyeztem, hogy a sorozat egyetlen olyan pozitív tulajdonsága rejtőzhetett el a képsorok mögött, miszerint ötleteiket és a dinamikát inkább a fősodorra tartogathatják.
Ezért is lehetett némi elégedettség érzet a negyedik évad lepergésével, elvégre a sanda gyanúm beigazolódott, még akkor is, ha igencsak erősen kiérezhető volt a lassú kifáradásból eredő kézifékezés, ami főképp a korábbi évadok tükrében volt tetten érhető. Arra viszont a legkevésbé sem lehetett számítani, hogy az írók a befejezésre teljesen ötlettelenül ülnek majd neki, végső formájával csupán árnyékaként kullogva saját egykori önmaga mögött, ahogy a rossz jófiúk pingpongoznak az igazán rossz fiúkkal; szemük előtt kizárólag az élet-halálkérdést jelentő nettő időnyerés peregve a labda alacsonyan tartásával.
A végső fejezetre, a végső kifáradás jelei mutatkoznak, ahogy feltehetőleg a drámai végkifejletre építkezve engedték át a teret a karakterek és azok kapcsolatainak mélyebb kibontakozásának, ami persze lehetett volna egy szép dolog is a megkapó kompozícióba csomagolt tartalommal, de ehelyett kizárólag a fantáziátlanság szülte felszínes és humormentesen vulgáris dialógusok tömkelegeivel töltötték fel az 1x1 mivolta végett folytonosan pangó cselekményt, ezekkel az esetlenkedésekkel kizárólag a szemlélő türelmét kikezdő időnyerésre játszadozva Lopott idő módjára. Az igazán fajsúlyos és tonnákban mérhető potenciál ellenére is elmaradoznak az igazi karakter mélységek, a moralizálás, és az ezekből kifejlődő drámai pillanatok, miközben az összecsapottság mélybugyrában a konfliktusok áttetszővé fakulnak; a korábbiakban mérhető plafon pulzusszám emelkedés helyett egy langyos, egyhelyben toporgós dagonyázásba süppedve a szájbarágósra megírt és folytonosan saját önmagát ismétlő dialógusaival, nélkülözve a The Boys azon kiváló tulajdonságát, ahogy pusztán a helyzetekre és színészi játékokra építkezve, elhangzott szavak nélkül is generálta minden minutumával a feszültséget közönségében.
Ezúttal mindenki hirtelenjében beszélni szeretne valamiről, de valójában nincs semmi mondandója - a befejező évadra totál kinyírva Kimiko karakterét, aki levetkőzte eddigi némaságát -, minek után Butcher nemi szervek jelzőkként szórása avanzsálódott a szövegkönyv legkidolgozottabb részévé. Ezek után szemernyi meglepetést sem tartogathat, hogy szintén erre a lagymatag fantáziátlanságban koreografált vágányra tévelyedett az akció vonal is - már, amikor nagyritkán felüti a fejét -, az első epizóddal letudva a leglátványosabb képsorokat, hogy utána a néző viszkető ujját a távirányítón pihentetve gyűjtse kellő türelmét az utolsó epizódra tartogatott következő, és egyáltalán nem túlgondolt csihi-puhira, ahol kényszeredett módon mindenki fellelheti a ringben a maga nemesisét, annak ellenére is hogy valójában a fináléban mindenki parlagon maradt, és csupán köztes apró-cseprő, de annál véresebb jelenetekben domboríthatják ki a már groteszkül túlhangsúlyozott személyiségüket.
Mert addig is marad kompenzáció gyanánt az elmúlt négy évad összes hektóliternyi vérmennyiségének premier plán fröcskölése, egykori megrázó mivoltát felváltva az elcsépeltségből fakadó unott szemlélés, elvégre ezúttal a több epizódon át húzódó sejtelmes feszültség építkezés sem zajlik az aprólékosan építgetett, de pergő cselekmény közepette becsusszanó cselszövések árnyékában. Egyetlen vonása maradt a The Boysnak, ami még némi fejlődést is képes volt felmutatni, az pedig a szatíra jellege, ahogy korunk társadalmának állít ismételten egy görbe tükröt a trendek kifigurázásával, a korábbi évadokhoz képest nagyobb dózisban ömölve a penge éles élcek, melyek legalább egy halovány mosolyt képesek kicsikarni a gyakorta unatkozó, és a totális kiszámíthatósága végett a történetet a végkifejletig fejben lezongorázó szemlélőben.
Lenne itt még egy számunkra nézőknek jelentéktelennek tűnő apróság, ami azért mégiscsak megjegyzést érdemel, elvégre komoly kihatással volt az utolsó évad elkészítésére - de persze ez messze nem mentesíti egyetlen bűne alól sem: ez pedig a költségvetés. Az Amazon a 2023-as sztrájkhullámot követően sokkal szigorúbb pénzügyi felügyeletet gyakorol a saját gyártású filmjeire, kemény kontroll alatt tartva a forgatásokat, ahol centire be kell tartani annak minden elrendelt tervszerű mozzanatát. Márpedig a probléma valós okát ennek környékén kell keresgélni, elvégre a történet kiterebélyesedésével messze nem kellő mértékben emelték a büdzsét: az első évad epizódonként 11,2 millió dollárból készült, a VFX stábtól kiszivárgott információk alapján az ötödik évad epizódjaira átlagosan 12 milliót szántak, azaz a 90 milliós rajtolás áll szemben a hat év elteltével csupán cirka 100 millióra emelt költségvetéssel, miközben a történet egyre grandiózusabb méreteket öltött, megkövetelve a látványos jelenetek garmadáját, márpedig egy 2-3 perces, a sztoriból fakadólag elengedhetetlenül CGI-jal agyontűzdelt akció jelenet 5-6 milliót azonnal benyel.
Bejön a képletbe, hogy a harmadik évadot követően újratárgyalták a színészek bérezését, amit követően a szériát meghatározó húzó nevek (Karl Urban, Antony Starr, Jack Quid, Erin Moriarty stb.) fizetése 4-6-szorosára ugrott, ezzel epizódonként már nem 100.000 dollárt, hanem félmilliót, vagy többet fizetve számukra, ami csupán Karl Urban esetében 4-5 milliót lekarmol a kasszából… és bizony vannak még nagyon sokan, akik az első percektől jelen vannak és elengedhetetlenek a fináléhoz. Mind emellé hozzájön a 2023-as sztrájkot követően 20-30%-al növekedett forgatási költségek - mint a technikai alapanyagok, helyszín bérlések és a stáb fizetése -, tehát sok matekot nem igényel, hogy végezetül a filmre nem sok pénz marad a kasszában; és ezek azok a háttérmomentumok, amiket Eric Kripke vezetőíró már a negyedik évad során szóvá tett, és ezért kénytelenek a szereplők 45 percen keresztül egy zárt helyiségben társalogni… és éppen ez az, amit ők, mint szerzők abszolút de képtelenek voltak áthidalni.
Mindez - mint említettem - bennünket nézőket cseppet sem kell foglalkoztasson, elvégre volt egy termék amiért fizettünk, és a magyarázkodások - melyek rávezetnének annak silányságának okaira - cseppet sem változtatnak a helyzeten - főleg, hogy Kripke tette annak idején azt a megjegyzést a Stranger Things 4. évadának premierje környékén, miszerint annak a sorozatnak nem sok értelme van, ahol 4-5 percen keresztül nem történik semmi. A befejező évad az Amazon Prime Stranger Thingsévé vált, egyben magyarázattal szolgál arra, hogy miért is kellett lezárni ezt a sorozatot, elvégre hiába álltak halmokban a puskaporos hordók, az alkotók a kemény korlátozások közepette, minden kreatív érzéküket elveszítve fásultak bele a forgatókönyvírásba, sőt megkockáztatom a feltételezést, hogy annak harmadánál be is aludtak, majd a csörrenő vekkerre eszmélve szállították le az addig elkészült scriptet, egy veres színű TOP SECRET pecséttel ellátva a fedlapot, hogy majd csupán a forgatáson derüljön ki a rendezők számára, hogy bezony, bezony… ebből kö' majd dolgozni!
A széria kedvelői számára kizárólag csalódással szolgálhat a záró akkord, viszont nem árt tisztázni, hogy ez mégis milyen léptékű: a címtől idegen módon süppedt bele a gyengélkedős középszerűségbe, egy lecsúszott haknisként lépve a porondra, hogy megfáradva előadja azon kötelező körét, amiből majd holnap a számláit ki tudja fizetni. Viszont ez a kijelentés kizárólag az előzmények tükrében állja meg a helyét, mert ez a középszer még mindig rendelkezik annyi krafttal, hogy aki most futna bele valami véletlen folytán, esélyesen az első évadhoz fog tekerni, majd azok megismerésével szembesülhetne a fent taglalt mélyzuhanással. Inkább a teljes sorozatot tudnám ajánlani mindenki számára, aki megismerkedne a negyed időben járó századunk legjobb akció-thriller szatírájával, a szuperhős kategórián belül pedig minden idők legfeszültebb, legbrutálisabb, és tabukat nem ismerő filmjével.
Műfaj: sci-fi akció thriller szatíra
Műsoridő: 8 x 59-66 perc
Debütálás: 2026. április 8. (Amazon Prime Video)
Rendező: Philip Sgriccia, Karen Gaviola, Frederick E.O. Toye, Sarah Boyd, Eric Kripke, Stefan Schwartz, Nelson Cragg, Julian Holmes, Catriona McKenzie, Shana Stein
Forgatókönyv: Eric Kripke, Ellie Monahan, Anslem Richardson, Geoff Aull, Craig Rosenberg, Rebecca Sonnenshine, Jessica Chou
Főszereplők: Karl Urban, Jack Quaid, Antony Starr, Erin Moriarty, Jessie T. Usher, Laz Alonso, Chace Crawford, Tomer Capone, Karen Fukuhara, Nathan Mitchell, Colby Minifie, Cameron Crovetti, Giancarlo Esposito
Zerko
