2012. november 10., szombat

Dupla büntetéssel zárult a Silicon Knights elleni per


Eredetileg a Too Human fejlesztőcsapata perelte az Epic stúdiót avégett, hogy nem adtak kellő támogatást az Unreal motor mellé, a bíróság ejtette az ügyet, de ezzel a legendás Unreal motor fejlesztői nem elégedtek meg és viszont pereltek.

A korábbi ítélet alapján 4,5 millió dolláros kártérítést kell fizetnie az amúgy is a csőd szélén álló, jelenleg mindössze 5 alkalmazottat foglalkoztató cégnek, a Silicon Kngihts -nak, szabadalmi jogok megsértése és üzleti titkok kiszivárogtatása végett. Az Epic nem elégedett meg ennyivel, mivel a csapat jóval súlyosabb tetteket is elkövetett.


Éveken keresztül az Unreal motort használták játékaik készítéséhez, anélkül, hogy annak licencét megvásárolták volna. A fejlesztőcsapat több ezer kódsort másolt le a motorból, majd az Unreal logot kitörölve, sajátjaként állította be azt. A minimális változtatásokat tartalmazó grafikusmotorban számtalan olyan sort találtak, melyek között az Epic fejlesztőinek jegyzetei is előkerültek, helyesírási hibákkal együtt, így az ítéletet súlyosbították, mivel a Szilikon Lovagok, nem éppen a lovagi etikai kódex szerint jártak el, és a lopás bűntette mellett hosszú éveken keresztül leplezni is próbálták azt minden erőfeszítésükkel.


A végső ítélet további 4,5 millió dollár kártérítés és emellett minden Too Human és X-Men: Destiny programot vissza kell hívni az üzletekből, be kell gyűjteni a raktárkészleteket és az összes megmaradt példányt be kell zúzni a cég saját költségén.

Aki rendelkezik a fent említett játékok példányaival, jól őrizze meg őket, talán majd 30 év múltán értéket képviselnek a gyűjtők számára...talán.

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése